Mi így szoktunk győzni

A magyar miniszterelnök – az egyetlen az európai kormányfők közül, aki még sosem adta jelét, hogy értené, mi történik éppen a klímával, a Földdel, az élettel – Nagyszebenben is győzött. Igaz, ha egy értékrend nélküli politikus a saját rövid távú céljai érdekében föláldozza az országa lakosságának hosszú távú érdekeit, arra jobb lenne valami más szót használni; mondjuk azt, hogy érvényesítette az akaratát. Arra viszont tökéletesen alkalmas az eset, hogy megnézzük közelről, hogyan is születnek, és mennyit érnek az Orbán-féle diadalok.
A napokban az erdélyi szász városba utaztak az EU valódi döntéshozói, az uniós kormányfők  - vagyis a Tanács. (Erről szeret elfeledkezni a mi győzőnk, amikor „Brüsszelt” ostorozza: a döntéseket többnyire a Tanács vagy a Parlament hozza, a Bizottság csak végrehajtja.) Azért gyűltek össze, hogy pontokba szedjék, amit Európa jövőjéről gondolnak. Mit tippel a kedves olvasó, a legfőbb döntnökök által összeállított tíz pontból mennyi foglalkozik a migrációval? Aki a magyar pártsajtóból tájékozódik, az nyilván úgy gondolja, hogy legalább nyolc, a valóságban azonban sokkal kevesebb: pontosan nulla. A tagállamok miniszterelnökei – inkluzíve a tanult kollégái között értelmes beszédre kényszerülő Orbán Viktor - szerint a bevándorlás nem fér föl az Unió tíz legfontosabb dilemmájának listájára. (Jó lenne az M1 és a Kossuth szerkesztőit is értesíteni róla, mielőtt még több műsoridőt allokálnak rá.)
Az informális csúcson tárgyalt valódi sorskérdések között napirenden volt az európai klímastratégia is. Hogy végül csak a tizedik pont végén, kilúgozott formában került bele a szövegbe, az részben a magyar kormány fején múlott. A problémát a súlyán kezelő országok (Franciaország vezetésével) egy sokkal szigorúbb verziót szerettek volna elfogadtatni. Egyfelől a 2030-as ún. párizsi klímacélok szigorítását, a szén-dioxid-kibocsátás megszüntetését (!) 2050-re, másfelől az uniós támogatások legalább 25 százalékának klímavédelmi célokra (lakások hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, az elektromos autózás infrastruktúrájának kiépítésére) fordítását, és a klímagyilkos támogatásik formák – mint az energiaipar után a legtöbb üvegházgázért felelős nagyüzemi sertés- és szarvasmarha-tenyésztés dotációja – felszámolását. 
Ezt a magyar miniszterelnök a német autóipar, valamint Mészáros Lőrinc és társai kedvéért opponálta, létrehozva egy olyan blokkoló kisebbséget, amely meg tudta akadályozni, hogy a fenti szövegváltozat átmenjen. Helyette az lett, hogy „közösen kezeljük a globális kérdéseket, mint a környezet megőrzése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem”, ami konkrét célok nélkül annyit sem ér, mint Polt Péter ügyészsége, ha Tiborcz Istvánt kellene nyakon csípni. 
Ez tehát olyan „győzelem”, amelynek legfeljebb azok a bolondok örülnek, akik a klímaválságban a lehetőséget látják, és máris indulnának Novaja Zemljára búzát ültetni. Meg – főleg - azok, akik loptak (vagy lophatnak még) annyit, hogy lesz esélyük elmenekülni, amikor ránk szakad az ég.
Frissítve: 2019.05.13. 10:46

Azonnali késés

Felettébb valószínű, hogy a londoni City sűrű könnyeket hullatna a jól bevált bankjaiért, ha a hányatott sorsú Brexit nyomán már nem érné meg az ott működő pénzintézeteknek a szigetországban maradni. (A kontinentális hitelintézetek számára az Európai Unión kívül nincs élet!) Az angolok most még szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen gyakorlatilag ingyen utalhatják át a pénzüket,  nemcsak a saját számlájukra, de a másokéra is. 
A minálunk működő pénzintézetekre ez a nagyvonalúság egyáltalán nem jellemző, Kontinensünkön - a jövedelemarányos pénzforgalmi költségeket figyelembe véve - nálunk a legdrágább a bankolás, még akkor is, ha a kiirthatatlannak tűnő tranzakciós illetékről nagyvonalúan megfeledkezünk. Bár a világon mindenütt megfigyelhető, hogy minél kisebb valakinek a jövedelme, arányaiban annál többet fizet a banki szolgáltatásokért.
A bankjaink évtizedek óta, csökönyösen azt a rossz hagyományt görgetik maguk előtt, hogy ahány átutalás, annyi díjfizetés, szemben más európai országokkal, ahol egy fix díj fejében korlátlan számban küldhetünk pénzt bárhová, bárkinek. (Ha nálunk így lenne, akkor a tranzakciós díjat nem számíthatnák fel minden alkalommal.) 
A jegybank időnként megfeddi a magyarokat, hogy abnormálisan nagy mennyiségű készpénzt tartanak otthon - manapság 6 ezer milliárd forintot -, s átutalásaikat nem elektronikusan teljesítik, hanem banki (postai) befizetések útján. (Bár sokszor tagadják, nálunk fejlettebb országokban is hasonló módon járnak el, s van, ahol még rosszabb a helyzet.)
Gazdaságtörténetet írhatnánk, ha - a tervezett módon - július 1-jén bevezetnénk az azonnali átutalási rendszert, s a tranzakció eredményességéről bárki meggyőződhetne a mobiltelefonján. Mondjuk a lakásvásárló és eladó egyaránt. Sőt mivel minden bankunk számára kötelezővé tették a részvételt, ezzel megelőzhetnénk Európát is. 
De talán mégsem fogjuk, a jegybank ugyanis elmérte a bevezetéshez szükséges időt. Valakinek nagyon kellett az ezért kapott pénz. Akár hagyományos utalással is!
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.05.13. 10:46

