tenisz;Roland Garros;Babos Tímea;

Babos másodszor is kiesett egyesben a Roland Garrosról

Szettelőnyről kikapott, így búcsúzott az első fordulóban a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Babos Tímea.

A szerencsés vesztesként selejtezőből főtáblára kerülő magyar játékos kedden a szabadkártyás ausztrál Priscilla Honnal csapott össze. Bő két hete, a franciaországi Cagnes-Sur-Merben rendezett torna nyolcaddöntőjében Babos nyerte kettejük meccsét 7:6, 7:6-ra.

Mostani összecsapásukat is a világranglistán 148., 26 éves soproni játékos kezdte jobban, 3:1-re, majd 5:3-ra ellépett, és az első játszmalabdáját kihasználva, 39 perc elteltével szettelőnybe került. 

A folytatásban aztán magára talált a 21 éves rivális (132.), két hozott és egy elnyert adogatójátékkal 3:0-ra vezetett, és előnyét végig megtartva, 34 perc alatt kiegyenlített.

A döntő szett is Hon fölényét hozta, 2:1-nél és 4:1-nél is brékelte Babost, 5:1 után pedig kiszerválta a meccset, amely 1 óra 42 percig tartott.

A magyar teniszező eddig csak egyszer, 2016-ban "élte túl" a nyitókört a szezon második, salakpályás Grand Slam-versenyén.

Eredmény: női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):Priscilla Hon (ausztrál)-Babos Tímea 3:6, 6:2, 6:1