Kövér László;Rogán;

2019-06-03 11:52:58

Ugyanazzal a céggel repült Kövér Rómába, akikkel Rogán is helikopterezett

Április elején a házelnök egy nyolcfős delegáció élén utazott Rómába egy bérelt repülőgéppel.

Egy szokatlan tétel tűnt fel a parlament nyilvános szerződéslistájában: 2019. március 23-án az Országgyűlés Hivatala repülőgép bérlésére kötött szerződést a Fly-Coop Kft.-vel. A  repülőt április 2.-a és 4.-e közötti időszakra bérelték, melyért 6,8 millió forintot fizetett ki az Országgyűlés – vette észre az mfor.hu.

A hivatal az említett szerződés alapján a Kövér László vezette küldöttség római útjára bérelte a repülőgépet, a portál megkeresésére közölve pedig azt válaszolták, a házelnök egy nyolcfős delegáció élén április 2-4 között tett hivatalos kétoldalú látogatást Rómában az olasz parlament szenátusa elnökének meghívására. 

A Fly-Coop Kft. nem ismeretlen az állami vezetők körében, ez az a társaság ugyanis, amely Rogán Antalnak köszönhetően 2016 őszén került a köztudatba, egy esküvőre ugyanis egy HA-FLY felségjelzésű, Bell 206-os típusú helikopterrel utazott feleségével.

Az utazás a nyilatkozatok alapján azonban sokkal inkább volt köszönhető Rogán feleségének, mint a kabinetfőnöknek. A cég ugyanis azt nyilatkozta a sztorit elsőként lehozó, azóta bezáratott Népszabadságnak, hogy ők ajánlották fel Cecíliának, hogy visszahozzák őket az esküvő helyszínéről.