Oroszország;aranytartalék;

2019-05-29 10:00:00

Aggasztó mértékben halmozza az aranyat Oroszország

Az orosz állam ugyan évek óta bővíti aranytartalékait, de a legfrissebb hírek szerint ez már olyan nagyságrendben folytatódik, ami már aggodalmat kelt néhány nyugati országban.

A Daily Express nemzetközi szervezetek adataira hivatkozva az egész világ számára rossz hírnek nevezi, hogy Oroszország 2019 első negyedévében időarányosan az elmúlt hat év legnagyobb aranyfelhalmozását hajtotta végre: 68 százalékkal több aranyat vásárolt, mint tavaly ilyenkor. Az aranytartalékok növelésével párhuzamosan jelentősen csökkentette amerikai értékpapír-befektetéseit, hogy ezzel is mérsékelje függőségét a dollártól. A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség az Arany Világtanácsra hivatkozva ezt megerősítette: eszerint Moszkva az első három hónapban 55,3 tonna aranyat vett, ami annál is több, mint amennyiről a Daily Express beszámolt. A tartalék így már 2168 tonna.

A kormányok és központi bankok által végrehajtott nagy aranyvásárlások ritkán bizonyulnak jó jelnek a világbéke és az együttműködés szempontjából – véli a Daily Express cikkírója.

A szankciók szorításában vergődő Oroszország vezetése a leglehetetlenebb megoldásokkal igyekszik, hol sikerrel, hol kevésbé sikeresen, mérsékelni azokat a károkat, amelyeket a Krím elcsatolása óta elszenved. A kiszámíthatatlan nemzetközi helyzet és Donald Trump amerikai elnök nem kevésbé kiszámíthatatlan politikája arra sarkallja, hogy felkészüljön a globális válságra. 

Oroszország a világ államai között az ötödik az aranytartalék nagyságát tekintve. Ha azonban az első negyedévben tapasztalt ütemben folytatja vásárlásait, akkor megelőzheti Franciaországot és Olaszországot, és bekerül abba a trojkába, amelyet az Egyesült Államok és Németország ural. Kínát már maga mögé utasította, és jó esélye van a további előrelépésre. Az amerikaiak utolérése azonban lehetetlennek tűnik.

Változóban van a világ valutatérképe. Oroszország márciusban ismét nagy arányban csökkentette amerikai értékpapír-befektetéseit, követve az elmúlt év gyakorlatát. Bankjai újabb amerikai szankcióktól tartanak. De nem egyedülálló az orosz magatartás: Kína, Japán és Brazília – az amerikai értékpapírok legnagyobb birtokosai – szintén új utakat keresnek. Az orosz kommentátorok a dollár „leépítését” a nemzetközi trend részének, elkerülhetetlen stratégiai lépésnek tekintik. Nemcsak a fejlődő ázsiai országok, hanem még Franciaország is óvatosabbá vált. Emmanuel Macron elnök egy tévéinterjújában annak a véleményének adott hangot, hogy az európai vállalatok túlságosan függő helyzetbe kerültek a dollártól. 

Az orosz állam aranyvásárlásai tavaly már meghaladták az országban kibányászott arany mennyiségét. Az újonnan felfedezett szibériai lelőhelyeknek köszönhetően azonban az arany kitermelése Oroszországban fokozatosan növekszik, és 2030-ra megduplázódhat.