Velence;turizmus;tüntetés;Olaszország;

2019-06-08 20:05:36

Az óriás turistahajók kitiltásáért tüntettek velencében

Tavaly több mint ötszáz nagyhajó hajtott be a városba, 1,5 millió turistával. Kitiltásuk kérdését egy múltheti baleset tette aktuálissá.

Egészen a Szent Márk térig vonultak a tüntetők Velencében a tengerjáró hajóknak a város csatornáin való közlekedése ellen tiltakozva szombaton, egy héttel azután, hogy egy ilyen 60 ezer tonnás óriás egy kisebb turistahajóval ütközött össze az egyik hajóállomáson. A Nem a nagy hajókra (No alle grandi navi) elnevezésű mozgalom szervezte tüntetésen a velencei hatóságok szerint mintegy hatezren vettek részt.

Természetvédők, velencei lakosok és természetesen a probléma részét képző turisták is csatlakoztak a menethez, amely a június 2-i hajóbaleset helyszínétől, a San Basilio-Zattere hajóállomástól egészen a városközpontig, vagyis a Szent Márk térig haladt gyalogosan és hajókkal is. A magasba tartott transzparenseken többek közt az volt olvasható, hogy "Ki a hajókkal a lagúnákból" és "Velence nem Disneyland".

A tüntetőknek kezdetben megtiltották, hogy bevonuljanak a turistáktól mindig zsúfolt Szent Márk térre, amelyet 1997-ben biztonsági okokra hivatkozva lezártak a politikai jellegű megmozdulások előtt. ,Később azonban a prefektus mégis engedélyezte ezt.

Egy héttel ezelőtt a velencei csatornahálózat egyik bejáratának számító Giudecca kanálisában egy majdnem 300 méter hosszú tengerjáró hajó manőverezés közben nekihajtott egy kisebb turistahajónak. Négy külföldi turista szenvedett könnyebb sérülést. A hajókat az ügyészség lefoglalta, hét személy ellen indult vizsgálat. A baleset ismét aktuálissá tette a szűk velencei csatornákra behajtó óriáshajók problémáját.

A római közlekedési minisztérium június végére ígért megoldást. A 40 ezer tonnánál nagyobb hajókat 2014-ben kitiltották Velencéből, ezt a rendelkezést azonban egy évvel később az olasz közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította. Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap adatai szerint Velencébe tavaly több mint ötszáz nagyhajó hajtott be, 1,5 millió turistával. Ez több mint 280 millió euró bevételt jelentett a város számára.