Nem akartak megfelelni senkinek

Egy hét múlva indul a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A versenyprogram hátteréről, az esetleges nyomásról, bekerült és kimaradott produkciókról beszélgettünk a két idei válogatóval, Gulyás Gábor esztétával és Zalán Tibor íróval.

Hogyan viselik a válogatást ért sokszor szenvedélyes hangot is megütő kritikákat?

Zalán Tibor A magyar színház megítélése a közönség szempontjából olyan, mintha egy focimeccsről lenne szó. Sokan úgy érzik, hogy sokkal jobban tudják, mit kellene csinálni, még az edzőnél is. A válogatásnál is mindenki elmondja, mit kellett volna tennünk, de tizennégy előadást választhattunk és nem huszonnyolcat, vagy harminckettőt. Az lenne meglepő, ha nem támadnának bennünket. Vannak különböző elkötelezettségek és elvárások, mi egyiknek sem akartunk megfelelni.

Gulyás Gábor Engem nem érdekelnek a más vélemények és ezt nem a cinizmusból mondom. Nem hoz annyira lázba, hogy ha valaki mást gondol egy műalkotásról, legyen ez regény, vers vagy színházi előadás. Ezekről lehet vitatkozni, de ez nem élet-halál kérdése. Az pedig természetes, hogy nem akartunk megfelelni senkinek.

Nem is éreztek semmilyen nyomást?

G. G. Egyetlen dolog idegesített egy idő után. Írtam az egyik internetes magazinban egy blogot. Már az első bejegyzés után kaptam egy kritikustól egy emailt, és aztán miután mintegy százat publikáltam, abbahagytam a blogírást. Minden alkalommal kaptam valamiféle bírálatot, volt amikor azt nehezményezték, hogy egy Molnár Ferenc-darab esetében nem említettem, hogy három évvel ezelőtt milyen Molnár-bemutató volt valahol. Elkezdett zavarni, hogy idegesítek embereket. De ez nem befolyásolta a véleményemet.

Z.T. Én csak latensen éreztem nyomásgyakorlást. A magyar színház minimum két pólusú, amikor az egyik oldalhoz sorolt színházban voltunk, akkor a másik oldalhoz soroltak éreztették, ugyan már, miért oda megyünk. De ezeket a megnyilvánulásokat nem szabad figyelembe venni. Amikor elkezdtük ezt a munkát, megfogadtuk, hogy nem biztosítunk előnyt semmilyen oldalnak, vagy kategóriának. Az adott előadást kívántuk megítélni és mindenhová elmentünk, ahová csak lehetett, attól függetlenül, hogy különböző körökben milyen a megítélése egy színháznak.

Az egyik legtöbbet hangoztatott kritikaként jelent meg, hogy független előadásokat nem válogattak be a versenyprogramba. Ez miért alakult így? A tao kompenzáció bizonytalansága ráadásul főleg ezeket a színházakat érinti, így még inkább felértékelődik ez a kérdés.

Z.T. Elsődleges volt számunkra, hogy pártatlanok legyünk és ne külsődleges szempontok alapján ítéljünk. Eszünkbe sem jutott, hogy a tao miatt öt független színházi produkciót kellett volna beválogatnunk. Ha ez eszünkbe jutott volna, azt hiszem nagyon nagy lett volna a baj. Akkor bizonyultunk volna gyenge válogatóknak, mert az esztétikai szempontokat aktuálpolitikaiakra váltottuk volna. Magánemberként demonstrálhatunk, vagy aláírhatunk petíciókat, de azt nem tartom etikusnak, hogy egy fesztivál megbízott válogatóiként demonstratív gesztusokat tegyünk.

G.G. Amit ön felvet az kultúrpolitikai, vagy még inkább szociológiai szempont. A válogatásnál nem határoztunk meg kvótákat, vagyis hogy mennyi határon túli, fővárosi, vagy független előadás kerüljön be a versenybe. De maga az észrevétel sem stimmel, hiszen a Woyzeck a Nemzeti Színház előadása ugyan, de a létrehozója a Stalker Csoport. És utólag ugyan, de bekerült a Pinceszínháznak is egy előadása. De nem hiszem, hogy az minősít egy válogatást, hogy hány független produkció szerepel benne, hanem az előadások színvonala kell, hogy számítson.

Több jelentős rendező - Alföldi Róbert, Mohácsi János, Vidnyánszky Attila, Zsótér Sándor - előadása hiányzik a válogatásból. Gondolom, ez nem jelenti azt, hogy egyszer csak elfelejtettek rendezni.

G.G. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy soha ennyi fiatal rendező nem szerepelt a Poszton, mint idén. Akik pedig nem kerültek be, azok közül többet javasoltunk az off-programba, így például a Widder Kristóf által rendezett Az üvegburát. Olyan kvótánk sem volt, hogy hány ismert rendező munkája kerüljön be a versenybe. A mandátumunk arra szólt, hogy az általunk legjobbnak ítélt előadásokat válogassuk be, kizárólag ennek próbáltunk megfelelni.

Z. T. Lehet, hogy vártak tőlünk biztos befutókat. De egy úszóversenyt sem biztos, hogy mindig a legjobb nyeri meg. Csak akkor kötelező nagy nevekkel megtűzdelni egy listát, ha gazdasági vagy más színházon kívüli szempontok számítanak. Ebben az esetben nem erről volt szó.

Járnak még ezután is színházba, vagy most egy kis szünetet tartanak?

G.G. Ez azt hiszem, elkerülhetetlen. De ilyen intenzitással valószínűleg soha többé.

Z.T. Nekem egy kicsit elment a kedvem a színházba járástól, de nem a produkciók minősége, hanem a saját állóképességem miatt. Olyan volt ez az egész, mintha az ember általában öt kávét inna meg egy nap, aztán egyszer csak meg kell innia harmincat. Az érdeklődési vekkerem is leállt időnként, ilyenkor újra fel kellett húzni. El is határoztam, hogy egy ideig nem megyek színházba, de épp a versenyprogram kihirdetése napján sem tehettem ezt meg, mert a saját darabom olvasópróbáján vettem részt Debrecenben.