Ugyanaz a nóta

Kedden átadták a 20 milliárd forintból megépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot (OMRRK), egyúttal a kormány a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Renoir még márciusban 3,5 milliárd forintért megvásárolt festményét, Gabrielle nevelőnő aktját. 
Orbán Viktor egyenesen Washingtonból érkezett az eseményre: az európai uniós választási kampány véghajrájában politikai hiba lett volna kihagynia egy alkalmat, ahol a kormány fontosabb kommunikációs patronjait el lehet durrantani. A 200 milliárd forintos Liget-projekt részeként valósult meg az OMRRK: a miniszterelnök ismeretei szerint ilyen léptékű kulturális fejlesztésre csak a legerősebb európai nemzetek képesek. (A sokat szidott németek 277 milliárd forintot költöttek csak a hamburgi koncertpalota, az Elbphilharmonie megépítésére.) De jaj, Európa vezetői a kulturális önfeladás hívei, ügyködésük révén a világ élvonalához tartozó magyar kultúra is eltűnhet a Föld színéről, ismételte meg a zombiapokalipszis emlékezetes fejezetét Orbán. Hogy e gondolatmenetben van némi logikai ellentmondás, ezúttal sem zavarta.
Orbán nagy vonalakban megidézte Lánczi András, a Századvég politikai elemzője (Habony Árpád londoni tanácsadó cége, a Danube Business Consulting vezetője) 2016 őszén, Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában előadott eszmefuttatását. Annak lényege az volt, hogy a nyugati értelmiség „kommunista” – és ez Európa minden bajának oka. Hazánkra ráadásul háborús veszély leselkedik – pedzegette akkor Lánczi. Orbán most Trumptól „hozta a hírt”, hogy a világ nagy változások előtt áll, melynek szelét hazánk is megérzi, miközben az európai értelmiségiek, a baloldaliak a halott fehér kultúra porosodó tárgyait látják nemzeti kincseikben. Ám ha úgy érezzük, hogy kultúránkat veszély fenyegeti, kigyullad egy vörös fény a fejünkben.
Nem fény ez: vörös köd.

Fehér foltok

Nem reprezentatív kutatás, de a lapunkat megkereső 10 levélíróból 9 meg van győződve arról, hogy elcsalják a választást. Konkrét csalást most, az EP-szavazás előtt legfeljebb az ajánlások másolgatásánál látni (a bizonyítás, tudjuk, szinte lehetetlen), de azt mindenki tudja, hogy a szabályokat manipulálják. Nem véletlenül hagyja nyitva a Fidesz a kis, vagy nem is olyan kis kapukat. Túl sok a kerülőút, a kibúvó, a szabályozatlan terület, a fehér folt.
Személyes adatokat másoltak át egyik ajánlóívről a másikra; halottak neveit használták; aláírásokat hamisítottak – csak néhány példa a tavalyi parlamenti választás körüli visszaélésekről. És ezek nem ellenzéki vádaskodások, hanem Polt Péter legfőbb ügyész felsorolása arról, hogyan csaltak vagy csalhattak 2018-ban. A lista távolról sem teljes. Nincs benne például az, hogy néhány helyen feltűnően sok volt az érvénytelen voks, vagy a felvett és a leadott szavazatok közötti eltérés. Ahogy az sem, hogy az egyik-kelet-magyarországi községben a szavazatszámláló bizottság tagjai karon fogva mentek a választókkal a fülkébe, és azt is a tudtukra adták, hogy a Fideszre érdemes szavazni. Az egyik pécsi körzetben egy férfi a szavazás előtt ismerte el: fizettek neki, hogy a kormánypárti jelöltre húzza az ikszet – utóbb ennél az esetnél a Kúria is megállapította a jogsértést.
Egyszerű a képlet: akkor buktak ki a gyanús esetek, amikor a szavazókörökben ott ültek az ellenzéki delegáltak. Mert ami nem látszik, és nincs, aki beszéljen róla, az választási szempontból olyan, mintha meg sem történne. A fideszes szabályokat amúgy is trükközésre faragták. Indulhatnak kamupártok, szinte csak a Fidesz plakátolhat, médiafelülete alig van az ellenzéknek, a levélben szavazók névjegyzékében ki tudja, mennyi halott lehet, a választókerületeket úgy rajzolgatják át, ahogy akarják (legutóbb Miskolcon bukott ki egy ilyen példa).
Ilyen impozáns manipulációs készlettel az induláskor elbillen az eredmény. Az ellenzéknek egy lehetősége van: minden szavazókörbe saját embert küld, aki jelez, ha lát valamit. Elképesztő, hogy a dolog mégsem működik. Hétfőig – a határidő előtt három nappal – mindössze 1500 delegáltat neveztek meg összesen a listát állító pártok, a lehetséges 184 ezerből. Ha nem változik radikálisan a képlet, a bő 10 ezer szavazókörből megint több ezer marad fehéren. Ne legyen kétsége senkinek: a Fidesz végül mindenhova küld delegáltat, aki szavaz is, ha előkerül valamilyen jogsértés – és nem kell varázsgömb hozzá, hogy megjósoljuk, a kormánypártnak kedvező eredménynek aligha fekszik majd keresztbe.
Lényegében mindegy is, hogy az ellenzék azért nem küld bizottsági megfigyelőket: mert nincs elég embere, vagy csak abban bízik, hogy a Fidesznek sem lesz sok. Ami biztos, hogy rosszul jön ki ebből a helyzetből. Mert minden elcsalt ellenzéki szavazat ellenzéki mandátumba kerülhet. Most – a felmérések alapján – csak valószínű, hogy a Fidesz nagy többséget szerez. De ha fehér foltok ezrei maradnak, akár előre beírható az újabb kétharmad.
Szerző
Markotay Csaba

