Dél-Korea;Duna;hajóbaleset;hajókatasztrófa;

2019-05-30 15:12:48

Személyesen irányítja majd a dél-koreai külügyminiszter a budapesti mentést

A tragédia áldozatainak hozzátartozói is az országba érkeznek, csak úgy, mint egy 13 fős mentőalakulat és egy 18 tisztviselőből álló csoport, melyet Kang Kjung Vha külügyminiszter vezet.

A budapesti tragédia nyomán Mun Dzse In dél-koreai elnök, miután Orbán Viktorral telefonon egyeztetett, utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg minden tőle telhetőt azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten. Kim In Csol minisztériumi szóvivő közölte: Kang Kjung Vha külügyminiszter vezetésével még csütörtökön 18 tisztviselőből álló csoportot küldenek Magyarországra. A szóvivő elmondta:

Az államfő ezután rendkívüli tanácskozást tartott biztonsági kabinetjével. Az elnöki szóvivő ennek végeztével közölte: az operatív csoporton kívül egy 13 fős mentőcsoport is Magyarországra utazik. Ennek hét tagja katasztrófamentő lesz - közülük ketten részt vettek a Szevol dél-koreai komphajó 2014-es katasztrófája utáni mentésben -, hatan pedig a parti őrség tagjai. Később a Yonhap úgy pontosította ezt az információt, hogy zömmel búvárokról van szó. A szóvivő idézett az elnöktől: "szeretném, ha minden lehetséges diplomáciai csatorna igénybevételével, a magyar hatóságokkal együttműködve a lehető leggyorsabban elvégeznék a kutató-mentő műveleteket. A legfontosabb a gyorsaság. A lehető leggyorsabban mozgósítsák a katasztrófamentőket a szükséges felszerelésekkel együtt" - jelentette ki.

A dél-koreai turisták egy hat országot érintő kelet-európai körutazáson vettek részt, amelynek része volt a Baltikum is - közölte az utat szervező, szöuli székhelyű, Very Good Tour nevű utazási iroda a baleset után néhány órával megtartott sajtótájékoztatóján. A Very Good Tour azt is tudatta, hogy a balesetet szenvedettek 38 hozzátartozója útban van Budapestre, péntek délután vagy este érkeznek az országba.

A svájci székhelyű Viking hajózási társaság megerősítette csütörtökön, hogy Sigyn nevű hajója részese volt a balesetnek. A Viking hajóján lévők közül senki nem sérült meg. A társaság együttműködik a hatóságokkal a baleset körülményeinek kivizsgálásában - közölte a cég.

Heten meghaltak és 21-en eltűntek a szerda éjjeli balesetben. Heten könnyebben sérültek, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba stabil állapotban. A magyar hatóságok csütörtökön közölték, hogy négy ember már elhagyhatta a kórházat. Mint a Yonhap írja, ők jól vannak, és

A dél-koreai közvéleményt érzékenyen érinti a budapesti tragédia, írja a BBC, ugyanis az emlékeztet a Szevol komp 2014-es szerencsétlenségére, mely során 304 diák lelte halálát. A hajó kapitányát gyilkosságért ítélték el a részben a jogszabályok hanyagságának is köszönhető szerencsétlenség után.