Orbán Viktor;Die Welt;Donald Trump;

2019-05-14 07:03:04

Die Welt: A nagy elitellenes harcos két évig váratta magyar kebelbarátját

Ráadásul a találkozó a tervezett 45 perc helyett csupán 20 percig tartott.

A washingtoni megbeszélésen mind a két fél szívélyesnek mutatkozott, de hiszen személyiségüket tekintve nagyon is hasonlítanak egymásra, írja a Die Welt. Ám kiderült, hogy kemény nézetkülönbségek vannak köztük. Orbán Viktor éveket várt arra, hogy megjelenhessen Donald Trump oldalán. A házigazda tiszteletet és nagyszerű teljesítmény emlegetett vele kapcsolatban, és pont ez az, amit a magyar kormányfő csak ritkán hall európai partnereitől. De hát mindketten elitellenes harcosként állítják be magukat, kirohannak a liberális demokrácia ellen, a migránsok ellen uszítanak és gunyorosan beszélnek a politikai ellenlábasokról. Jellemüket tekintve olyanok, mintha az isten is egymásnak teremtette volna őket.   

Orbánnak mégis két évet kellett várnia, amíg elmehetett a Fehér Házba, ahol már az összes közép-európai állam vezetőjét fogadták. Ennek oka talán az lehet, hogy a magyar vezető akár az USÁ-val szemben is védi azt, amit nemzeti érdeknek tart. Trump sakkban akarja tartani Oroszországot és Kínát, Orbán üzletelni akar velük. Ezért azután minden személyes hasonlóság ellenére jócskán vannak ütközési pontok a két főváros között. Ezt tükrözi, hogy a találkozó a tervezett 45 perc helyett csupán 20 percig tartott. Utána jött a sajtóértekezlet – 16 percen át, de az újságírók nem mutattak nagy érdeklődést a vendég iránt, aki ilyenformán alighanem némiképp kicsinynek érezhette magát – Amerika-politikájának legjelentősebb pillanatában. Európában nagyobb hullámokat szokott kavarni, ha valahol megjelenik.

Trump viszont ismét beintett Európának és a németeknek, amikor Orbán migrációs politikáját méltatta. De részéről éppen ez lehetett a vendéglátás célja: meggyengíteni, sőt megosztani az EU-t, bár idáig a magyar vezető külpolitikai kérdésekben hivatalosan szolidáris maradt. Amúgy az elnök sem bírja, hogy Magyarországban egyre nagyobb az orosz és kínai befolyás. Viszont fontos számára, hogy a V4-es csoport egyik tagjáról van szó, hiszen a szövetség gyakran tengelyt akaszt a németekkel, illetve a franciákkal. Orbán ehhez képest egyfajta egyensúlyra törekszik a nagyhatalmakkal szemben. De az USÁ-t bosszantja az egyenlő távolság. Ám a közeledésért ellenszolgáltatást vár.

Magyarország alighanem azzal fizeti meg az út árát, hogy amerikai légvédelmi rendszert, továbbá cseppfolyósított gázt vesz, noha az drágább, mint az orosz földgáz. De ettől még továbbra is partnerként ajánlkozik nem csupán az Egyesült Államok, hanem Kína számára is. Ez a helyzet a washingtoni páros fotó elkészülte után is.