Végkimerülés

Jó lenne azt mondani, hogy többnyire iszonyatosan sokat dolgozunk, de sebaj, majd a szabadság alatt pihenünk, feltöltődünk élményekkel, megismerjük szép hazánkat, találkozunk távol élő rokonnal, baráttal. Meg az is jó lenne, ha családbarát kormányunk is ezt gondolná a mi szabadságunkról, és nem vette volna el például a köztisztviselők pihenőnapjainak egy részét, vagy nem szüntette volna meg a vállalati üdültetés adókedvezményét.
Mert jó dolog, de még milyen jó új környezetben eltölteni pár napot, csak nem mindegy, hogy mennyiért. A KSH adatai szerint egy átlagos szállodai szobaár 20 819 forint volt tavaly, ami azt jelenti, hogy egy minimálbért (nettó 99 085 forintot) kereső ember az idén teljes jövedelméért nem egészen öt éjszakára fizethet be egy kedélyes kétfős üdülésre valamelyik átlagos hazai szálláshelyre. 
Az még kérdés, hogy miből vesznek egy lángost, vagy hogy miből élnek majd a hónap többi napján, de ilyen részletekkel ugye egy kormánynak mégsem kellene foglalkozni. (Arról most ne beszéljünk, ha csokkal vagy anélkül született gyereke(ke)t is akarnának nyaraltatni.)
De azon már érdemes lenne még a döntéshozóknak is elgondolkodni, hogy a határon belül útrakelőknek mindössze 36 százaléka vesz ki szállodai szobát, és ők is nagy átlagban csak 4 napig engedik ezt meg maguknak - a szobaárakhoz képest tehát még nem élünk elég jól. Ha pedig azt nézzük, hogy a szállodákhoz képest 50-75 százalékos kedvezménnyel kínált vállalati üdülőket januártól piaci áron kell kínálni, nem kell nagy fantázia a jóslathoz, hogy idén nyáron már nem tolonganak a családok azért sem, hogy helyet foglaljanak a céges nyaralókban. A melósok, de már a középvezetők is szépen otthon maradnak, vagy bemennek egy kicsit túlórázni – hogy legyen mit félretenni a következő (elmaradó) nyaralásra. 
És ez így megy majd a végkimerülésig.
Frissítve: 2019.05.15. 10:42