Művész és családapa - Farkas Gábor zongoraművész a Pesti Vigadóban

Publikálás dátuma
2019.06.05. 11:30

Fotó: KATONA CSILLA
A Japánban élő Farkas Gábor zongoraművészt hamarosan Budapesten, a Pesti Vigadóban hallhatjuk, új Chopin-lemezét mutatja be.
A művész a zongoristák számára megkerülhetetlen Chopinnel kapcsolatban - akinek műveit nagy örömmel jelentette meg a Hungarotonnál -, elmondta, a lemez anyaga a négy ballada és a négy impromptu, de a koncerten ezt még kibővíti az f-moll fantáziával. Ezek a zeneköltő életművében talán a legkomplexebb, legtartalmasabb és technikailag is talán a legnehezebb darabok. Liszt, Schumann, Chopin kortársak voltak, barátok, egymást inspiráló művészek, akikhez mindig is erősen vonzódott, nem véletlen, hogy Liszt-szólóalbummal debütált pályája elején. Felvetődött a kérdés, vajon a koncertteremben előadott és a stúdióban felvett zene között lehet-e különbség. „Amíg a koncertteremben a közönség és az előadó között egyfajta energiaáramlás keletkezik, egymásból építkeznek, úgy ezt az energiát a stúdióban a négy fal között a művésznek önállóan kell létrehoznia. Bizonyos dolgok persze hűek maradnak minden helyzetben, de a darabok hangvétele, ereje, a művész teljesítménye a játék pillanatában adott hangulata, kisugárzása alapján változik. Ahogy elkészül egy-egy lemezem, azt a megjelenéskor visszahallgatom, és már tudom, hogy rengeteg mindent másképpen játszanék. A közönséget illetően van, aki szeret részese lenni az izzó, élő és aktív kreatív pillanatnak, de sokan vannak, akik a több napos munka eredményeképpen született felvételt szeretik újra és újra hallgatni” – kaptuk az alapos választ. Abból a romantikus gazdagságból, amit az említett szerzők művei tartalmaznak, mit és hogyan lehet a japán tanítványoknak átadni, érdeklődtünk tovább. Kiderült, az egyetemen nagyon megbecsülik és tisztelik Gábort, a sok-sok tanítvány is ezt bizonyítja. Diákjai felkészültek, szorgalmasak, lelkesek, mindent meg szeretnének tanulni, ez rendkívül jól esik neki. A kultúrájukból fakadóan az egyetlen nehézség számukra az érzelmek megélése, kimutatása, és azok megjelenítése a darabokban. Érzelmek nélkül mit sem érnek az üres hangok. Farkas Gábornak az jelenti a kihívást, hogy mint egy jó pszichológus, bátorítsa és hozzásegítse őket az érzelmi fejlődéshez, kinyíláshoz. Mivel felesége is zongoraművész, aki Japánból jött Pestre tanulni, nem csoda, hogy már gyermekeik is zongorázni kezdetek. Megtudtuk, hogy a távol-keleti szigetországban érdekes módon a szülők kezdik el gyermekeik hangszeres oktatását, hogy mire megkezdik iskolai tanulmányaikat, megfelelő módon tudjanak nekik segíteni. A japánok nagyon intenzíven részt vesznek gyermekeik oktatásában, legyen az bármi, zene, sport, tudomány. A művészházaspár nagyobbik fia négyéves, őt már tanítja Yuki, a feleség. A kicsi még csak két esztendős, de úgy tűnik, ő még kíváncsibb a zongorára és zenére. „Azonban jobb lenne, ha hamarosan más tanítaná őket, hiszen a gyerek mindig másképp viselkedik a szüleivel, mint a tanáraival, én szeretnék az apukájuk maradni, akihez persze lehet fordulni a zongorával, zongorázással kapcsolatosan is – jegyzi meg Gábor. Na de, térjünk vissza a művészhez, hogyan alakul most élete zongoristaként? „Kíváncsi vagyok a zeneirodalom izgalmasabbnál izgalmasabb műveire, azok fölfedezésére, a titkok megfejtésére. Kétségtelen, hogy jelen pillanatban a romantikus zongorairodalom szerepel túlnyomó többségben a műsoromon, ugyanakkor hallatlanul felemelő érzés a gazdag barokk vagy klasszikus repertoárból meríteni” – derül ki a feleletből. Farkas Gábor koncertjei miatt gyakran ingázik Tokió és Budapest között, valamint Ázsia számos országában is fellép, Budapestre egy kínai turnéról érkezik, majd New Yorkban vesz részt a Classical Bridge fesztiválon szóló-, illetve kamarahangversenyen, és mesterkurzust is tart ott. „Fantasztikus helyeken, fantasztikus művészekkel lépek fel, de a legjobban az itthoni közönségnek szeretek játszani” – szól a vallomás. Info: 2019.06.05. Pesti Vigadó Farkas Chopinje Chopin Négy ballada, Négy impromtu, f-moll fantázia

