Szigetálom

Jövőre lesz kereken húsz éve, hogy Visy Zsolt régészprofesszor - akkoriban az első Orbán-kormány helyettes államtitkára - fölvetette: a római birodalom egykor Európán végighúzódó, erődített határa, a limes legyen a Világörökség része. Szép és európai gondolat, amely azóta Németország egy részén és Skóciában valóra is vált. 
Idehaza is sokat és sokan dolgoztak rajta, sőt uniós pénzt is jócskán költöttünk annak tisztázására, hogy a 415 kilométernyi magyar limes-szakasz 271 feltételezett helyszínből hány kapcsolható be a világörökségi nevezésbe. Tavaly januárban Németországgal, Ausztriával és Szlovákiával közösen be is nyújtottuk a pályázatot, azóta várjuk az UNESCO idén júniusban esedékes döntését. A várakozás nehéz hónapjait csak egy dologgal színesítette a magyar kormány: hogy a napokban indoklás nélkül kihúzta a pályázatból a Hajógyári-szigeten rejtőző Hadrianus palotát. 
Mi persze készséggel elhisszük, hogy a még jobb megvédés volt az akció célja, miként azt a Magyar Nemzet megtudta, de azért kicsit furcsa ez. A palota romjait az ötvenes évek óta nem látta ugyanis senki - akkor sajnálatosan rábetonoztak egy hajógyárat. Régészeti feltárás itt azóta nem folyt, a kormánylapnak megsúgott "rekonstrukció" alapja egy kétséges hitelességű vázlat. Vajon mi az a szempont, ami az elmúlt húsz évben nem merült fel, most viszont hirtelen igen?  
Tizenöt évvel ezelőtt az akkori balliberális kormány egyszer már eladta ezt a területet palotaromostul. Aztán győzött a józan ész, az állam még ugyanabban az érában visszavásárolta a földdarabot, az Álomsziget pedig elillant. A rendkívül értékes Duna-part azóta is sorsára vár, Budapest kellős közepén szinte hívogat az idegenforgalmi hasznosításra. 
Elképzelhető, hogy már meg is van a koncepció, sőt a reménybeli befektető is ugrásra készen áll? Ami azt illeti, láttunk már ilyen csodát.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.05.23. 11:15

Intelem

Universitas. Ízlelgessük a szót, töprengjünk el valódi jelentésén, ne csak cirádás betűkkel írjuk fel különféle homlokzatokra, vagy mondjuk ki ünnepélyesnek szánt pillanatokban. 
Egyetemesség, összesség, ezt jelenti valójában a szó. Nem csupán egy intézményt, ahol tanárok okítják a diákokat, nem egy adminisztrációt, amely akadályokat görget vagy épp elhárít, s nem is egy méltóságteljes épületet, ahová áhítattal lépünk, vagy amelyiknek az udvarán, dísztermében a diplománkat átvesszük.
Az összesség azt jelenti, hogy mindenki számít. Talán nem éppen egyformán, hisz szeretni sem könnyű azt, aki bár nemes lélek vagy épp szuper agy, de természete pokróc, stílusa mogorva, mondatai nyersek, hát még akkor, ha kritikájának nyilai épp az elevenünkbe találnak. Bölcs ember ilyenkor eltöpreng, önvizsgálatot tart, felteszi a kérdést, vajon igaza, igazsága van-e a másiknak. Párbeszédet kezdeményez, érvel, vitatkozik, s ez nem is esik annyira nehezére, elvégre a tudomány mezsgyéjén haladva amúgy is ezt teszi.
Van egy másik szó. Autokrácia. Jelentése egyeduralom, önkényuralom. Jellemzően a gyávák fegyvere, s párbeszéd helyett az üzenet az eszköze (lásd még: „üzenjük Brüsszelnek”). Gyakorlása során a világ egyre inkább beszürkül és egysíkúvá válik, sivár lesz és tartalom nélküli. Gyakorlója tán úgy véli, gördülékenyen mennek alatta a dolgok, hisz akarata utasításokkal és határozatokkal látszólag célba ér. Lám, Debrecenben is egyetlen tollvonással nyugdíjaztak idő előtt akadémikust, egyetemi professzort, vontak meg kutatói ösztöndíjat attól, aki nem tetszett, s „verték keresztül” a putyini díszpolgári, a magyar jegybankelnöki vagy most épp a moszkvai magánrektori díszdoktori címeket, minden ellenérzés és ellenkezés ellenére. 
Az épület persze ettől továbbra is áll, méltóságteljes és tekintélyt parancsoló. Díszudvarának falain ott sorakozik híres diákjai neve, azé is, aki közkinccsé lett intelmei között hagyta az utókorra: „ki saját jóllétét egyetlenegy főcél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt...”
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.05.23. 09:45

