Matolcsy György;NHB;

2019-05-14 07:37:56

Matolcsy mindkét fia éppen időben menekítette pénzét rokona megroggyant bankjából

Nagyon szerencsések voltak, nem úgy mint az a 750-nél is több betétes, akinek bentragadt a pénze.

Ha Matolcsy Ádám cége nem érezte volna meg időben, hogy lehúzza a rolót az NHB, akkor a milliárdos forgalmú vállalkozás hatalmas összeggel ragadhatott volna bent, írja a 24.hu.

Emlékeztetőül: Matolcsy György jegybankelnök üzleti életben aktívabb fiának, Matolcsy Ádámnak az érdekeltsége, a Balaton Bútor Kft. éppen két héttel az előtt nyitott számlát a Gránit Banknál, hogy a Magyar Nemzeti Bank fellépett az NHB Bankkal szemben, ahol addig a számláját vezette a cég. (Az NHB Szemerey Tamás érdekeltsége, aki Matolcsy György unokatestvére.)

Így aztán Matolcsy Ádám vállalkozása átvihette akár az összes pénzét a Gránithoz, kimenekítve az NHB Bankból. Pár napra rá – hivatalosan is – megroggyant az NHB, a jegybank december közepén 7 millió forintban korlátozta az egy bankszámláról felvehető összeget, és felügyeleti biztosokat rendelt ki. Idén márciusban véget ért a haláltusa: az NHB Bank bedőlt, végelszámolásba fordult a folyamat, az ügyfeleket a betétbiztosítási alap fogja kártalanítani, de csak 32 millió forint erejéig.   Most kiderült: Matolcsy másik fiának, Máténak is működött a hatodik érzéke. Neki két cége van, a jelentősebb, a Mém Műhely Kft. a cégbírósági adatok szerint ugyancsak december elején (6-án, egyetlen nappal testvérének cége előtt) cserélte le az addigi számlavezetőjét, az NHB-t a Gránit Bankra. Több mint 750 betétesnek nem volt ilyen szerencséje, nekik bentragadt a pénzük a bankban.

Matolcsy Máté állítása szerint azért nyitottak új banknál számlát, mert szükségük volt új bankszámlára és több ajánlatból ennek a pénzintézetnek az ajánlatát fogadták el, mivel számukra a legjobb konstrukciót kínálta.

Pedig korábban mindkét Matolcsy-fiú megbízott az NHB Bankban, olyannyira, hogy attól vett fel hitelt egy-egy cégük 2017 közepén, ami hozzásegítette őket egy-egy értékes villához egymástól pár száz méterre, a Rózsadomb szélén. Akkor kénytelenek voltak elismerni, hogy apjuk annak a nagyjából 500 négyzetméteres, háromszintes luxusvillának egy részét használja, amelyet 430 millió forintért hirdetett meg a korábbi tulajdonos, és amelyet Ádám cége vásárolt meg, úgy fest, 100 milliót lealkudva az árból.

Matolcsy Máté pedig a Mém Műhely Kft.-n keresztül tudott közel 140 millió forintért megvenni egy, a 179 négyzetméteres lakórészen felül wellness részleget, billiárdtermet, háromállásos garázst is magába foglaló impozáns ingatlant.