liberálisok;EP-választás;

2019-05-11 10:59:48

Bőven lehet, hogy Orbán és elvbarátai éppen a liberálisok számára kaparják ki a gesztenyét

Ha sikerül meggyengíteniük a két nagy középpártot, a liberálisok léphetnek elő kiránycsinálóvá.

Egyáltalán nem tartja rossznak Manfred Weber szempontjából a Neue Zürcher Zeitung nagy EP-választási elemzésében, hogy Orbán Viktor elhatárolódott a konzervatív csúcsjelölttől, mert az ily módon az eddiginél sokkal inkább számíthat a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek támogatására. Viszont pont ezért próbálkozik Salvini azzal, hogy leendő tömbje számára megnyerje a magyar vezetőt. Eszmetársakról van szó, de az illúziónak tűnik, részben az előrejelzések, részben a jobboldali nacionalisták belső ellentétei alapján, hogy az ilyen erők alkossák a legnagyobb frakciót. Várhatóan előretörnek a liberáldemokraták, valamint a környezetvédők, azaz a két nagy néppárt megkapja a számlát a cikcakkos Brexit-politikáért.

Viszont igen jó eredményre számíthat Farage új pártja, illetve rajta kívül az egész nacionalista, euroszkeptikus tábor, amely a helyek egynegyedét hódíthatja el. De ha mindent ideveszünk, tehát Orbánt és a társerőket is az EPP-ből, akkor ez a szám felmehet akár 35 százalékig is. Ám egyáltalán nem biztos, hogy a Liga vezére egy zászló alá tudja tömöríteni ezeket a pártokat. Azaz szó sincs arról, hogy küszöbön állna a hatalomátvételük. De ettől még megpróbálhatják, hogy közvetlenül beleszóljanak az érdemi munkába. Ám ehhez össze kellene fogniuk pl. a konzervatívokkal.

Az viszont e pillanatban cseppet sem biztos, hogy a Néppárt jelöli a Bizottság következő elnökét, még akkor sem, ha továbbra is a konzervatívok adják a legnagyobb csoportot Strasbourgban. Alighanem koalíció mondja ki majd ez ügyben a végső szót, heves belső csatározások után.