lapszemle;

2019-05-24 07:13:53

Orbán üzent Merkelnek, élesen bírálta Webert, a magyar sajtó szabadságát bizonygatta a Bildben

A miniszterelnök a német bulvárlapnak adott interjúban ecsetelte meglátásait.

Orbán Viktor majd akkor hiszi el, hogy Merkel megválik hivatalától, ha látja. Ezt a miniszterelnök a német bulvárlapnak adott hosszú interjúban üzente meg. A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta a riportereket, akik Európa legvitatottabb miniszterelnökeként mutatják be az olvasóknak. A házigazda szerint nem szabad lebecsülni a kancellárt, aki nagy űrt hagy majd maga után. Ugyanis Európának nélküle már most sincs vezetője. Pedig a földrésznek erős német kormányfőre van szüksége. Viszont úgy látja, hogy már lejárt a Berlin-Párizs-tengely ideje. A kontinens jövője Németország, Franciaország és a V4-ek háromszögében dől el. A visegrádiak feltörnek és ez megváltoztatja az egész európai politikát. Ugyanakkor a vendéglátó elzárkózott attól, hogy kommentálja az osztrák politikai földrengést. Annyit azonban mégiscsak elárult, hogy Strache elvesztette az emberek bizalmát, és amit mondott, az elfogadhatatlan.

Hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették a Néppártban, azért Orbán a skandináv és a Benelux-tagpártokat teszi felelőssé. Igazából a kizárást akarták elérni, ám a miniszterelnök szerint ilyesmit kezdeményezni közvetlenül a választás előtt, az akkora ostobaság, amilyet ő még nem látott. És az EPP vezetői túl gyengék voltak, hogy visszautasítsák. Weber pedig megsértette a magyar népet, amikor kifejtette, hogy nem szeretne a magyarok voksaival bizottsági elnök lenni. Így magának köszönheti, hogy a Fidesz többé nem támogatja. Az okot az interjúalany abban látja, hogy a frakciófőnök gyenge vezető. Tisztességes ember, de nem hajlandó harcolni a saját értékeiért. Igazodik, ezért igazából immár nem konzervatív politikus.

De ettől még a Fidesz a Néppárthoz kíván tartozni. Ám hogy mi lesz a továbbiakban, az a kereszténydemokratákon múlik. Orbán azt ígéri, hogy mindent megtesz a sikerükért. De utána jön a fájdalmas vita a további irányról, mert nem lenne jó, ha a pártcsalád a jövőben is a baloldallal szövetkezne. Salvini ugyanakkor jó munkát végez, ezért e pillanatban nem szabadna semmiféle koalíciót kizárni a jövőre nézve. A miniszterelnök hozzátette, hogy nem szeretne hátat fordítani Németországnak, de az is igaz, hogy nem ugrik utána a kútba. Így nem tudja pártolni a berlini javaslatot, hogy a külpolitikai döntéseket ezentúl többségi alapon hozzák meg. Mert ez az önálló magyar külpolitika végét jelentené. És azt tanácsolja, hogy ne is próbáljon senki ilyesmit rákényszeríteni Magyarországra, mert beletörik a foga.

Az uniópártoktól érkező bírálatokról szólva Orbán nem zárta ki, hogy maga is követett el hibákat, de szerinte itt alapvetően a meggyőződésről és a nemzeti érdekekről van szó. Szerinte majd a történelem megmutatja, kinek van igaza. Kitért arra is, hogy Frontex-egységek nem dolgozhatnak a magyar határon, bár azzal egyetért, hogy erősíteni kell a külső határok védelmét. Beszélt továbbá arról, hogy Németország gazdaságilag nyert az oroszellenes szankciókon, Magyarország ezzel szemben veszített. Hasonló a helyzet Kínával is, vagyis mintha a nagy uniós partnerek ki akarnák szorítani Közép-Európát a kereskedelemből. Ő maga a kiegyezést keresi az EU és Moszkva között.

A kormányfő nem kívánja módosítani a rabszolgatörvényt, mert úgy látja, hogy az bevált. Viszont további nyugati beruházásokat igényelne. Ami nemrégen tett washingtoni látogatását illeti, arról azt fejtegette, hogy Trumpot és őt is igazságtalanul ítélik meg. Kettejüket összeköti továbbá a bevándorlás elutasítása és azonosan ítélik meg Izraelt is. Sorosról szólva megerősítette, hogy itt nem antiszemitizmusról van szó, a lényeg a kaszinókapitalizmus, a spekulánsok, az átláthatatlan módon finanszírozott, politikai érdekeket szolgáló civilek. Hogy a zsidók nagyfokú biztonságban élhetnek Magyarországon, abba szerinte belejátszik, hogy nincs nagy muzulmán közösség minálunk.

Orbán csak nevet azon, hogy nem lenne idehaza sajtószabadság. Hiszen a média minden szegletében élesen bírálják. Így neki folyton ellenszélben kell dolgoznia. Az RTL, az ATV, a Népszava, az Index, a HVG és a Blikk, egytől egyik az ellenzéket támogatja. Ezért megalapozatlan a Riporterek Határok nélkül bírálata is. Az újságírókat pedig egyáltalán nem fenyegeti megtorlás, ha támadják a hatalmat.