Európai színvallás

A hollandok, valamint - elég vicces módon - az unióból távozni akaró, de a kijáratot sehogy sem találó britek már ma szavaznak; aztán péntek-szombaton még néhány tagállam lakosai, majd pedig vasárnap minden eldől az európai parlamenti választásokon. Ezúttal az az alapkérdés: előretörnek-e olyan mértékben a nacionalisták, hogy azzal meg tudják bénítani az európai összefogást? A közvélemény-kutatások szerint valószínűleg nem, de az is igaz – copyright Kovács László -, hogy nem a közvélemény-kutatást, hanem a választást kell megnyerni. 
Nacionalistának ebben a szövegösszefüggésben azokat nevezem, akiknek az egyike – bizonyos Heinz-Christian Strache – éppen csak a minap patriótának, hazafiasnak nevezte a saját pártját, történetesen Budán, a Karmelita kolostorban, és Orbán Viktor meleg szavakkal méltatta ezt az önminősítést. Strache, a hazafi, mint aztán kiderült, néhány pohárka vodka-Redbull után teljesen megszabadul a gátlásaitól, lazán beígér - majdani remélt állami pozíciójára alapozva - kormányzati megrendeléseket egy hosszú combú, szőke nőnek, aki oroszos kiejtéssel több száz millió befektethető euróról csacsog. Feltűnik ugyan neki, hogy a nőnek piszkos a körme, és ez valahogy disszonánssá teszi az egészet, de aztán gyorsan elhessegeti a kételyeit, mert milyen jó lenne megszerezni a Kronen-Zeitungot, még ha sötét eredetű orosz pénzen is. A követendő példaképet már meg se kell neveznünk. 
Nem minden nacionalista olyan ostoba, mint Strache. Cizelláltabb körökben hazafias helyett szuverenistát mondanak. Ez ravaszabb, megtévesztőbb. Azt sugallja, hogy szuverenitás, önkiteljesedés legfeljebb csak nemzeti szinten létezhet, hogy európai érdek, európaiság valójában nincs, és ne is legyen. És közben a keresztény Európa védelme a jelszó, hogy teljes legyen az önellentmondás. 
Szóval a tét az, hogy a fent említett körök ki tudják-e siklatni az Európa-vonatot. Ha igen, a kontinens ne számítson sok jóra a globális versenyben. 
A mostani EP-választáson a legfurcsább szerepet a már említett britek alakítják. Csaknem három éve népszavazáson döntöttek úgy, hogy kilépnek az unióból. De mivel a kilépés feltételeiről máig nem tudtak megállapodni Brüsszellel, megállapodás nélkül pedig mégsem akartak kizuhanni, most kénytelenek részt venni az EP-választáson. Hogy aztán a megválasztott képviselőiknek érdemes lesz-e hosszú távra lakást bérelniük Brüsszelben, még nem látható. Odáig mindenesetre eljutottunk, hogy már Theresa May sem veti el az esetleges újabb népszavazás ötletét.  
Amikor pártállás szerint összeszámolják majd, mely csoportnak hány európai parlamenti képviselője lett, akkor alighanem az fog kiderülni, hogy a konzervatívok bénázása miatt haragos britek egy csomó munkáspárti mandátumot szültek. Vagyis: az európai szociáldemokrata baloldalnak immár a pártszíneket nézve is érdeke lenne a britek bennmaradása az unióban. Nem lehet megkerülni a kérdést, hogy igaz-e mindez pepitában is, azaz hogy az európai jobbközépnek érdeke-e immár a Brexit. A választ talán még ők sem tudják.
Frissítve: 2019.05.23. 09:45