Könyv saját kötésben

Jónevű, budapesti gimnázium voltunk, nemigen értettük, hogyan került a tantervbe a politechnika. Az igazgató szerint a termelő munkára készít majd fel bennünket, ami igazán ránk fér. Könyvkötészet, heti egy óra, alagsor. 
Néha hazafelé megálltunk Judittal egy könyvkötészet előtt, a Landler Jenő utcában, néztük, hogy a mester milyen odaadással dolgozik. Segédje is volt, egy magas, göndör fiú, ő is lelkesnek látszott. Neonfény, bőrkötény, ragasztószag.
- Én inkább írnám, mint kötném – mondtam, aztán mentünk tovább.
- Pedig ezzel jobban kereshetnél – ő mindig realista volt. 
Greskovits keményen, elmélettel indított (őseink már a nagyedik században ismerték a könyvkötészetet). Sokan akkor láttunk először igazi mesterembert, aki kézzelfogható terméket ad ki a kezéből. ("Nem vagyok tanár úr, szólítsatok Árpi bácsinak.") Aztán jött az anyagismeret, félkemény, félvászon, egészvászon, egészbőr, jegyzeteltünk, de csak ímmel-ámmal, Greskovits magas férfi volt, kidolgozott, ám jól ápolt kezei voltak, a kék munkaköpeny alatt mindig fehér inget és nyakkendőt viselt. Óra után elővett a zsebéből egy csomag Kossuth cigarettát, rágyújtott. 
- Akkor nézzük a szerszámokat – vezetett körbe a raktárban. – Kés, olló, csont, colstok, körző, cirkli, kalapács: fakalapács, vaskalapács, serfkés, betűcsipesz, bőrhántolókő, drótszita, drótvágóolló, ékdeszka, fareszelő, fenőkő, festékező gumihenger, festéklapát, fűzőhorog, fűzőszeg, gerincgömbölyítő rúd, gerincgömbölyítő zászló, hajtogatócsont, kefe, keményítős ecset, könyvkötő deszka, enyves ecset, peremes vonalzó sorozat, bojtozópenge, metszőkés cserélhető acélpengékkel, körző, körzet, kézifűrész, bordafogó, varrótűk, préstámasz rádörzsölőcsont, regiszterolló, szivacs, vasreszelő, vasvonalzó, véső, lyukasztó, préselő ónlemez. Ennyi. Majd jövő héten kikérdezem. 
Persze, soha nem kérdezte ki. Nekiláttunk a könyveknek, nem voltunk ügyesek, Greskovits azonban segített mindenkinek, így karácsonyra elkészültünk az első összetákolt könyvünkkel, amiben vagy sok volt a ragasztó vagy kevés. Kezdetnek nem rossz, mondta Greskovits, meg is veregette a vállamat.
Egyszer együtt vártunk a villamosra a Thököly úton.
- Iderendeltek, pedig volt saját üzletem a Fő utcában. Ott a minőség volt a lényeg. Itt még a tornatanárt is többre becsülik. 
A második félévben mindenki a saját könyvét választhatta, én nagy kedvencemet, az Anyegint. Ha elrontom, gondoltam, veszek egy másikat. Halenyv helyett csontenyvet választottam, vigyáztam a lapok vágásánál, a könyv hátának ragasztásánál, a sarkok hajlítgatásánál, azt vettem észre, hogy keményen összpontosítok, és már élvezetet is találtam benne. Igen, ez valami, ezt én csináltam. Árpi bácsi mindenkinek adott tanácsokat, nincs ügyetlen tanítvány, csak rossz mester, egy-egy ilyen nagy igazságra is futotta az óra végén.
Mostanában került elő a polcról az Anyegin. Tökéletes munka, pedig már ötven éves. Anyám szerint persze sikerülhetett volna jobban is.
Szerző
Odze György
Frissítve: 2019.05.13. 10:45