Labdarúgó Magyar Kupa;

Juhász Roland a jó génjeiről is beszélt a kupadöntő előtt

Semmit nem jelent, hogy Marko Nikolic eddig veretlen a Honvéd ellen – válaszolta lapunk kérdésére a MOL Vidi szerb trénere a labdarúgó Magyar Kupa szombati döntője előtt.

Budapest Honvéd–Vidi 1-16. 

Így néz ki a pontok nyelvén a hazai kupasorozat történetének 78., szombat esti fináléjának párosítása, mióta a Vidi felkészítéséért Marko Nikolic felel. Mindez azt jelenti, hogy a székesfehérvári csapat kispadját 2017 júniusában elfoglaló edző csapata az utóbbi két szezonban csupán egyszer veszített pontokat a Honvéd ellen a bajnokságban, további öt meccsét megnyerte. Vajon ez számít bármit is a 19.30-tól a Groupma Arénában (tv: M4 Sport) sorra kerülő, az előzetes jegyeladási adatok alapján biztosan legalább 10 ezer néző előtt kezdődő párharcot megelőzően?

„Nem – jelentette ki a Népszava kérdésére válaszolva Marko Nikolic, akivel ellentétben kispesti kollégája, Supka Attila egyszer, 2007-ben már nyert MK-t a Honvéddal. – Természetesen azt remélem, hogy ez a mérleg megmarad a kupadöntő után is, de szeretném hangsúlyozni: a kupadöntő sosem egy normál mérkőzés. Ez üres szólamnak tűnhet, de egy egymeccses finálé mindig külön történet, ennél fogva az előző mérkőzéseknek semmi köze nincs az esélyekhez. Hiszek a csapatban és a játékosaimban, ráadásul fontos, hosszú idő után nem hátráltat sérülés vagy eltiltás, azaz mindenkire számíthatok a Honvéd ellen. Nehéz mérkőzés lesz, maximális koncentrációra és taktikailag fegyelmezett játékra lesz szükség ahhoz, hogy mi győzzünk.”

Előzetesen egyébként azt gondolhatnánk, hogy a bajnokság negyedik helyén végző Honvéd „fittebben” várja a döntőt, hiszen míg a Vidi az NB I és az MK mellett tavaly négy oda-visszavágós párharcot játszott a Bajnokok Ligája selejtezőjében és hatszor pályára lépett az Európa-liga csoportkörében is, addig a kispesti csapat „csak” négy meccset játszott az El selejtezőjében. E felvetés kapcsán a Vidi csapatkapitányát, a szezonbeli 50. meccsére készülő Juhász Rolandot kérdeztük.

„Szerencsére az egész pályafutásomra jellemző volt, hogy sok meccset játszottam szezononként, de mint a legtöbb futballista, én is jobban szeretek mérkőzéseket játszani, mint edzeni. Örülök, hogy így alakult az idényünk, abszolút nem érzem magam fáradtnak – kezdte a korábbi 95-szörös válogatott játékos. – Vidéki parasztgyerekként jó géneket örököltem, szerintem ennek is köszönhető, hogy egy ilyen hosszú szezon után sem érzem magamon a fáradtságot. Ha érezném, már abbahagytam volna a focit, ám biztos vagyok benne, hogy jövőre is pályán leszek. Remélem, egy év múlva is hasonló meccsszámról beszélhetünk majd az idény végén.”

Az már a múlt vasárnap befejeződő bajnoki évad végén kiderült, hogy a másodikként záró Vidi és a Honvéd is elindulhat a nyáron az Európa-liga selejtezőjében, azaz Juhász Rolandék adott esetben akár meg is ismételhetik az idei menetelést. A fentiek tudatában szombat este kizárólag a kupa a tét – a Honvéd nyolcadszor, a Vidi másodszor nyerne.

„Tudjuk, hogy mik a Vidi gyenge pontjai, felkészülten várjuk a kupadöntőt – nyilatkozta lapunknak Gazdag Dániel, a kispestiek saját nevelésű játékosa. – A 2017-ben megnyert bajnoki cím után a Budapest Honvédnak és a Magyar Futball Akadémiának is nagyon sokat jelentene a Magyar Kupa megnyerése, hiszen mint az akkori, úgy a mostani csapatban is többen vagyunk olyanok, akik az akadémián nevelkedtünk. Bízom benne, hogy mi győzünk szombaton.”

Végleg a győztesé lesz a kupaA kupadöntő pénteki sajtótájékoztatója közben az asztalra került a vándorserleg mellett egy másik, méretarányosan mindenben megegyező, kicsinyített példány is, amellyel kapcsolatban Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője elárulta: az idei évtől egy ilyen serleget minden győztes hazavihet majd. Hozzátette, hogy a kupaátadásnál ugyanakkor továbbra is az eddigi trófeát fogják átadni a finálét megnyerő csapat kapitányának.