Pikachu kliséi egyszerűen lenyűgözőek

Publikálás dátuma
2019.05.11. 10:30
Tim (Justice Smith) és Lucy (Kathryn Newton) alaposan meglepi a nézőt – jó értelemben
Fotó: InterCom
Ha a szörnyecskék eddig hiába ostromolták az okostelefonján keresztül, most Rob Letterman filmje teheti Pokémon-függővé.
Roppant jól szórakoztam a Pokémon – Pikachu, a detektíven. Mielőtt mindenki elkönyvelné, a zsebszörnyek iránti elfogult gyermeki rajongás szól belőlem, gyorsan tisztázom: sosem voltam a Nintendo cég által 1996-ban megálmodott univerzum szakértője, hovatovább, szinte semmit sem tudtam róla néhány nappal ezelőttig. Sosem játszottam a játékkonzolra tervezett szerepjátékkal, nem olvastam mangákat, nem néztem az anime sorozatokat és korábbi mozifilmeket, a 2016-ban Pokémon Go néven piacra dobott mobiltelefonos őrülettel is csak néhány napig rövidítettem meg az életemet. Ennek előnye is volt, elvégre, most a moziban ülve nem tudtam felháborodni azon, hogy Rob Letterman alkotása nem az őskánon valamelyik nagyon fontos etapját, hanem egy „mellékes” játék történetét dolgozza fel, melyben a főhős Tim Robinsont (Justice Smith) hirtelen felkeresi apja halottnak hitt pokémonja, bizonyos Pikachu. Viszont, hogy érthető legyek, ezen a ponton nekem is át kell mennem mesélőbe.
A már említett Tim különleges fiatal, aki gyerekkorában Pokémon edző akart lenni, de mivel apja gyerekkorában elhagyta őt, hogy minden energiáját a bűnüldözésre fordítsa és ezekkel a kis lényekkel dolgozzon együtt, minden lelki sérelmét és fájdalmát rájuk vetíti ki, és apjára sem kíváncsi. Ebben a mesevilágban a Föld bolygón az emberiség osztozik a Pokémonokkal, de létezik egy különleges metropolisz, Ryme City, ahol minden ember egy zsebszörnnyel él együtt, szimbiózisban, mint különleges, egymást kiegészítő lelki társak. A történet akkor kezd el működni, amikor Tim megtudja, hogy az apja meghalt. Nem kell túl sok idő ahhoz, hogy rájöjjön, valamilyen összeesküvés áll a háttérben, és édesapja ennek a nyomaira bukkant. A nagy titokra kíváncsi még Lucy Stevens, a CNN gyakornoka, aki a tengerentúli filmek kliséinek megfelelően bódítóan szexi, éles az esze, és a legnagyobb problémája, hogy a megszerzett információt nem tudja a rendszeren keresztül eljuttatni a közvéleményhez. Kathryn Newton alakítása magával ragadó, játékával pazarul oldja meg, hogy a figurája mégse legyen kaptafaszerű.
Rob Letterman rendező érdekes húzása volt, hogy a protagonista Tim karakterét nem hangszerelte túlságosan szimpatikusra. Sőt, sokszor még az irritáló jelzőt is alkalmazhatónak látom vele kapcsolatban. Makacs, önfejű fiatalember, aki úgy hoz értékítéletet az apjáról és a Pokémonokról, hogy fogalma sincs az egészről – még szerencse, hogy ott van mellette Lucy, és persze Pikachu, a detektív, apja volt Pokémon társa. Innentől kezdve pörögnek az események: ezt a szörnyecskét tényleg gyémántfinomságúra csiszolták, a személyisége roppant szórakoztató, az animáció tökéletes, és James Bond módjára mondja a tőmondatos fekete humorral átitatott egysoros poénjait. Ez abszolút újdonság: már a beszélő Pokémon is önmagában, az eredeti angol nyelvű verzióban Ryan Reynolds lenyűgözően uralja a szcénát – a szinkronos verzióban Nagy Ervin megteszi, ami lehetséges.
Noha Pikachu sapkája Sherlock Holmes-t juttatja az eszünkbe, a főgonosz (nem lövöm le, ki az) már sokkal inkább korunk képregény-feldolgozásait idézi meg, egydimenziós egyszerűségét a cselekmény fordulatai ellensúlyozzák. De belegondolva abba, hogy mindennek az alapja „csak” egy játék, akkor nem marad más, mint elismerni: ez egy remek adaptáció, amely szélesítheti a Pokémonok rajongóbázisát. Engem már megvettek. 
Hálás szerepet osztottak a pokémonra: fekete humorral átitatott poénokat mond
Fotó: InterCom
Infó Pokémon – Pikachu, a detektív Bemutatja az InterCom
Témák
film Pokémon

