Újabb cégeket vont el az MNV-től Bártfai-Mager Andrea

Publikálás dátuma
2019.06.04. 06:19
Bártfai-Máger Andrea
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Keddi parlamenti meghallgatására az állami vagyon felett álló, amúgy igen hallgatag Bártfai-Mager Andrea megvillantotta Orbán Viktortól kapott kaszáját.
Újabb hét állami társaság tulajdonosi jogait vonta el az évtizedek óta az állami cégek anyavállalataként, illetve az állam mint tulajdonos joggyakorlójaként ismert Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) hétfő éjjel megjelent rendeletében Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Eszerint Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. például a Pénzügyminisztériumhoz (PM) kerül. A Széchenyi Tőkealap-kezelőt kilenc éve ugyan még az MNV vásárolta meg az alapító Molnár Andrástól, már akkor átvette tőle „a Magyar Állam”, először a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget megnevezve hol „vagyonkezelőként”, majd „meghatalmazottként”. 2014 után e cím a nemzetgazdasági tárcára szállt, amelynek utódja a PM. Ugyanakkor mindezekkel párhuzamosan az ismert állami kockázati tőkebefektető tulajdonosi jogait 2013-tól máig az MNV gyakorolta. A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nkft. tulajdonosaként mostantól a Belügyminisztérium (BM) járhat el. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő pécsi roma középiskolát fenntartó, nyolc éve alapított társaság tulajdonosi jogait az MNV előtt gyakorolta az igazságügyi tárca és az az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) is. (Furamód Bártfai-Mager tavaly júniusi rendelete is az EMMI alá helyezi az üzemeltetőt, amit azóta nem módosítottak. Ugyanakkor a - kissé zavaros - cégkivonat szerint tavaly március óta az MNV a joggyakorló.) Mindazonáltal egy idén áprilisi BM-utasítás már a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának feladatai közé sorolja az intézménnyel kapcsolatos feladatok ellátását. A Művészetek Palotáját üzemeltető Nemzeti Filharmónia Ingatlanfejlesztési Kft. állami hányadának tulajdonosi jogai mögött mostantól az EMMI áll. Itt az állam mellett tulajdonos a beruházást PPP-konstrukcióban tető alá hozó, néhai Demján Sándor alapította ciprusi Granit-Polus POA Investment Ltd. is. A fényeslitkei, ingatlannal foglalkozó Pro Populo Carpathico Nkft. a Miniszterelnökséghez kerül, de a cég eddig is szerepelt a tárca háttérintézményeinek listáján. A szentendrei Skanzenért Nkft. a Szabadtéri Néprajzi Múzeumhoz, a Somogy Megyei Beruházásszervező és Mérnöki Kft. a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz, míg a Szakképző Központ Nkft. az Érdi Szakképzési Centrumhoz kerül. Utóbbi három szervezetet most került fel az állam lehetséges tulajdonosi joggyakorlói listájára. A döntés valamennyi esetben 2022 végéig érvényes. A lépés bizonyára nem független a miniszter kedd reggeli parlamenti meghallgatásától. Bártfai-Mager Andrea ugyanis közel egy éve meghozott első rendelete óta nem változtatott ilyen sok állami társaság tulajdonosi joggyakorlóján. Mint a tavaly június végi rendelet kapcsán beszámoltunk, Bártfai-Mager Andrea akkor egy mozdulattal nem kevesebb mint 70 társaságot törölt az évtizedes múltú MNV tulajdonosi joggyakorlói köréből és osztott szét az adott társaság tevékenysége szerint leginkább illetékesnek tekinthető állami tárcák és intézmények között. Míg azóta az MNV vezérigazgatója Szivek Norbert helyett Rózsa Zsolt lett, addig az elnöki posztot a 2010-es Fidesz-KDNP-győzelem óta Halasi Tibor tölti be.
Szerző

Jó hír az autósoknak: csökken az üzemanyagok ára

Publikálás dátuma
2019.06.03. 16:15

Fotó: Népszava
Szerdától 9 és 7 forinttal lesznek olcsóbbak az üzemanyagok.
Ennek megfelelően lapunk számításai szerint a benzinért 400, a gázolajért pedig 403 forintot kérhetnek a kutaknál literenként átlagosan. A nemzetközi olajárak már április végén lejtmenetet vettek. Az Európában irányadó, Brent típusú nyersanyag 74 dolláros, közel féléves csúcsáról mára 61 dollárig esett. A hazai üzemanyagárak ugyanakkor csak május közepén fordultak – a benzin esetében több mint négy éves rekordjukról - csökkenésbe. Ennek oka elsősorban a forint ez idő alatti, jelentős, dollárhoz viszonyított gyengülése. Most viszont – az olajárral párhuzamosan – január eleje óta nem látott mértékben szakadnak. A csökkenés mögött elemzők részint a Világbank hétvégén megjelent elemzését sejtik. Ebben az MTI tudósítása szerint a tavalyi 68 dollár után idén 66, jövőre pedig 65 dollárra teszik a nyersolajár átlagát. Ez 8, illetve 4 dollárral alacsonyabb a washingtoni székhelyű szervezet előző becslésénél. A kőolaj mellett  - a földgázt és a szenet is magába foglaló - összes energiafajta szerintük idén 5,4 százalékkal olcsóbbá válik. A másik ok, hogy Donald Trump amerikai elnök fokozatosan emelkedő importvámokat jelentett be a mexikói termékekre. Ez úgy az USA, mint a közép-amerikai állam gazdaságának lassulásával fenyeget, de elemzők szerint az autógyártók az egész világon megsínylik a döntést.
Szerző
Frissítve: 2019.06.03. 20:19

Moszkvából támadják a rezsicsökkentést

Publikálás dátuma
2019.06.03. 10:40

Fotó: Népszava
Ha az oroszok sikerrel járnak, Magyarország drágábban juthat csak földgázhoz a jövőben, mint a nyugat-európai államok
G7 szerint nagyjából a rezsicsökkentés lezárása óta nem fizettünk olyan sokat az orosz gázért, mint tavaly.  2018-ban a drágulást még többnyire piaci folyamatok indokolták, ám könnyen előfordulhat, hogy régiónkban tartósan magasan maradnak az árak. 
Ha az oroszok sikerrel járnak, Magyarország, sőt, a teljes kelet-közép-európai térség drágábban juthat csak földgázhoz a jövőben, mint a nyugat-európai államok

Miután a teljes lakosság gázellátását átvette az állam, akár százmilliárdokat is bukhattak volna az adófizetők, mert 2013-2014-ben a rezsidémon elleni háború során sikerült a piaci alá belőni a lakossági árakat. A nemzetközi trendek azonban kisegítették kormányt: az árak 2015 elején világszerte esni kezdtek, így fenntartható maradt a rezsicsökkentés – idézi vissza a portál. Tavaly azonban ismét drágán vettük a gázt az oroszoktól.   2014 óta nem volt ilyen magas a tarifa, a 2017-es szintet pedig bő harmadával haladta meg az ár. 
Szerző
Témák
gáz orosz gáz
Frissítve: 2019.06.04. 10:18