Európai Unió;önkormányzati választás;EP-választás;

2019-05-28 09:44:00

Új fejezet

Európa történetében nem kezdődik új korszak. A szélsőségesek, bár megerősödtek, nem törtek át, a közép meggyengülve is kiállta a népieskedők rohamát. Ugyanakkor váratlanul komoly tömegek mozdultak meg a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés mellett, a szociális vívmányok megőrzéséről pedig a hangsúly ismét azok bővítésére tevődött át. Európa válságról válságra haladva, az eddig megszokott módon döcög előre. A jobbközép-szélsőjobb szövetségből nem lesz semmi, ráadásul Matteo Salvini és Marine Le Pen uralja a populista szemétdombot, nem hagy teret a túlságosan is ambíciózus kiskakasoknak.

Lehet, hogy a vezérének nem, a Fidesznek mégis megnyugtató a választási eredmény. Idehaza egyelőre őrzi a többségét - még ha a 2014-es EP-választáson kapott 56,4 százalékból elveszített is több mint 4 százalékot. A miniszterelnök rövid, elég langyosan fogadott beszédéből is látszik, hogy ennél többre számítottak, de nem lehetnek elégedetlenek, nem volt hiábavaló a migránsokkal való gyalázatos riogatás.

Ami hosszabb távon nyugtalaníthatja őket, az még mindig nem egy új korszak, legfeljebb egy új fejezet. A szocialisták a vártnál is gyorsabb térvesztését kihasználva két ellenzéki párt is meglepően jól szerepelt, s most nem nagyon lehet vitatkozni azon, hol van a rezsimmel szembeni ellenállás súlypontja. A Demokratikus Koalíció jót húzott, amikor Gyurcsány Ferencet hátravonva Dobrev Klárát állította a reflektorfénybe. A listavezető intelligensen érvelt, radikális programpontjait is higgadtan tudta képviselni. Férje pedig azzal tudta a leghatékonyabban támogatni, hogy hagyta őt beszélni - beigazolódott, amit eddig is sokan állítottak, hogy háttéremberként az igazi, ha túl sokat szerepel, azzal lassítja a pártját. A Momentum alighanem magát lepte meg a legjobban: két hete még az a pletyka terjengett, hogy ha megint 5 százalék alatt maradnak, bedobják a törülközőt, és visszamennek civilnek. Ez a veszély elhárult, most megint olyannak látszanak, mint amikor az olimpiai lázálom elhárításával berobbantak a közéletbe. Frissek, értelmesek és ha nem tudják is részletesen elmagyarázni, valójában mit akarnak, tőlük - koruk folytán - egyelőre annyi is elég, hogy normális Magyarországot.

Az őszi önkormányzati választás előtt érdemes elgondolkodni azon, hogy a DK, a Momentum és az MSZP-Párbeszéd együtt öt százalékkal több szavazatot kapott Budapesten a Fidesznél. Ha a kétfarkúak és az LMP támogatóinak egy részét is ideszámoljuk, akkor ennél is jóval nagyobb a különbség. Vagyis ha az ellenzék hagyja végigfutni az előválasztási folyamatot, és utána beáll a közös jelölt mögé, akkor komoly esély van egy budapesti győzelemre. Persze ezt is el lehet rontani, de egyelőre hitelezzük meg, hogy a magukat demokratikusként meghatározó pártok egyszer az életben kitartanak a saját elveik és a józan ész mellett. Budapest visszahódítása már több lenne új politikai fejezetnél, és felvetné egy új korszak lehetőségét.

Európa nem oldja meg a mi bajunkat. Mi már annak is örülhetünk, ha nem súlyosbítjuk az övét.