Mosó Masa mosodája – gyereklemezen

Publikálás dátuma
2019.05.10. 12:30

Tarján Veronika énekesnő fontos küldetésének tartja nagymamája, Varga Katalin költő és írónő művészi örökségének megismertetését. A népszerű gyerekkönyvek sorában a Gőgös Gúnár Gedeon után ezúttal a Mosó Masa mosodáját zenésítették meg.
„Gyermekkoromban a Mamát meglátogatni igazán különleges élmény volt. Közraktár utcai lakására – ahol a ház falát ma emléktábla díszíti – szellemi műhelyként emlékszem, ahol a nagyszerű könyvtár megszámlálhatatlan kincset rejtegetett. Mama is olyan volt számomra, mint egy kifogyhatatlan tudástár: történelemről, természettudományokról, csillagászatról, filozófiáról, irodalomról és egyáltalán minden fontos dologról úgy tudott mesélni, hogy bármely életszakaszomban voltam, érdekes és gondolatébresztő volt számomra. Élete utolsó éveiben hozzánk költözött: ittam a szavait, sokat vitatkoztunk, beszélgettünk, álmodoztunk. Megtanított a minőségi munkára, és arra, hogy a gyermekek nem kis felnőttek, hanem emberek, akikhez értelmesen, tartalmasan kell és lehet szólni – bármilyen művészeti ágról legyen szó” – mondja Tarján Veronika. Zenekara, a Veronaki egyik előző produkciója már Varga Katalin személyéhez kapcsolódott: a Libabál és a Kiugrott a gombóc című lemezen a Gőgös Gúnár Gedeon történeteit zenésítették meg. „Ezek teljesen más hangulatú anyagok voltak, mert a könyv megkívánta a magyar népzenei elemek erőteljes jelenlétét” – meséli Veronika. „A Gőgös egy baromfiudvaron játszódik, s így tele van a paraszti kultúra elemeivel, archetípusaival. Fontos szereplő a kakas, a gúnár, a házőrző kutya, a gémeskút és még hosszan sorolhatnám. A Mosó Masa mosodája teljesen más: ez az Üveghegy tetején, egy kacsalábon forgó palotában játszódik, sokkal több a tündérmesei elem, s ez a muzsikára is erőteljesen hatott. Nagyon eltérő korok és stílusok jelennek meg benne, mint például a reneszánsz zene vagy a rockabilly. A Veronakira már jellemző magyar népi motívumok sem tűntek el, csak ezúttal más az arány. A másik meghatározó különbség a két anyag között, hogy míg a Gőgős-lemezt nagyrészt két muzsikus – Mogyoró Kornél zenekarvezető és az akkori gitárosunk, Fejér Simon – írta, ezúttal a zenekar minden tagja részt vett a közös alkotómunkában. Ez erősebb csapattá, szinte már családdá kovácsolt minket (ld. keretes írásunkat). Az elkészült album az eredeti, a betűk tanulását segítő könyvet jelentősen kiegészíti; emellett a dalokhoz tízrészes animációs filmsorozat is készül, amely játékos formában ugyancsak a nyelvtani szabályok elsajátítását szolgálja. A Veronaki koncertjei sem csak szórakoztatnak: a közös éneklés, tánc és hangszerbemutatók mellett fontos a kárpát-medencei folklórkincs felidézése, valamint – játékos, mesés formában – az írás és az olvasás megszerettetése.  Infó: Veronaki: Mosó Masa mosodája – Universal Music, 2019. Lemezbemutató koncert: május 12., Budapest Jazz Club

A zenekar

A Veronaki jelenlegi felállásában az énekes-mesélő-szövegíró Tarján Veronika mellett Horváth András Ádám gitározik, Herr Attila basszusgitározik, Árkosi Szabolcs harmonikázik, Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszereken (duda, pásztorfurulya, tárogató, szaxofon) játszik. Az együttes zeneszerzője, zenei vezetője és ütőhangszerese az énekesnő férje, Mogyoró Kornél. „A szerelmem, akivel az első pillanattól kezdve jó megálmodni, alkotni és létrehozni” – mondja róla Veronika. 

