Gitárszóló hallatszik a folyosóról, ez most épp lágyan dallamos, de lehetne akár kemény rock vagy heavy metal is. Itt, a debreceni Rocksuliban mindenki azt tanulja, amit szeret, nem szorítják korlátok közé a zenéhez és a kiteljesedéshez vezető utat: ha valaki a „kiskecelányomat” vagy más népdalokat szeretne énekelni, ugyanúgy nyitott kapuk várják, mint azt, aki punk zenekarban hasítana. Életkorban sem szabnak határt, legalábbis a felső plafon felé, hiszen bármikor jöhet az ihlet, a hívó szó, s miért ne lehetne akár hetven évesen is dobolni tanulni.
Az ország első rockzenei iskoláját harminc évvel ezelőtt alapította meg egy lelkes népművelő, Vincze Béla, aki egy szakmai útja során a nyolcvanas évek végén találkozott az ausztriai Dornbirn városában működő JazzSeminar zeneiskolával. Ekkor jött az ötlet, hogy akár Debrecenben is el lehetne indítani egy hasonló, hiánypótló vállalkozást. Az elképzelést tettekre váltotta, így 1989-ben három tanár és húsz diák részvételével elindult az első tanéve.
– Sem akkor, sem azóta nincs államilag akkreditált rendszere a könnyűzenei képzésnek, ami azt is jelenti, hogy folyamatosan a túlélésért kell küzdeni, az iskola a diákok által befizetett tandíjakból és pályázatokból tartja fenn magát – mondja Balogh Miklós Péter, aki néhány éve vette át a stafétát és a direktori széket az alapítótól. Maga is a Rocksuli neveltje, huszonévesen került de, s lett diákból tanár, majd vezető. Nem ez a főfoglalkozása – ebből nem lehetne megélni, mondja –, informatikát tanít egy helyi középiskolában. A kezdeti húsz gyerekből mára 490 lett csak a cívis városban, de ha ideszámítjuk a „testvérintézeteket”, a ceglédi, a marosvásárhelyi és a budapesti Rocksulit, akkor már több mint nyolcszázan vannak. Tanáraik jórészt klasszikus zenei képzettségűek, akik persze mindemellett a könnyűzene valamelyik ágának lelkes hívei. Sőt, egy ideje zenei producereket is képeznek már Debrecenben. - Ha a Metallica producere azt mondja a zenekarnak, hogy legyen rövidebb egy dobszóló, s ezt meg is indokolja, akkor valószínűleg rövidebb lesz – ez is egy szakma, ehhez is érteni kell – teszi hozzá az egyébként sokak által csak becenevén Golyónak hívott igazgató.
A Rocksuli „hitvallása”, hogy a lelki egészség megteremtéséhez jól jön az örömzene, s nem baj, ha valaki nem lesz hivatásos zenész az iskola befejeztével. Persze diákjaik közül kikerült már zenetanár és lakodalmas zenész is, de olyan jogász is akad köztük, aki szabadidejében továbbra is szívesen szájharmonikázik. A közösségi zenélés az a szóösszetétel, ami leginkább kifejezi az intézmény lényegét. Ott jártunkkor is a vizsgakoncertekre készültek, amely nem az egyéni megmérettetésről szól leginkább: 350 résztvevő százhúsz számot ad elő, párban, csoportban, tömegben. Nem volt egyszerű a logisztika, hisz olyan embereket kell összehozniuk egy-egy szám erejéig, akik talán még sosem futottak össze a folyosón, mert nem egy időben vannak az óráik, de amikor mindannyian ott állnak majd a színpadon, az minden fáradságot megér.
