Nem akartak megfelelni senkinek

Publikálás dátuma
2019.05.31. 13:30
Zalán Tibor író és Gulyás Gábor esztéta.
Fotó: TÓTH GERGŐ / Népszava
Egy hét múlva indul a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A versenyprogram hátteréről, az esetleges nyomásról, bekerült és kimaradott produkciókról beszélgettünk a két idei válogatóval, Gulyás Gábor esztétával és Zalán Tibor íróval.
Hogyan viselik a válogatást ért sokszor szenvedélyes hangot is megütő kritikákat?  Zalán Tibor A magyar színház megítélése a közönség szempontjából olyan, mintha egy focimeccsről lenne szó. Sokan úgy érzik, hogy sokkal jobban tudják, mit kellene csinálni, még az edzőnél is. A válogatásnál is mindenki elmondja, mit kellett volna tennünk, de tizennégy előadást választhattunk és nem huszonnyolcat, vagy harminckettőt. Az lenne meglepő, ha nem támadnának bennünket. Vannak különböző elkötelezettségek és elvárások, mi egyiknek sem akartunk megfelelni.  Gulyás Gábor Engem nem érdekelnek a más vélemények és ezt nem a cinizmusból mondom. Nem hoz annyira lázba, hogy ha valaki mást gondol egy műalkotásról, legyen ez regény, vers vagy színházi előadás. Ezekről lehet vitatkozni, de ez nem élet-halál kérdése. Az pedig természetes, hogy nem akartunk megfelelni senkinek.  Nem is éreztek semmilyen nyomást?  G. G. Egyetlen dolog idegesített egy idő után. Írtam az egyik internetes magazinban egy blogot. Már az első bejegyzés után kaptam egy kritikustól egy emailt, és aztán miután mintegy százat publikáltam, abbahagytam a blogírást. Minden alkalommal kaptam valamiféle bírálatot, volt amikor azt nehezményezték, hogy egy Molnár Ferenc-darab esetében nem említettem, hogy három évvel ezelőtt milyen Molnár-bemutató volt valahol. Elkezdett zavarni, hogy idegesítek embereket. De ez nem befolyásolta a véleményemet.  Z.T. Én csak latensen éreztem nyomásgyakorlást. A magyar színház minimum két pólusú, amikor az egyik oldalhoz sorolt színházban voltunk, akkor a másik oldalhoz soroltak éreztették, ugyan már, miért oda megyünk. De ezeket a megnyilvánulásokat nem szabad figyelembe venni. Amikor elkezdtük ezt a munkát, megfogadtuk, hogy nem biztosítunk előnyt semmilyen oldalnak, vagy kategóriának. Az adott előadást kívántuk megítélni és mindenhová elmentünk, ahová csak lehetett, attól függetlenül, hogy különböző körökben milyen a megítélése egy színháznak.  Az egyik legtöbbet hangoztatott kritikaként jelent meg, hogy független előadásokat nem válogattak be a versenyprogramba. Ez miért alakult így? A tao kompenzáció bizonytalansága ráadásul főleg ezeket a színházakat érinti, így még inkább felértékelődik ez a kérdés.  Z.T.  Elsődleges volt számunkra, hogy pártatlanok legyünk és ne külsődleges szempontok alapján ítéljünk. Eszünkbe sem jutott, hogy a tao miatt öt független színházi produkciót kellett volna beválogatnunk. Ha ez eszünkbe jutott volna, azt hiszem nagyon nagy lett volna a baj. Akkor bizonyultunk volna gyenge válogatóknak, mert az esztétikai szempontokat aktuálpolitikaiakra váltottuk volna. Magánemberként demonstrálhatunk, vagy aláírhatunk petíciókat, de azt nem tartom etikusnak, hogy egy fesztivál megbízott válogatóiként demonstratív gesztusokat tegyünk.  G.G. Amit ön felvet az kultúrpolitikai, vagy még inkább szociológiai szempont. A válogatásnál nem határoztunk meg kvótákat, vagyis hogy mennyi határon túli, fővárosi, vagy független előadás kerüljön be a versenybe. De maga az észrevétel sem stimmel, hiszen a Woyzeck a Nemzeti Színház előadása ugyan, de a létrehozója a Stalker Csoport. És utólag ugyan, de bekerült a Pinceszínháznak is egy előadása. De nem hiszem, hogy az minősít egy válogatást, hogy hány független produkció szerepel benne, hanem az előadások színvonala kell, hogy számítson.   Több jelentős rendező - Alföldi Róbert, Mohácsi János, Vidnyánszky Attila, Zsótér Sándor - előadása hiányzik a válogatásból. Gondolom, ez nem jelenti azt, hogy egyszer csak elfelejtettek rendezni. G.G. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy soha ennyi fiatal rendező nem szerepelt a Poszton, mint idén. Akik pedig nem kerültek be, azok közül többet javasoltunk az off-programba, így például a Widder Kristóf által rendezett Az üvegburát. Olyan kvótánk sem volt, hogy hány ismert rendező munkája kerüljön be a versenybe. A mandátumunk arra szólt, hogy az általunk legjobbnak ítélt előadásokat válogassuk be, kizárólag ennek próbáltunk megfelelni.  Z. T. Lehet, hogy vártak tőlünk biztos befutókat. De egy úszóversenyt sem biztos, hogy mindig a legjobb nyeri meg. Csak akkor kötelező nagy nevekkel megtűzdelni egy listát, ha gazdasági vagy más színházon kívüli szempontok számítanak. Ebben az esetben nem erről volt szó.  Járnak még ezután is színházba, vagy most egy kis szünetet tartanak?  G.G. Ez azt hiszem, elkerülhetetlen. De ilyen intenzitással valószínűleg soha többé.  Z.T. Nekem egy kicsit elment a kedvem a színházba járástól, de nem a produkciók minősége, hanem a saját állóképességem miatt. Olyan volt ez az egész, mintha az ember általában öt kávét inna meg egy nap, aztán egyszer csak meg kell innia harmincat. Az érdeklődési vekkerem is leállt időnként, ilyenkor újra fel kellett húzni. El is határoztam, hogy egy ideig nem megyek színházba, de épp a versenyprogram kihirdetése napján sem tehettem ezt meg, mert a saját darabom olvasópróbáján vettem részt Debrecenben.     
Szerző
Témák
színház POSZT