Témák
gyerekkönyv

Új látásmódok – Megnyílt a Magyar Pavilon Velencében

Publikálás dátuma
2019.05.09. 16:51

Fotó: Mónus Márton / MTI
Megnyílt a Magyar Pavilon az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén. Waliczky Tamás újmédia művész a látás új dimenzióival ismerteti meg a látogatókat.
Egyszerre izgalmas, sokak számára kezdetben talán szokatlan, ugyanakkor a látogatót az alkotások részleteihez mind közelebb és közelebb vonzó projektet láthatunk a Magyar Pavilonban az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén. Hazánkat idén Waliczky Tamás, a kortárs újmédia művészet egyik legismertebb és legkiválóbb alkotója képviseli Képzelt kamerák című kiállításával. “Az újmédia művészet nemcsak arról ismeretes, hogy új médiumokat, elsősorban digitális technológiát használ, hanem hogy maga a médium mikéntje is hangsúlyos szerepet tölt be a műben, hiszen nemcsak eszköze a művésznek, hanem gondolkodásmódjának alakítója is, és ilyenképpen szorosan összefonódik a mű mondanivalójával” – beszélt a műfaj jellemvonásairól lapunknak a kiállítás kurátora, Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria főosztályvezetője. “Waliczky Tamás egész eddigi pályáját az újmédia művészet ezen definíciója határozta meg, munkáival teljes mértékben lépést tart a nemzetközi újművészetben megfigyelhető alakulásokkal, így az is jellemző vonása a mostani projektjének, hogy helyt ad az analóg technikák iránti érdeklődésének. Ami talán szokatlanabb a jelenlegi újmédia művészetben, hogy a Magyar Pavilonban kiállított alkotások első ránézésre csak részben – elsősorban 3D szoftveres megformálásukkal – köthetők az újmédia művészethez, mely túlnyomórészt mozgó, időalapú, virtuális és interaktív” – részletezte a kurátor. 
A magyar pavilon az 58. Velencei Képzőművészeti Biennálén
Fotó: Mónus Márton / MTI
A Velencében bemutatott, november 24-ig látogatható kiállítás rendkívül sokrétű: a huszonhárom lightboxban huszonhárom egyedi, és pontosabb mechanikájának megértése nélkül is rendkívül izgalmas képpel találkozhatnak az érdeklődők. A képekhez magyar, angol és olasz nyelvű, qr kóddal hozzáférhető magyarázatok is társulnak, megkönnyítve a befogadók számára annak elképzelését, milyen felvételt készít vagy vetít az adott eszköz. Szegedy-Maszák Zsuzsanna ennek kapcsán megjegyezte, “a kortárs művészetben az már túlnyomórészt elfogadott, hogy szöveges magyarázat sokszor kíséri a műveket. Megkockáztatom: ha valaki jobban megnézi az ábrázolt masinákat, akkor sok esetben ki lehet találni működésüket. Továbbá úgy gondolom, hogy ezeknek az ismerete hiányában is gyönyörű számítógépes grafikai kompozíciókat látunk.” A kiállítótér része még egy interaktív installáció is, amely az egyik lightboxon látható analóg elven működő fényképezőgép digitális parafrázisa. “Mindkét esetben két felvétel – egy portré és egy tájkép vagy az égboltról készített kép – egyesítéséről van szó és mindkét esetben nagyon fontos a felvételek egyidejűsége. Az idő eleme amúgy minden egyes gépezetben valamilyen módon jelen van, ezzel is utalva az újmédia művészetre jellemző időalapúságra. Az installációval kipróbálhatja a látogató, hogy milyen képeket képes létrehozni Waliczky egyik fantáziakamerája. Egy helyben generált qr kód segítségével pedig magával viheti telefonján a velencei égbolttal összemontírozott szelfit” – részletezte Szegedy Maszák Zsuzsanna. “Azzal, hogy Waliczky Tamás Képzelt kamerák projektje képviseli Magyarországot, egy egészen kiváló művész rendkívül összetett, és mai kort relevánsan érintő műalkotás csoportja kerül bemutatásra a világ egyik továbbra is legnagyobb figyelmet kapó kortárs művészeti színterén. Az, hogy ez ráadásul újmédia művészet, a nemzetközi szcéna és a magyar szcéna felé is jelzi, hogy ha lehetőség van rá, akkor kiemelt figyelmet szentel a számítógép alapú művészetnek a mai magyar kortárs művészet” – hangsúlyozta a kurátor a kiállítás jelentőségét illetően. Annak kapcsán, mennyire lehet szokatlan, nehezen értelmezhető ez a fajta művészeti felfogás a nézőknek, Szegedy-Maszák Zsuzsanna megjegyezte, amellett, hogy az újmédia művészet már több évtizedes hagyományra tekint vissza – a legutóbbi Velencei Képzőművészeti Biennále alkalmával rendezett HyperPavilion 3000 nm-es területen adott helyet kifejezetten a digitális művészetnek –, a Magyar Pavilonban bemutatott munkák túlnyomórésze álló; statikus képek, ugyanúgy megkomponált ábrázolások, mint egy festménysorozat vagy egy szoborcsoport.
„A huszonhárom ábrázolt gép a látás leképezésének legalább huszonhárom lehetőségét rejti magában. Waliczky Tamás felfogása a látásról arra hívja fel a figyelmet, hogy ez egy végtelen, lezáratlan halmaz, hiszen minden ember máshogy lát, sőt egyazon ember látása is folyamatosan változik” – mondta Szegedy Maszák Zsuzsanna. “Az emberi látás és térérzékelés korlátjaival kapcsolatos teoretikus írások a XIX. században – történetesen a fényképezés feltalálásával egyidőben – rendkívüli mértékben megnőttek. Waliczky masinái ennek a látás megfejtésére irányuló érdeklődésnek a folytatásai, melyeket ő már a számítógép segítségével felismert látási lehetőségekkel, illetve a saját korunkban megfigyelhető látásmódokkal egészít ki. Egy művész mutatja meg, hogy milyen eltérő módon látunk, de nem kizárt, hogy a látáskutatók hasonló felfedezéseket kutatnak” – hangsúlyozta a kurátor. Úgy véli, annak minden esélye megvan, hogy a Magyar Pavilon kiállítására sokan fel fognak figyelni Velencében, mivel több oldalról is megközelíthető a műcsoport: “formailag, mint grafikai kompozíciók, gondolatilag, mint az emberi látás megértése, technikailag, mint egy lehetséges fényképezőgép történet, stb. A lightboxok, az animációk és az interaktív installáció együtt egy nagyon egységes feldolgozása a látás leképezése, a „valóság” ábrázolása kérdéskörnek. Ez bizonyára sokak számára nyilvánvaló lesz” – vélekedik Szegedy-Maszák Zsuzsanna. Úgy gondolja, mivel a Biennálén rengeteg új alkotás lesz látható Walicky nevének nemzetközi szintű ismertsége bizonyára a Magyar Pavilon sikerének előnyére fog válni. Hozzátette, a nemzetközi újmédia művészet számos elismert szereplője jelezte már érdeklődését a kiállítás iránt.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára beszél a magyar pavilon megnyitóján
Fotó: Mónus Márton

