Fidesz;Néppárt;EPP;

2019-06-09 08:45:31

A Fidesz ragaszkodik hozzá, hogy az ő döntésük lesz, maradnak-e a Néppártban

Legalábbis Hidvéghi Balázs szerint.

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között - mondta az MTI tudósítása szerint Hidvéghi Balázs, a kormánypárt frissen megválasztott európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádióban. (Ez nagyjából olyan lehet, mint a néppárti tagságuk felfüggesztése, amiről az összes szereplő közül csak a Fidesz tudja úgy, hogy az ő döntésük volt.)

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, az Európai Néppárt "se hús, se hal, balfelé mozduló politikája" gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát "jobboldalra kellene vinni".

Hidvéghi Balázs szerint a néppártban" őszinte elismerés" övezi a Fidesz-KDNP választási eredményét, sokan pedig reményüket fejezték ki, hogy a magyar kormánypártok maradnak az Európai Néppártban.

A politikus ezzel összefüggésben megerősítette, a néppárti tagság nem önmagáért való céljuk, valódi szándékuk ugyanis, hogy a "magyaroktól kapott felhatalmazást" tettekre váltsák.

Úgy fogalmazott: a magyarok arra szavaztak óriási többséggel, hogy álljunk ki a bevándorlás ellen, a nemzetek Európája koncepciót képviseljük, ragaszkodjunk a magyar nemzeti szuverenitáshoz és "szembemenjünk azzal a rossz brüsszeli politikával, amely az elmúlt években meggyengítette Európát".

     

Hidvéghi Balázs azt is megmagyarázta, miért szavazták meg a fideszesek Manfred Webert frakcióvezetőnek. Azt mondta, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelölése "nem igazi választás" volt, hanem azon a szokáson alapuló automatizmus, amely szerint a legnagyobb nemzeti csoport megkapja ezt a pozíciót, ha kéri. Mindenesetre fenntartják véleményüket, hogy Weber nem alkalmas jelölt az Európai Bizottság élére, mert "megsértette a magyarokat". (Azt a kommunikációs igazgató nem részletezte, mivel, úgyhogy csak arra gondolhatunk hogy Weber korábban közölte: ha csak a Fidesz szavazataival lehet bizottsági elnök, akkor inkább nem akar az lenni.)