Névjegy

Farkas Gábor 1981-ben született Ózdon, generációjának egyik legkiemelkedőbb zongoraművésze, a romantikus repertoár széles körben elismert interpretátora, több nemzetközi zongoraverseny győztese, a világ zenei fesztiváljainak és koncerttermeinek állandó meghívottja. Napjainkra immár számos szólólemeze látott napvilágot. Tokióban él, a Tokyo College of Music professzora.

Szerző

Leírták az írószövetséget?

Publikálás dátuma
2019.06.05. 08:15

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A Magyar Írószövetség régóta szeretné tulajdonául terézvárosi székházát. A több száz milliós értékű ingatlan most a Petőfi Irodalmi Múzeum kezelésébe kerül.
A Bajza utcai székház tulajdonjoga és bérleti díja az elmúlt három évtizedben a Magyar Írószövetség krónikájának visszatérő témája. Az írószövetség egykori elnöke, Tornai József még 1993-ban nyilatkozott arról, hogy Fekete György helyettes kulturális államtitkár támogatását élvezi az az elképzelés, amely szerint a VI. kerület csereingatlan fejében átadja az írószövetség Bajza utcai székházának tulajdonjogát a szövetség Arany János Alapítványának. A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán álló sarokvilla 1945 óta az írószövetség otthona, igaz, magánlakások is találhatók a műtrágyagyáros és vasgyáros Kramer fivérek egykori előkelő hajlékában. Bár az 1993-as esztendő a székházügyek éve volt, e terv meghiúsult. Annyit mindenesetre sikerült elérnie az írószövetségnek, hogy a bérleti díjat egy ideig az állam állja. A székház megszerzéséről az írószövetség következő elnöke, Pomogáts Béla sem tett le: 1995-től hat éven keresztül lobbizott azért, hogy az állam visszavásárolja a házat a VI. kerülettől, és használatba adja azt az íróknak. Áttörést a következő elnöknek, Kalász Mártonnak sikerült elérnie, igaz, csak a folyamatosan gondot jelentő bérleti díj ügyében: még Rockenbauer Zoltán kulturális minisztersége idején az állam tíz évre átvállalta a díj megfizetését. Kalász Mártonhoz és utódjához, Vasy Gézához hasonlóan az írószövetség elnöki tisztét 2010 óta betöltő Szentmártoni János költő is azért lobbizott, hogy az írószövetség tulajdonába kerüljön az épület. Több nyilatkozatában azt is ismertette, miként alakíttatná át a székházat. 2014 elején az 1333 négyzetméter területű ingatlan értékét 278 millió forintra becsülték, Terézváros pedig hajlott arra, hogy főként a Nagymező utca 8. szám alatti ingatlan állami tulajdonú lakásaiért cserébe lemondjon a Bajza utcai székház tulajdonjogáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. javára. Ám megegyezés mégsem született: az írószövetség 2016-os beszámolójából legalábbis az derül ki, három éve még zajlottak a tárgyalások az MNV Zrt., az önkormányzat és a kulturális államtitkárság között. Holott 2015 végén az írószövetség használatba kapta az ingatlant, az állam pedig újra átvállalta a bérleti díjat. Egy írószövetségi meghívó alapján most a 444.hu arról írt: a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) veszi át az írószövetség székházának tulajdonjogát, az épületet felújítják és átalakítják, hogy több szakmai szervezet otthona is legyen. Ám a Népszava információja szerint a meghívó pontatlanul fogalmazott: nem a tulajdonába, hanem a PIM kezelésébe kerül az épület. Az viszont továbbra is rejtély, az MNV Zrt. és a terézvárosi önkormányzat között létrejött-e, és ha igen, pontosan mikor az ingatlanos csereügylet. Kérdeztük erről az MNV Zrt.-t és az önkormányzatot is, lapzártáig nem kaptunk választ.

