Bukni, buktatni

Óvnám magam attól, hogy következtetéseket vonjak le egy képből, vagyis többet lássak bele abba a jelentbe, amely Orbán Viktor brüsszeli magányát mutatta. Arra a fotóra gondolok, amelyen az európai országok csúcsvezetői párban vagy csoportokban beszélgetnek, miközben a magyar miniszterelnök a kör közepén áll, szinte számkivetetten.

Bármennyire kínálja is magát a látvány, hogy bizonyítva lássuk, Orbán Viktor máris páriaként van jelen az európai közösségben, bizonyosan hamis lenne az állításunk. Hiszen láttunk olyan felvételeket is, ahol barátságos öleléssel köszöntötték – a visegrádiak – Orbánt, és nyilván mások sem taszították el maguktól magyar partnerüket. Köszöntötte őt Macron és Merkel is, tehát lehetett volna olyan képet is készíteni, amely épp az ellenkezőjét sugallta volna a bevezetőben említett felvételnek.

Mégis: az a fénykép megfelelő illusztrációja a pillanatnyi helyzetnek. Annak ugyanis, hogy a Fidesz elnöke ma nem találja a helyét, vagy inkább keresi a helyét Európában, s talán most fordul elő vele először, hogy nem ő irányítja a folyamatokat, melyeknek végén az ő személye kerül a középpontba. Talán ezt a dilemmát tükrözte az elmúlt vasárnap éjjelén Orbán Viktor arca; bármennyire abszolút többséggel nyerte is pártja a választást, ez a diadal egyáltalán nem tükröződött a vonásain, de még az „ünnepi” beszédén sem. Ahogy ráérzett Trump győzelmére, könnyen lehet, hogy most a saját nem túl távoli veresége sejlett föl a gondolatai között. Tudom, hogy a fideszesek a töretlen diadalmenetet élik meg, de a Főnök azért, vélem én, lát itt már baljós jeleket is.

Konkrétan Magyarországra gondolok. Vagyis arra, hogy az unió nehéz helyzete egyfelől kivetül, vagy kivetülhet a haza viszonyokra is, de a hazai eredmények önmagukban is alkalmasak arra, hogy ne feltétlenül triumfáljon az állampárt vezetője. A budapesti – és néhány nagyvárosi – eredmény ugyanis azt mutatta: ezeken a helyeken sincs már Orbán kezében a sorsa. És noha minden kerületben, városban győzött a Fidesz, a szavazók többsége ezeken a településeken elutasította a kormánypártot. A lakosság inkább választaná az ellenzéket, és Orbán van annyira reálpolitikus, hogy ezt az eredmény láttán azonnal felmérje. Azt is tudja, hogy azok a technikák, amelyekkel eddig szétforgácsolta az ellenfeleit, már nem biztos, hogy bevethetők, nem biztos, hogy működnek. Ami azt is jelenti, hogy egy fontos lélektani határ nyílik fel; eltűnik a legyőzhetetlenségbe vetett hit.

Akár hiszik, akár nem: Orbán Viktor nehéz helyzetbe került. Itthon és külföldön is. Nincs kizárva, hogy most is győztesen kerül ki a válságból – mert ez válság, biztos vagyok benne -, de ezúttal nem a saját hatalomtechnikai tudásán fog múlni. Sokkal inkább azon, hogy mennyire marad következetes az Unió demokratikus fele, illetve mennyire képes az ellenzék észrevenni, hogy az irányítás átcsúszott a kezébe, és ha észreveszi, képes-e megtartani. Illetve: akarja-e egyáltalán. Mert ha igen, tényleg fölsejlik a bukás, a buktatás esélye.