Kína;kínai tőke;Menczer Tamás;

2019-05-23 20:18:25

Magyar külügy: 1314 milliárd forintnyi kínai befektetés van az országban

Kína Magyarország legfontosabb Európán kívüli gazdasági partnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint. Úgy számolják, tavaly 9 milliárd dollár volt a két ország közti külkereskedelmi forgalom.

Kína Magyarország legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere, 2018-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) számításai szerint a két ország közötti külkereskedelmi forgalom megközelítette a 9 milliárd dollárt - mondta Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön. Menczer a Kína (Henan tartomány) - Magyarország Gazdasági és Kereskedelmi Konferencián arra is felhívta a figyelmet, hogy

Az államtitkár elmondta, hogy a konferenciát megelőzően Jü Hung-csiuval, a Kína középső részén található Henan tartomány pártfőtitkár-helyettesével tárgyalt, és mindketten egyetértettek abban, hogy a magyar-kínai kapcsolatok még soha nem voltak olyan kedvezőek mint most. Az államtitkár kiemelte, a két ország méretéből és lakosságszámából adódó jelentős eltérések miatt Magyarország külgazdasági stratégiáját arra alapozták, hogy Kínában olyan régiókat találjanak, amelyekkel jó gazdasági kapcsolatokat építhet ki Magyarország. A csütörtöki rendezvényen ezért Henan mutatkozhatott be. Magyarország idén áprilisban díszvendégként vett részt a tartományban rendezett Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Vásáron.

Jü Hung-csiu elmondta, Henan lakossága meghaladja a 100 milliót, a tartományok rangsorában a gazdasági teljesítményét tekintve az 5. helyen áll. Hozzáfűzte, hogy Henan tartományt tekintik a kínai kultúra bölcsőjének. Mindkét felszólaló megemlékezett arról, hogy Kína és Magyarország az idén ünnepli a diplomáciai kapcsolat felvételének 70. évfordulóját.