Mezítláb a múltban: más szemszögből az 1985-ös tragikus szépségkirálynő választás

Publikálás dátuma
2019.06.04. 11:30
3D-s nyomtatással készült büszt az 1985- ös Magyarország szépéről
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Eperjesi Ágnes kiállítása az 1985-ös tragikus szépségkirálynő választás képzőművészeti vetületével foglalkozik. Azt járja körül, hogy hogyan lehet a művész-modell egyenlőtlen kapcsolatáról, az ábrázolás és a kép politikai természetét leleplező területről beszélni.
Fészek Művészklub. Aranyos tapéta, virágforma lámpák, fehérre mázolt, széles lépcsősor, emeletről leszűrődő halk zongoraszó. A hajdan báloknak, banketteknek és díszvacsoráknak otthont adó épület szinte kihalt, mintha csak az ósdi falak és a lépcső mellett lógó portrék őriznék még szomorkásan a múlt századi művészvilág színes, pezsgő kavalkádjának emlékét. A történelmi miliő immár időszaki tárlatok, zenei és színházi estek otthonául szolgál. Ezúttal Eperjesi Ágnes képzőművész Érezze megtiszteltetésnek című tárlata árválkodik az emeleti kiállítótérben és a kupolateremben. „Régóta foglalkoztat Pauer Gyula Molnár Csilláról készített szobra és a szobor kontextusai. A Képzőművészeti Egyetemen szerzett tapasztalataim, valamint a tömegmédiában zajló metoo-kampány pedig lökést adtak ahhoz, hogy intenzívebben és módszeresebben foglalkozzak vele. Erre az is ösztönzött, hogy személyes beszélgetéseink során ugyan számos szakmabeli is erős kritikát fogalmazott meg Pauer vállalkozásával kapcsolatban, a szakirodalomban azonban ennek a kritikai nézőpontnak nem sok nyomát találtam.” – derül ki a gyűjtemény kísérő füzetéből. A kiállítás egyszerre továbbgondolása és dokumentációja Eperjesi tavaly októberi, Nemzeti Galériában véghezvitt performanszának, amikor egy félig-meddig rajtaütésszerű, de a Galéria által végül is jóváhagyott akcióban felöltöztette Pauer Gyula, 1985-ös szépségkirálynőről, Molnár Csilláról készített bronzszobrát. Nem ruhába, hanem a kifutók vörös szőnyegeit idéző palástba, amely „nemcsak a szépség-, reklám-, film-, és divatipar fontos szimbóluma, hanem a politikai és hatalmi reprezentációé is.” A vörös anyag ezúttal a falon kiterítve hirdeti a kiállítás címéül is szolgáló, a szobor elkészülésének körülményeire és a szépségverseny résztvevőinek alárendelt helyzetére utaló „szlogent”. Körülötte a falakon fényképek és szövegek furcsa elegye. Kitépett lapok Friderikusz Sándor Isten óvd a királynőt című riportkönyvéből, a szépségkirálynő szobrának leírókartonja, Hartai László levele Pauer Gyulához, egy újságcikk, a Lui nevet viselő nyugatnémet szexlapban megjelent fotók, valamint az októberi performansz videós és képi dokumentációi. Egyenként mind-mind nélkülözhetetlen kirakós darabkái egy sok szereplős, szerteágazó, botrányos történetnek, így, kontextustól megfosztottan azonban a teljes képnek csak egy kis szegmensét tárják a látogatók elé. Ezt a hiányt egy tizennégy oldalas kísérőfüzet igyekszik pótolni, amely, bár felületesen, de ad némi értelmezési alapot az alkotó kicsit talán kapkodva összeállított koncepciójához. A kupolateremben más légkör fogad. A hófehér falak között, a terem közepén olyan vasállvány, amelyre szoborkészítés során erősítik fel a fullasztó gipszvázat a modell körül, rajta a szépségkirálynő szobráról 3D nyomtatással készült piros büszt. A zongora futamok itt mintha nem hatolnának át a megfagyott levegőn, sűrű csend és furcsa, magányos űr lengi körül az installációt, amitől egy pillanatra mindenki megtorpan, mikor a nyikorgó deszka lépcsőfokokról, a terembe lépve végre felemeli tekintetét. Hogy a meztelen test tiszteletteljes hiányát hangsúlyozó keret, a gyönyörű, fájdalmas arc, vagy az eredeti szobor születési körülményeinek emléke fejti ki ezt a hatást, azt nehéz lenne meghatározni, de hosszú, néma merengés után is szégyelltem hátat fordítani és nehéz szívvel sétáltam el a pillanatnyiságot és öröklétet egyszerre megragadó, a pornográfia és a képzőművészet kapcsolatát kiemelő alkotástól, vissza az aranyozott tapéta borította falak ölelésében őrzött múltba, vissza az utcára, vissza a jelenbe. Infó: Érezze megtiszteltetésnek Eperjesi Ágnes kiállítása Fészek Művészklub Nyitva: június 14-ig  