„Érdekes idők”

„Élj érdekes időkben!” (May You Live In Interesting Times) címmel, kilencven nemzet részvételével rendezik meg idén az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálét. A cím, amelyet Ralph Rugoff, amerikai művészettörténész, a biennále főkurátora jelölt ki a központi kiállításnak, egy kínaiaknak tulajdonított mondást idéz meg, amely nem csupán áldást, hanem átkot is jelenthet. A főkurátor választását azzal indokolja, hogy ma is „érdekes időket” élünk, amelyben egymást követik a mindenkit érintő társadalmi krízisek: programjában többek közt megemlíti, hogy a tudatosan terjesztett álhírek aláássák a társadalmi párbeszédet, egyre inkább terjed a nacionalizmus, és növekszik az autoriter kormányok szerepe a világ számos pontján. Úgy véli, a művészet talán új utakat és megoldásokat kínálhat, hogyan éljünk és gondolkodjunk ezekben az „érdekes időkben.”

Kilencven ország alkotói Velencében

A hetvenkilenc nemzetközi alkotó munkáiból válogatott központi tárlat mellett kilencven ország saját kiállítással látható a Giardini kert pavilonjaiban, az Arsenale egykori hajóépítő csarnokaiban, valamint Velence számos pontján. Ghána, Madagaszkár, Malajzia és Pakisztán első alkalommal vesz részt a nemzetközi seregszemlén, a Dominikai Köztársaság először állít ki saját pavilonban. Bár a központi kiállításon magyar művész nem vesz részt, Németország pavilonjának Zólyom Franciska személyében magyar kurátora van. Infó: A Magyar Pavilon megnyitóján Waliczky Tamás munkáját és a kiállítást Jeffrey Shaw újmédia művész, egyetemi professzor, a kortárs médiaművészet meghatározó alakja méltatta. Beszédet mondott továbbá Fekete Péter kulturális államtitkár, a kurátor, Szegedy-Maszák Zsuzsanna, valamint Fabényi Julia, nemzeti biztos, a Ludwig Múzeum igazgatója. A Giardini területén található pavilonban Waliczky Tamás május 12-én, 13-án és 15-én tárlatvezetést tart. Az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále november 24-ig látogatható.
Frissítve: 2019.05.09. 17:02