késelés;Bácsbokod;

Három ember megkéselése miatt felelhet az őrjöngő bácsbokodi férfi

Egy kocsma előtt szabadultak el az indulatok, a 65 éves gyanúsított egy konyhakéssel kezdett ámokfutásba. Ügyében most vádemelés jöhet.

Életveszélyt okozó testi sértéssel és annak kísérletével gyanúsította a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság a bácsbokodi lakost, aki a rendőrség szerint tavaly júliusban több ember is megkéselt egy helyi kocsma előtt.

A 65 éves férfi egy társasággal keveredett szóváltásba, majd az eldurvuló veszekedés közben előkapta a nála lévő, 15 centis pengehosszúságú konyhakést, és vérontásba kezdett. 

Összesen három embert szúrt meg; az ügyet vizsgáló igazságügyi orvosszakértő szerint egy 30 éves férfinak könnyű, egy 29 éves sértettnek súlyos sérülést okozott, míg 56 éves társukat életveszélyesen megsebesítette. Mivel a késsel a fiatalabb sértettekben is komolyabb kárt okozhatott volna, a rendőrség az ő esetükben is komolyabb gyanúsítással élt.

Az hatósági vizsgálat a napokban lezárult, a rendőrség átadta az iratokat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek, az ügyben így hamarosan vádat emelhetnek (police.hu).