Egy tragikus sors krónikája

1985. tavaszán, nagy port vert fel a kor társadalmi és politikai berendezkedésétől egyaránt idegen Magyarország Szépe verseny. Ez volt ugyanis az első alkalom az addigra már erősen erodálódott szocialista társadalomban, amikor a tévénézők olyan civil nőket láthattak bikiniben felvonulni, akik egyszerűen beneveztek a pénzt és hírnevet ígérő megmérettetésre. A több mint kétezer jelentkezőből, a Budapesti Kongresszusi Központban, 1985. október 5-én rendezett döntőbe, mindössze 25-en jutottak be, s a korona végül a 16 éves fonyódi lány, Molnár Csilla Andrea fejére került. A díjak között, Pauer Gyula,- a később a Széchenyi rakparton állított A cipők című művéről elhíresült, Kossuth-díjas - szobrászművész nagylelkű felajánlásának köszönhetően, az első helyezett szépekről készülő életnagyságú, dokumentatív jellegű gipsz szobor is szerepelt. Tíz – tizenkét lányt választott ki, akikről a gipsz vázat – amelybe később a bronz szobrot öntötték volna – megmintázta. Több forrás is azt bizonyítja, hogy a szépségeknek nem volt választási lehetőségük, nem utasíthatták vissza a felkérést, ez pedig teljes kiszolgáltatottságukat, tárgyiasult mivoltukat bizonyította. A Lapkiadó Vállalat két alkalmazottja ráadásul számos felvételt készített, egy a szoborkészítés folyamatáról szóló, fényképekkel illusztrált riport anyaghoz, amiket aztán a Lui nevű, nyugatnémet szexlapnak is kiszivárogtattak. A bronzszobrok, a szépségkirálynőét kivéve, végül soha nem készültek el, az is csak jó néhány évvel később, a jelentős anyagi vonzat hiánya miatt. A botrányos verseny később tragikussá vált, mikor 1986. július 10-én, kora délután, Molnár Csilla, a szülei házában halálos adag gyógyszert vett be, és már nem tudták megmenteni az életét. A szépségkirálynő választásról illetve ahhoz kapcsolódóan több mű is született, közülük a legfontosabbak: Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós Szépséghibák című könyve, Dér András és Hartai László Szépleányok című dokumentumfilmje, valamint Friderikusz Sándor Isten óvd a királynőt! című riportkönyve.