Színtelen-szagtalan dagonya - A nők iskolája Kaposváron

Publikálás dátuma
2019.05.31. 12:30
Klasszikusan érvényes gesztus nélkül tudták le az előadást
Fotó: Memlaur Imre
Babarczy László saját korábbi rendezéseinek kontrasztját teremtette meg a Nők iskolája mostani előadásával Kaposváron
Feministagyűlésen vélhetően nem érné meg a finálét a darab, hamarabb kapna széklábra a nagyérdemű, mintsem befejeződne De La Saouche úr vesszőfutása, s Jean-Baptiste Poquelin nevét örökre felírnák kis betűkkel az elátkozottak listájára. Pedig nevezett úr, írói nevén Moliére éppenséggel nem a nőkből akart csúfot űzni, sokkal inkább saját szerelmi szenvedéseit jelenítette meg A nők iskolájában. Az író negyven esztendős volt, amikor 1662-ben feleségül vette Armande Béjart-t, korábbi szerelmének titkolt lányát, ám a nálánál feleannyi idős kisasszony más(ok)nál kereste a boldogságot. Így született meg A nők iskolája, s benne Arnolphe alakjában az író saját sorsát, Ágnesében pedig felesége eszményített alakját ábrázolta. És vele a bukott elméletet: buta nőt elvenni nem ostobaság, hiszen egy liba száz bölcsnél is többet ér. A kaposvári Csiky Gergely Színházban a teátrum hajdani, legendás direktora, a Kaposvár-jelenség egyik atyja, Babarczy László vitte színre Moliére egyik leghíresebb művét. Az igazgatói stafétát 2007-ben átadó rendező utoljára 2010-ben állíthatott színre darabot Kaposváron, egy évvel korábban pedig éppenséggel ugyanezt választotta a francia fenomén repertoárjából. Sőt, 1981-ben szintén érzéssel nyúlt Moliére ezen remekéhez: utóbbi alkalommal Rajhona Ádám, Csákányi Eszter és Bezerédi Zoltán játszották a főbb szerepeket, dekádnyival ezelőtt pedig Szula László vitte el az estét. A főszerepet ezúttal Olt Tamásra osztotta a nagy visszatérő, akinek sajnos ez volt az egyetlen helyes döntése legújabb rendezése során: álmatag-lanyha, érdektelen-statikus dialógokra bontott előadás került ki a keze közül, melyben elveszett az igazi, maró, moliére-i gúny, a pincemély szatirikus hang, maradt a végkifejletig kitartó felszínes blődli. Mely komoly kontrasztot jelentett a Babarczy-érában korábban megszokott – sőt, Csiky-szinten már-már elvárt – többlettartalomhoz képest, hiszen megannyi kortárs példa maradt parlagon a vak komondortól a nők htb-vé, szülőgéppé degradálásig. Méltó Arnolphe-ként Olt Tamás próbálta meg magasabb szintre emelni a dagonyát, jellembeli átalakulása viszont éppen csak megmentette a szinte menthetetlent, ám egy komolyabb előadáshoz megfelelő direkciók mellett társak is szükségeltettek volna, de a színpadról sem érkezett túl sok segítség. Georgette és Alain, De La Saouche szolgái szerepében Szvetnyik Kata és Fándly Csaba ugyan felvillantottak valamit a klasszikus komédiák tárházából, a többieknek viszont vagy a rendezői instrukció volt kevés, vagy a léc túl magas. Krausz Gergő Horace-ként alig jutott túl a nyakában viselt gitár húrjainak pengetésénél, Szabó Nikolett Ágnese pedig egy diákszínpadi produkcióban is közepesnek minősült volna, s teljes mértékben hiányzott belőle a félszeg gyermekből szinte észrevétlen kifejlődő lázadó nő. Kósa Béla érthetetlen-hadaró Chrysalde-ja minden bölcsességet és józanságot nélkülözött, ahogy a többiek is klasszikusan érvényes gesztus nélkül tudták le az előadást.  

