Szabad utat kapott az ukrán nyelvtörvény

Publikálás dátuma
2019.05.14. 21:16
Ukraine Parliament
Fotó: Sputnik
Aláírta az ukrajnai nemzeti kisebbségek és több nemzetközi szervezet által is bírált nyelvtörvényt kedden a kijevi parlament elnöke, Andrij Parubij, miután a törvényhozás elutasította az ellenzéki képviselők beadványait. Így Petro Porosenko államfőnek lehetősége nyílt arra, hogy még ő írhassa alá az általa is támogatott jogszabályt. Noha nemzetközi szervezetek, köztük az Európai Unió is fenntartásokat fogalmazott meg a törvény kapcsán és szorgalmazták, hogy Kijev kérje ki a Velencei Bizottság állásfoglalását, erre nem került sor. Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök sem támogatja a kisebbségek által jogfosztónak tartott törvényt, de az ő beiktatása csúszik, egyelőre annak időpontját sem fogadta el a kijevi parlamenti többség. Zelenszkij május 19-ét javasolta, a Porosenko párti többség viszont érezhetően arra hajt, hogy mindenképpen 27-e után történjen meg, amikor már nem oszlathatja fel a törvényhozást az új elnök. Ukrajnában ugyanis novemberben rendeznek parlamenti választást, hat hónappal korábban lehet csak feloszlatni a törvényhozást, amelynek többségét jelenleg Porosenko pártja adja. 
Szerző

Döcögve, de halad a szudáni átmenet

Publikálás dátuma
2019.05.14. 21:14

Fotó: MOHAMED EL-SHAHED / AFP
Legalább négy tüntető és egy katona meghalt hétfő este Kartúmban, alig néhány órával azt követően, hogy a tiltakozók vezetői és a Szudánt irányító katonai tanács megegyezésre jutott a hatalomgyakorlás átmenetét illetően. A katonaság állítja, a tüntetők közé vegyült rendbontó fegyveresek próbálhattak provokálni, más demonstrálók szerint viszont a helyszínen mindenkit átvizsgáltak, így kizárt, hogy közül kerültek ki a fegyveresek. Az incidens mindenesetre nem akasztotta meg a tárgyalási folyamatot: hétfőn megegyeztek, hogy milyen hatóságokat állítsanak fel, tegnap pedig folytatták a megbeszéléseket a testületek összetételéről és hogy meddig tartson az átmeneti időszak. A tüntetések Omar al-Basír szudáni elnököt április 11-én taszították le a hatalomból, azóta egy katonai tanács vezeti az országot, állításuk szerint csupán átmenetileg. Az államot 30 évig uraló diktátor egy kartúmi börtönben raboskodik, korábban vádat emeltek ellene pénzmosásért és terrorizmusért, a minap pedig a tüntetők megöletéséért. A hivatalos adatok szerint 65, más források alapján legalább 90-en veszítették életüket a demonstrációkban.  
Szerző
Témák
Szudán

