Az utolsó betyár legendája

Erzsike analfabéta volt. Felolvastak neki a könyvből, hadd hallja a fiatal özvegyasszony a történetet úgy, ahogy a messzi földről jött riporter megírta. Néhai férjéről szólt, a Kárpátok utolsó betyárjáról.

Eredetileg Mikola Szjuhaj (1898–1921) volt a ruszin fiú neve, csak egy hivatalnok elírta – talán a cirill betűk zavarták meg. Huszadik évét sem töltötte be, amikor elvitték katonának Balassagyarmatra, az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe. Mielőtt a frontra vezényelhették volna, megszökött. Elkapták, visszavitték, megint megszökött. Bevette magát az erdőbe szülőfaluja, a Máramaros vármegyei Alsókalocsa fölött, hogy kihúzza, amíg véget ér a háború.

Titokban feleségül vette szerelmét, Dracs Erzsikét (cseh írásmóddal Erzika Dracová, 1905–87). Négy évig bujkált, útonállásból, rablásokból tartotta fenn magát. Nem volt többé visszaútja: törvényen kívüli maradt azután is, hogy kitört a béke. Zavaros idők jártak, gyorsan váltotta egymást magyar, román, cseh hatóság, de az egykori katonaszökevényt mindegyik üldözte. Végül a cinkosai árulták el: leitatták és megölték a fejére kitűzött vérdíjért, amit persze nem fizettek ki nekik.

A történetet elbeszélő regény, amiből felolvastak Erzsikének, Ivan Olbracht (1882–1952) mesterműve: Nyikola Suhaj, a betyár. A cseh író felkutatta a tanúkat a hegyvidéken, amelyet Versailles-ban az új csehszlovák államhoz csatoltak. Ott bábáskodott a legenda születésénél. Mesélték neki, hogy Suhaj megsarcolta a hatalmasokat, segítette az elesetteket, „soha senkit meg nem ölt, hacsak nem önvédelemből vagy jogos bosszúból”. Modern Robin Hood lett a tragikus sorsú fiúból. Beszélték, nem fogta a csendőrök golyója. A szerzőt lenyűgözte a pásztorok, favágók, kézművesek és szatócsok, „szegény zsidók és jobb módú zsidók, szegény ruszinok és még szegényebb ruszinok” archaikus világa.

Olbracht prózája torokszorítóan szellemes, tele bölcs humorral, szomorú szépséggel. Másik kárpátaljai kötete, az Átok völgye a zsidó közösség mindennapjait idézi: palackposta az utókornak az újabb vérontás, népirtás, diktatúra előtti, elsüllyedő múltból. Remekmű az is, egyedül a cseh literatúra bámulatos múlt századi gazdagsága tehet róla, hogy íróját méltatlanul elfeledték. Még egy ilyen nagyszerű elbeszélőnek is csupán lábjegyzet jut a világirodalmi klasszikusok, Hasek, Hrabal, Kundera, Skvorecky alatt. Hát még ha idesoroljuk a prágai Kafkát is, aki azért írt a cseh helyett németül, mert Bécsben talált kiadót…

Alsókalocsán út menti fakereszt őrzi az utolsó kárpátaljai betyár emlékét. Erzsike tizenhat évesen, négy hónappal Nyikola halála után szülte meg egyetlen gyermeküket, Annát, aki haláláig (2006) a faluban élt. Leszármazottaik ott laknak ma is, csak közben tovább tologatták az országhatárokat a fejük fölött. A település Csehszlovákia után a Szovjetunió része lett, jelenleg Ukrajnához tartozik Kolocsava néven. A regényhős Suhaj helye viszont, ha engem kérdeznek, nem lehet vitás: ott van halhatatlan rokonai, Svejk, Josef K. és Pepin bácsi között.