Infó

Molière: A nők iskolája Csiky Gergely Színház, Kaposvár Rendező: Babarczy László

Nyomás a csúcsra! - a mozikban az Éretlenségi

Publikálás dátuma
2019.05.31. 11:00

A feminista téziseket olyan szellemes szituációkba és poénokba csomagolták be, hogy azokon még a legvadabb macsók is jóízűen röhögnek majd.
Amikor a gyakorlott mozinéző egy amerikai tini- és felnövésfilmre vált jegyet, ordenáré altesti poénokra, trágár dialógusokra és a végletekig eltúlzott helyzetkomikumra számíthat – jó vagy kevésbé jó minőségben. Az Éretlenségi (eredeti címe: Booksmart, a fordítást inkább nem kommentálom) abszolút meglepő ebben a mezőnyben, hiszen számos pontját tud újat hozzátenni a műfajhoz. Mondhatni: kisebb gyöngyszem.  A híre megelőzte a filmet: nemzetközi premiere az egyik legjobb amerikai fesztiválon, az Austinban megrendezett SXSW-n volt, és hirtelen kezdtek érkezni a pozitív kritikák az egykori modell, majd hollywoodi színésznő Olivia Wilde debütáló rendezéséről. Most, hogy kisebb csoda nyomán a magyar mozikba is megérkezett a mű – a függetlenek nagyon ritkán jutnak el ide – meg kell erősítenem a tengerentúli kollégákat: az Éretlenségi felvillanyozóan lelkesítő darab. Azon kevés mostanában készült filmek egyike, amelybe belepakoltak minden divatos fontos témát, de ezeket sikerült szervesen integrálni is. A feminista téziseket olyan szellemes szituációkba és poénokba csomagolták be, hogy azokon még a legvadabb macsók is jóízűen röhögnek majd. Wilde szinte hihetetlen innovációval mesél el egy nettó álomgyári alaptörténetet – két barátnő rájön, hogy középiskolában csak tanultak és már csak a diplomaosztó előtti éjszaka maradt arra, hogy mindent pótoljanak, ami kimaradt – amelynek erőssége, hogy képes volt megugrani és úgy megmutatni a mai tinik világát,  hogy azt mi, „vénemberek” is értsük. Sőt, hogy meg is éljük őket. Ha az Éretlenségi mellé teszem az 1999-ben készült Amerikai pitét, amely akkoriban „forradalmi” volt, igen szégyenlősnek tűnik e friss mű mellett: akkor azon nevettünk, hogy egy fiú a forró almás pitével élte át első nagy orgazmusát, itt a lányok teljes komolysággal vitatják meg a plüss pandamackóval, illetve az elektromos fogkefével végzett nyitásukat a szex felé.  A két lány bulizni vágyik, és saját szorongásaik, erőlködésük és frusztrációik legyűrését látják az éjszakában. Nem az altesti poénok a fontosak, hanem az igazi életre és emóciókra való ráérzés pillanatai. Ezek a jelenetek pedig egy vígjátékhoz képes egészen meredek módon tragikus és drámai hangvételűek. Olivia Wilde túllépett a műfaji határokon; az Éretlenségi szemtelenül mai film. Infó: Éretlenségi Forgalmazza a Fórum Hungary
Témák
filmvígjáték
Frissítve: 2019.05.31. 12:54