egészségügy;bárányhimlő;védőoltások;

Kötelező lett a bárányhimlő-oltás, az orvosok mégsem boldogak: bajok vannak az időponttal

Azt még nem tudni, hány aláírás fog összegyűlni azért, hogy a bárányhimlő oltásának időpontját rugalmasabban kezeljék.

Szeptembertől lesz kötelező a bárányhimlő elleni védőoltás, amit a gyerekeknek két új oltási időpontban, 13 és 16 hónaposan kell megkapniuk. Az oltás kötelezővé tételét minden orvos üdvözölte, az időpontok megválasztását már kevésbé - írja a medicalonline.hu.

A varicella elleni védelem kötelezővé tétele pozitív hír, részletezik, hiszen a betegség évente több 10 ezer embert érint, szövődményei pedig ugyan ritkán, de súlyosak lehetnek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ statisztikája szerint tavaly 24 ezer bárányhimlős fertőzést jelentettek, míg 2017-ben 33 ezret, 2016-ban 38 ezret, 2015-ben 42 ezret, 2014-ben pedig 29 ezret. Ráadásul ezek a számok a valóságban jóval magasabbak lehetnek.

Ami viszont ezzel az oltási sort illeti, már kisebb az öröm. Másfél éves korig a gyerekeket nem hatszor, hanem nyolcszor kell majd kötelező oltások miatt orvoshoz vinni - nem beszélve a választható védőoltások miatti külön időpontokról. Ez a szülőknek és gyerekeknek is teher, de a szakmának is, ráadásul

a gyermekgyógyászokkal még csak nem is egyeztettek a kérdésről.

Mivel az oltási időpontok megválasztása miatti nehézségek rengeteg orvost érintenek, április végén a hazai gyermekgyógyászati grémiumok vezetői közös levelet írtak az országos tiszti főorvosnak. Ebben – nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva – azt kérték, hogy a 13 és 16 hónapos életkor helyett a varicella elleni oltás beadását engedélyezzék a 15 és 18 hónapos korban esedékes kötelező védőoltásokkal együtt. Így nem nőne az orvos-beteg találkozások száma, ami, mint írják, nemcsak a gyerekek érdekében lenne fontos, hanem a költséghatékonyság, a szülői compliance és az ellátórendszer további terhelésének megakadályozása szempontjából is észszerű lenne. Ellene semmi nem szól, a varicellaoltás a 15 és 18 hónapos korban adandó kötelező védőoltásokkal együtt is beadható biztonságosan.

Az orvosok levelére a tiszti főorvos május elején válaszolt, jelezve, hogy miközben a gyerekorvosok saját szemszögükből, az eddigi oltások tapasztalataira alapozva formálnak véleményt, addig a védőoltás immunizációs programba illesztésekor egyéb szempontokat is figyelembe kell venni.

Az elutasító választ követően a Házi Gyermekorvosok Egyesülete arra kérte a kollégákat, hogy június 7-én éjfélig ők is kérjék a kötelező védőoltás beadási időpontjának módosítását. A kérést kicsit módosították is: azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek 12 és 18 hónapos koruk között kaphassák meg a két oltást, méghozzá úgy, hogy a két dózis között minimum 3 hónap teljen el, és az oltást akár önálló alkalommal, akár más, ebben az időszakban esedékes védőoltással együtt lehessen alkalmazni. 

Azt még nem tudni, hány aláírás fog összegyűlni annak érdekében, hogy a bárányhimlő oltásának időpontját rugalmasabban kezeljék.