Mintha a Jobbikban nem annyira várnák az eredményt

Publikálás dátuma
2019.05.26. 15:01

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Rendhagyó módon a Jobbik nem tart eredményváró rendezvényt az EP-választás napján.
Nem lesz hivatalos eredményvárónk – tájékoztatta lapunkat a Jobbik sajtóosztálya. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívó szerint Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese és EP-listájának vezetője késő este, már a hivatalos eredmények ismeretében tart tájékoztatót a Képviselői Irodaházban. Pár hónapja Sneider Tamás pártelnök még arról beszélt a Népszavának, hogy a Jobbik – az eddigi három helyett – akár négy mandátumot is szerezhet az EP-választáson. Gyöngyösi Márton is azt mondta lapunknak, hogy négy képviselői hellyel lenne elégedett. A kampány azonban nem úgy sikerült, ahogyan azt a Jobbikban elképzelték. A felmérések egyetértenek abban, hogy a párt nem tudott erősíteni a hajrában. Visszaesésre utal az is, hogy a Jobbik lényegesen kevesebb embert delegált a szavazatszámláló bizottságokba, mint öt évvel ezelőtt (5467 helyett 2835-öt). Persze, a Jobbikot a tavaly bekövetkezett szakadáson túl az Állami Számvevőszék újabb – százmilliós nagyságrendű – büntetése is gyengítette. Az ÁSZ eljárására anyagilag kivéreztette a pártot. A pénz hiányát a jelek szerint nem kompenzálta az utcai mozgósítás.
Gyöngyösi Márton
Fotó: Kovács Tamás / MTI
Ennek megfelelően a várakozások is visszafogottabbá váltak. Gyöngyösi Márton ma délelőtt Nagykovácsiban a távirati iroda tudósítása szerint már azt is csodának nevezte, hogy a kormányzati támadások ellenére megmaradt a párt. Közölte: óriási siker lesz, ha az öt évvel ezelőttihez hasonlóan a Jobbik három EP-mandátumot szerez. A Medián szerint a Jobbik egy hajszálnyival talán esélyesebb rá, hogy az MSZP-Párbeszédet és a Demokratikus Koalíciót megelőzve a Fidesz mögött másodikként érjen be, de az egyáltalán nem biztos, hogy sikerül három mandátumot elcsípnie.
Szerző

Egy pátyi szavazó pártlogós pólóban ment voksolni, majd szétvágta a szavazólapot

Publikálás dátuma
2019.05.26. 14:37
Képünk illusztráció!
Fotó: Csortos Szabolcs
Több rendkívüli esemény is történt a szavazás során.
Az NVI honlapja szerint több rendkívüli eset is történt a szavazóhelyiségekben délután 1 óráig – főként rosszullétek. Az egyik legmegdöbbentőbb esemény fél 11-kor történt:
Az egyik választópolgár levette magáról a pulóverét, ami alatt az egyik párt kampánypólója volt látható, amit mindenkinek mutogatni kezdett a választóhelyiségben. Ezután a szavazólapját szétvágta és a maradékot borítékba tette.

A bizottság felszólította a választópolgárt a szavazóhelyiség elhagyására, aki ennek eleget tett.
Szerző
Témák
EP-választás

EP-választás: 24,01 százalék a részvételi arány 13 órakor

Publikálás dátuma
2019.05.26. 13:36

Fotó: Isza Ferenc / AFP
A fővárosban a szavazók 29,06 százaléka, 381 628 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.
A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe. A fővárosban a szavazók 29,06 százaléka, 381 628 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig. A megyék közül a részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 25,13 százalék, ami 255 418 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 19,39 százalék, ebben a megyében 87 014-en voksoltak. A 2004-es EP-választáson 13 óráig a választásra jogosultak 19,90 százaléka szavazott, 2009-ben 19,40 százaléka, 2014-ben pedig 15,90 százaléka. Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról.

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:

Baranya megye 22,73 százalék 69 077 szavazó Bács-Kiskun megye 22,07 százalék 92 056 szavazó Békés megye 22,96 százalék 65 208 szavazó Borsod-Abaúj-Zemplén megye 20,79 százalék 109 732 szavazó Csongrád megye 24,84 százalék 82 271 szavazó Fejér megye 24,36 százalék 83 434 szavazó Győr-Moson-Sopron megye 24,05 százalék 86 427 szavazó Hajdú-Bihar megye 20,67 százalék 88 633 szavazó Heves megye 24,04 százalék 58 166 szavazó Jász-Nagykun-Szolnok megye 21,88 százalék 66 403 szavazó Komárom-Esztergom megye 23,31 százalék 57 325 szavazó Nógrád megye 22,51 százalék 35 398 szavazó Pest megye 25,13 százalék 255 418 szavazó Somogy megye 22,67 százalék 57 363 szavazó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 19,39 százalék 87 014 szavazó Tolna megye 21,66 százalék 39 375 szavazó Vas megye 24,77 százalék 50 848 szavazó Veszprém megye 24,98 százalék 71 467 szavazó Zala megye 23,72 százalék 53 344 szavazó

Szerző