Soros György;EP-választás;

2019-05-29 09:25:06

Soros, Orbán és én

Az egyik szélsőjobbos kormánylapban megjelent az a hír, hogy Soros „embere” vagyok. Nem a zsoldosa, csak az embere. Ha ezzel azt akarták sugallni: Soros pénzzel támogat, hogy elképzeléseit terjesszem, akkor ez a hír téves. Még soha nem kértem, és nem is kaptam tőle egy fillért sem. Elképzeléseivel többnyire egyetértek, idealizmusáért irigylem. De történetesen ő az, aki egy alkalommal tőlem kért és kapott pénzt.

Több mint harminc évvel ezelőtt, egy este New Yorkban együtt utaztunk hazafelé a Madison Avenue-i buszon egy külpolitikai értekezlet után. Sorosnál nem volt pénz, így megkért, hogy neki is vegyek egy jegyet. Ez akkor egy dollár huszonöt centbe került. Most egy dollárral drágább, de én még az eredeti összeget se kaptam vissza. Pedig azóta is találkoztunk - talán egyszerűen elfelejtette. Én viszont örülök, mert így legalább elmondhatom: Soros György az én emberem, és nem fordítva. 

Az ügy azonban ennél komplikáltabb. Ugyanis - ellentétben velem - az idősebb Fidesz vezetők mind kaptak valamit Sorostól, tehát ők valóban Soros „emberei”. Mint ismeretes, Orbán ösztöndíjjal tanult Oxfordban. Nincs kizárva, hogy Soros segítségével lett a Liberális Internacionálé egyik főmuftija. Az akkori Századvég több szupermodern, Sorostól kapott másológéppel büszkélkedett. A fiatalabb gárdából Kumin és Kovács a CEU-n végzett. Ők tehát Soros „emberei”, még akkor is, ha mostanában állandóan kompenzálnak, ezért szidják egykori jótevőjüket. Rájuk valóban érvényes a remek mondás: jótett nem marad büntetlenül. 

Ha Orbán, Szájer, Kumin, Kovács és társaik mind Soros „emberei”, de Soros az én „emberem”, ez azt jelenti, hogy ez az egész szélkakas csapat az enyém. Azaz: mivel ők Soroséi, de Soros az enyém, a mai szélsőjobboldali magyar vezető réteg hozzám tartozik. Én viszont – Uram, bocsáss! - nem tartok rájuk igényt. Ki akar egy ilyen társaságot a magáénak vallani? A régi Századvégnél még imponáltak életerős ambíciójukkal, felkészültségükkel, liberális terveikkel, de mindez ma már a múlté. 

Ha én nem igénylem őket, és alighanem Soros sem, akkor mi lesz velük? A kérdés azért időszerű, mert ez a csapat vasárnap leszerepelt. Ha elkerültem őket az utóbbi húsz évben, amikor sikeresek voltak, miért keressem a társaságukat most, amikor elindultak a lejtőn? Amikor nyugati ellenszél fúj? Amikor meglepetésre a liberális ALDE csoport az európai választások egyik nyertese, és a DK Dobrev Klárája bátran (és bölcsen) magáévá teszi az Európai Egyesült Államok biztató tervét? Amikor a Momentum ilyen modern, felkészült nőkkel képviseli magát Brüsszelben? Amikor egyre valószínűbbnek tűnik, hogy egy liberális/szocdem balközép ősszel legyőzheti az Orbán által a szélsőjobbra tolt Fideszt nemcsak Budapesten, de az ország nagyobb városaiban is?

Lehet, hogy a Jobbik és az MSZP számára már nincs visszaút, de a vasárnapi választás igazi vesztese Orbán Viktor. Nyertese Soros György. Joggal nevetgélt a plakátokon.