szélsőjobb;Toroczkai László;

2019-05-19 12:31:40

Rettegve várják a törökszentmiklósi romák Toroczkaiék tüntetését

Vannak, akik már most elvitték a gyerekeiket a környéken élő rokonokhoz, mások pedig kedden terveznek bezárkózni a házba.

Félelemmel eltelve várják a törökszentmiklósi romák a Mi Hazánk Mozgalom kedd esti tüntetését. Bár a rendőrség kétszer is betiltotta a romatelepre tervezett vonulást, a belvárosban ettől függetlenül demonstrálhatnak, és ez a helyieket sem nyugtatta meg. Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára – írja az Abcúg

A Szolnok megyei település azután került a figyelem középpontjába, hogy egy helyi férfi néhány héten belül kétszer is, minden ok nélkül összevert embereket a városban. A helyiek szerint ez a balhé csak ürügy volt Toroczkai Lászlónak, hogy megmutathassa magát. Az újságnak azt mondták, nem szabadna egyetlen ember cselekedete alapján megítélni az összes romát.

A településen többen állítják hogy

A többség úgy emlékszik, az ismeretlen emberek nem szálltak ki az autóikból, így szóváltás sem történt, néhányan viszont betört ablakokról és levágott áramvezetékekről is beszámoltak, szerintük az idegenek még némelyik portára is bemerészkedtek.

Markót Imre polgármester szerint ez a történet már nem Törökszentmiklósról szól, hanem a Mi Hazánk Mozgalomról és azokról, akik politikai hasznot akarnak ebből kovácsolni.