Gárdony;EP-választás;

2019-05-26 12:28:05

Gárdonyban elbukott a bevándorlás elleni harc

A pártok nem is sokat tettek azért, hogy a figyelmet magukra irányítsák.

A Fejér megyei Gárdonyban nincs választási hangulat (és akkor még fölfelé pozicionáltuk a valóságot).

A nyaralóvárosban két héten át a hideg és az eső határozta meg a légkört, szombatra viszont beköszöntött az évszaknak megfelelő időjárás, és az utcákat ellepték a vendégek: nyitva a fagyizó, a giroszos, a kerékpár- és a szörfkölcsönző – ilyen körülmények között nehéz a szavazásra koncentrálni. A pártok nem is sokat tettek azért, hogy a figyelmet magukra irányítsák.

A 8 ezres településen (Gárdony, Agárd és Dinnyés egyetlen közigazgatási egységnek számít) mindössze egy óriásplakát buzdít szavazásra a dohánybolttal szemben - „természetesen” a Fideszre –, alatta (értelemszerűen a választástól és minden egyéb körülménytől függetlenül) egy másik plakát a kormány családvédelmi jótéteményeit reklámozza. „A bevándorlást meg kell állítani” - sulykolja a szóban forgó Fidesz-üzenet. Nos, a megállítás Gárdony esetében kevéssé sikerült, a város szálláshelyeit így az előszezonban nagyrészt a Székesfehérvár ipari üzemeiben dolgozó ukrán és más nacionáléjú vendégmunkások foglalják el. Hogy mi lesz, ha kitör a főszezon, az egyelőre kérdés, igaz, a szomszédos megyeszékhelyen egyszerre legalább három munkásszálló épül a jövevényeknek.

Amúgy pedig a gárdonyiak hozzá vannak szokva a kognitív disszonanciához, hiszen úgy szavaznak immár a sokadik választáson bizalmat a Fidesznek, hogy közben meglehetősen elegük van a térség fideszes erős embereinek földesúri allűrjeiből, meg – egyre inkább – abból is, hogy immár a messziről jött, de megfelelő hátszelű NER-lovagok is egymás után jelentkeznek be a megszerezhető vagyontárgyakért. Most éppen egy tóparti földdarab miatt forró a hangulat, amit egy, a kormánynak kedves MMA-hoz kötődő hatalmasság építhet be a helyi hírek szerint, úgy, hogy a város a gazdasági helyzete alapján egyébként nem lenne rászorulva a vízpart maradékának kiárusítására, amúgy pedig akadna helyi vállalkozás is, ha már mindenképpen építeni kell valamit a Velencei-tó mellé.

Az itteniek, mint mondtuk, jól bírják az ellentmondásokat. A Chernel iskolánál berendezett szavazóhelyiség közelében, a zebra két oldalán a Fidesz és az MSZP-Párbeszéd illegál-elefántfülei nézik békésen egymást, illetve a voksolni igyekvőket. Odabent nincs sor, ami ilyenkor 12 tájban, vagyis a mise utáni és az ebéd előtti időpontban arra utal, hogy nem kiemelkedően magas a részvétel (tavaly konkrétan az utcán álltunk), de azért folyamatosan érkeznek a szavazók. Eredményekről nagyon korai lenne beszélni, de az biztos, hogy ha a választás tétje a magyar Magyarország megőrzése, akkor Gárdony már az első szavazat bedobása előtt elesett.