önkormányzati választás;Márki-Zay Péter;Mindenki Magyarországa Mozgalom;

2019-06-08 12:55:39

„Minden ellenzéki győzelem közös győzelem” – Bemutatták jelöltjeiket Márki-Zayék

Nem csak szavazóknak, saját nyilvánosságukat megteremtő aktivistáknak is lenniük kell – mondta közönségének a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke.

Azért vagyunk itt, hogy mindenki fogjon össze az őszi választáson – mondta házigazdaként Németh Angéla XV. kerületi polgármester a Kossuth Körök Első Országos Gyűlése nevű rendezvényen. A szombati eseményen a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom többek közt közös polgármester-jelöltjeit mutatta be, közülük pedig hárman is színpadra álltak.

Mi nem uralkodásra, mi szolgálatra fogunk szerződni – jelentette ki beszédében a három bemutatkozó jelölt közül az első, Csőzik László, Érdről. Brüsszelben az EP-választáson a józanság győzött, és most egy újabb ütést kell bevinni a Fidesznek, amit három év múlva is érezni fog, mondta. Érdre áttérve az öt pártból és két civil szervezetből álló szövetségről beszélt, majd "az ő Mészárosuk", T. Mészáros András jelenlegi polgármester erősen korrupció-gyanús dolgairól. Együtt a legtöbb helyen le fogjuk tudni győzni a helyi földesurakat – hangsúlyozta, hozzátéve, a NER-t alulról lehet lebontani.

A jobbikos Mirkóczki Ádám állt következőnek a mikrofonhoz, mint következő közös jelölt, Egerből. Azokat is képviselnünk és szolgálnunk kell, akik nem minket támogatnak októberben – szögezte le egy Bibliai idézetre felfűzött beszédében. Az idézet egyébként a János evangéliumából való: nincs nagyobb szeretet annál, mint mikor valaki életét adja barátaiért. A küldetésünk alapja pogram kell hogy legyen, legyen víziónk, folytatta, és ezzel az egyéni ambíciókat is sikerül majd visszaszorítani a közösségi célokkal szemben. A hatalom csak egy eszköz, amivel mindenki javát kell szolgálni, mondta. Ez mind minőségi különbség a kormánypárttal szemben.

Szakmai, emberi és becsületbeli ügy az őszi önkormányzati választás – mondta a hernádszentandrási Üveges Gábor. Mi hoztuk létre a mostani helyzetet, és nekünk kell elindítani a változást is, kezdte. Szerinte ehhez fel kell állni a fotelből, és ha bíráljuk is a nyugatot, ezt megtanulhatnánk tőlük. Eszközzé vált a vidék és kikerült az ország vérkeringéséből. Nem városiasodni kell a falvaknak, hanem saját szerepüket kell visszakapniuk. Igenis hiszek abban, hogy egy helyi önkomrányzati rendszert a teljesítményelvűség felé vissza lehet tolni – jelentette ki.

Márki-Zay: Az összefogásban nem pártokra szavaz az ember

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, egyben a mozgalom jelöltje először egy olyan konzervatív, jobboldali, keresztény párt szükségességéről beszélt, ami nem csak mondja ezt magáról, mint a Fidesz. Arra utalt, talán az elégedetlen professzoroktól lehet ennek létrehozását várni. Az európai parlamenti választással folytatta: a taktikai szavazás sikerességének tartja az EP-választás eredményét, de szerinte megvan ennek a veszélye:

Ha nem lenne előválasztás, akkor a DK és a Momentum jelöltállítása a Fidesznek kedvezne, mint ahogy Puzsér Róbert is a kormánypárt érdekeit szolgálja. Ez egy kétpárti választási rendszer – hangsúlyozta ennek kapcsán. Csak összefogással lehet eltakarítani ezt a rendszert, az összefogásban pedig nem pártokra szavaz az ember. Arra kért mindenkit, ősszel szavazzon a közös jelöltekre – akiket honlapjukon fel is sorolnak –, mert minden ellenzéki győzelem közös győzelem. Közönségének azt mondta, nem csak szavazók, de aktivisták is: teremtsék meg a saját helyi nyilvánosságukat, újságjukat, közösségeiket. Ha ez a hálózat létrejön valahol, az 2022-ben még akkor is óriási sikert hozhat, ha ősszel még nem.