Az igazságszolgáltatás függetlenségért tüntetnek Csehországban

Publikálás dátuma
2019.05.14. 21:12

Fotó: MICHAL CIZEK / AFP
Csehországban tüntetéshullám alakulhat ki. Hétfőn ismét tömegek vonultak utcára, Andrej Babis miniszterelnököt hatalommal való visszaéléssel vádolják.
Az ellenzéki újságírók Prágában sem tartoznak a legnépszerűbb személyiségek közé kormányzati körökben. Amikor Andrej Babis kormányfőt a napokban, egy televíziós interjúban a vele szembeni megmozdulásokról kérdezték, azt közölte, mindenkinek joga van tüntetni, de az egyes médiumok minden miniszter munkáját igyekeznek megnehezíteni. A cseh kormányfő rendre vele szembeni politikai hadjáratról beszél. Ezúttal a nemrégiben kinevezett igazságügyi miniszter, Marie Benesová került célkeresztbe, de nem véletlenül. A miniszterelnök, aki hazája második leggazdagabb embere, ugyanis egy olyan időszakban váltott a tárca élén, amikor jogi szempontból meglehetősen kényes helyzetben van. Sokak szerint Babis így akarja megszüntetni az ellene zajló eljárást az úgynevezett Gólyafészek-ügyben. Tavaly januárban a rendőrség vádemelést javasolt Babissal szemben, miután az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) szabálytalanságokat állapított meg a nevéhez fűződő Gólyafészek szabadidőközpont uniós támogatása ügyében. A jelentés szerint a központ jogtalanul jutott a mintegy 50 millió koronás (580 millió forint) európai uniós támogatáshoz. A cseh szociáldemokraták 2018-ban azzal a feltétellel léptek be Babis kabinetjébe, hogy ha vádat emelnek vele szemben ebben az ügyben, akkor távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből. Babis politikai túlélése forog tehát kockán. A kormányfő rendre külső erőket vél felfedezni a  vádak mögött, tavaly januárban például azt állította, a maffia szervezett ellene összeesküvést, a maffiózók milliárdokat loptak el hosszú éveken át és szerinte a rendőrségnek nincsenek is ellene bizonyítékai. Az emberek egyre inkább kezdik megelégelni Babis játszmáit. Hétfőn a szervezők becslései szerint ismét húszezren vonultak fel a cseh fővárosban, az óváros egy része teljesen megtelt. Egy héttel korábban tartották az első megmozdulást, amikor hasonló tömeg lepte el Prága utcáit. Ugyanakkor más városokban is ezrek tüntettek. Az 1989-es bársonyos forradalom óta a legnagyobb tüntetéshullám alakulhat ki. A megmozduláson az egyik felszólaló szerint a kormányzat alá akarja ásni az igazságszolgáltatás függetlenségét, rendszeresen intéznek támadást a bírákkal szemben. A tüntetést a „Millió Pillanat a Demokráciáért” nevű csoport szervezte. Elnöke, Mikulás Minár garanciákat követelt arra, hogy megőrizzék az igazságszolgáltatás függetlenségét. Babis szerint a megmozdulásokat nem kell komolyan venni, valójában az ellenzék választási kampányáról van szó az európai parlamenti voksolás finisében. A miniszterelnök minden vádat teljesen alaptalannak tart. „Benesová asszony mindig a korrupció ellen harcolt, s ma is e küzdelem kiemelkedő személyisége. Az igazságügy elismert szakértője” – indokolta a döntést Andrej Babis. Hogy a váltást mégsem kizárólag Benesová kivételes képességei indokolták, jelzi, a frissen kinevezett tárcavezető már miniszteri megbízatásának második napján felvetette az igazságügyi reform szükségességét, amivel „egyszerűsítené” a jogi eljárásokat. Beszélt arról is, hogy nem tartja szükségesnek a két főügyészi tisztséget. Éppen azt számolná fel, amelyik megindította az eljárást a kormányfővel szemben. Az ellenzéki, konzervatív Polgári Demokrata Párt (ODS) vezetője, Petr Fiala elismerte ugyan, hogy az igazságügyi reformról már korábban is szó esett, ugyanakkor a cseh állami tévében elmondta, „olyan miniszterelnöke van országunknak, aki ellen nyomoznak és akivel szemben vádat emelhetnek. Ezért nem véletlen, hogy az emberek összefüggést látnak az igazságügyi tárca élén történt váltás és ezen ügy között. Ebben a helyzetben nem várhatják el azt tőlünk, hogy igazságügyi reformról beszéljünk. Teljesen más helyzetben vagyunk, olyanban, amely az egész politikai rendszer számára súlyos terhet jelent” - fogalmazott. Babis nyilvánvalóan az időt próbálja húzni. Egyúttal, mint mondta, arra kérte Benesovát, ne nyilatkozzon. „Elég az, ha miniszteri irodájában ül, az előzményekkel foglalkozik. Elég, ha az első száz nap után beszél, akkorra már lehiggadnak az újságírók”. A kormányfő bírálói ugyanakkor azt remélik, hogy addigra már vádat emelnek a miniszterelnökkel szemben.