Tudomány;jég;víz;

A kutatókat is meglepő dolog történt egy nagyon-nagyon felmelegített vízcseppel

A víz új halmazállapotát fedezték fel amerikai kutatók, amikor em szupermeleg folyadékká vagy gázzá alakult a lézerrel melegített víz, hanem megfagyott.

A világ legerősebb lézerével lőttek egy vízcseppre az amerikai Lawrence Livermore Laboratórium kutatói, aminek hatására a nyomása több millió atmoszférára, a hőmérséklete pedig több ezer fokra emelkedett. A kísérlet során röntgensugarat is vezettek a vízcseppbe, így felvétel is készülhetett a csupán a másodperc tört részéig létező állapotról. Ebből derült ki, hogy 

a víz ahelyett, hogy szupermeleg folyadékká vagy gázzá alakulna, megfagy.

A víz új halmazállapotának, a forró és fekete szuperionos víz felfedezéséről a kutatók a Nature című folyóiratban publikálták a tanulmányukat - írta az Index.

Bár a szuperionos jég létezését elméletben már 30 éve előrejelezték, eddig senki sem látta. A tudósok úgy vélik 

ez lehet a víz legtömegesebb halmazállapota az univerzumban.

A Naprendszerben ugyanis a a víz nagy része ebben a formában lehet jelen, például az Uránusz és a Neptunusz belsejében. A felfedezés hozzájárulhat ezeknek a bolygóknak eddig megoldatlan rejtélyeinek megfejtéséhez.

Bár a jégnek 18 különféle kristályszerkezetét fedezték eddig fel, a szuperionos jég mindegyiktől eltér. Míg a többiben rendes vízmolekulák állnak a kristály rácspontjaiban, itt a vízmolekulák felbomlanak, és az oxigénatomok külön kristályrácsot hoznak létre, a hidrogénatomok pedig szabadon lebegnek körülöttük.

Most jött el az ideje

A kutatók szerint még öt évvel ezelőtt sem állt olyan fejlettségi szinten a technológia, hogy lehetséges lett volna felfedezni a szuperionos jeget. Most viszont tovább segíti az anyagtudományt, mert a tervezők akarata szerint viselkedő anyagok létrehozásához vezethet.