Pécs;rendbontás;focimeccs;

2019-05-16 10:04:43

Bírót akart verni tizenöt pécsi futballszurkoló, vádat emeltek ellenük

Döntetlenre állt az NB III-as meccs, mikor a 92. percben berúgta a feljutáshoz szükséges gólt a hazai csapat. Ám a játékvezető szerint les volt - és ekkor elszabadultak az indulatok.

Csoportosan elkövetett rendbontás és további bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség 15 fiatal ellen, akik tavaly májusban egy pécsi futballmeccsen a pályára mentek, majd rendőrökre támadtak - közölte a Baranya Megyei Főügyészség.

2018 májusában a baranyai megyeszékhelyen játszották a PMFC-FC Dabas NB III-as labdarúgó-mérkőzést, amely a 90. percben döntetlenre állt. A hazai csapatnak a feljutáshoz győznie kellett volna.

A szurkolók - köztük a vádlottak - felháborodtak a döntésen, ezért a hazai csapat kapuja mögötti "B szektorból" ismeretlenek pirotechnikai eszközöket dobáltak be a játéktérre. Ezután a vádlottak leszakították a kerítés kapuját, majd "további, ismeretlenül maradt társaikkal" bementek a pályára.

A vádirat szerint a szurkolók a klubházhoz mentek, hogy a játékvezetőket "felelősségre vonják", de a biztonsági őrök elállták az útjukat, így kimentek a stadionból. Ezután az egyesület székházának bejáratához vonultak, benyomták az egyik kaput, hogy bemenjenek. Időközben azonban rendőrök jelentek meg a helyszínen, így visszatértek az utcára. Ott a szurkolók folyamatosan szidalmazták a bírókat, a rendőröket,

- közölte az ügyészség. A vádhatóság a többi között csoportosan elkövetett rendbontás, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság és rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a vádlottakat tiltsák el sportrendezvények látogatásától.