300 ezer forintra büntették az agárdi fürdőt, mert kiküldtek egy sztómazsákos beteget

Publikálás dátuma
2019.06.09. 10:14

Fotó: Lehotka László / MTI
A fürdő azzal érvelt, hogy a vendég utcai ruhában fürdött, pedig csupán azért viselt pólót, hogy a sztómadugót eltakarja a többi fürdőző elől.
Az agárdi fürdő  2017-ben kitessékelt a vízből egy beteget, aki évek óta végleges bélkihelyezéssel él, ezért sztómazsákot kell viselnie. A beteg fehér pólóban, a zsákot diszkréten takarva és mindenféle szennyezést megakadályozó sztómadugóval járt fürdeni – írja az Index. Ám egy alkalommal egy másik fürdőző panaszkodott a jelenlétére, ezért a fürdő két alkalmazottja felszólította, hogy hagyja el a medencét, hozzátéve, hogy a jegy árát azonban visszakaphatja. A beteg nem hagyta annyiban a dolgot és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult (EBH), mert szerinte a fürdő
azzal, hogy megtagadta tőle a szolgáltatás nyújtását, egészségi állapota miatt vele szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.

A hatóság eljárást indított, többeket meghallgatott és végül a sztómás betegnek adott igazat. Az eljárás során kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy: 
„a kérelmezőtől a fürdő az egészségi állapota, azaz a sztóma, illetve az ezzel szükségképpen együtt járó sztómaeszköz viselése miatt tagadta meg a szolgáltatás nyújtását."

A szolgáltatás megtagadását a fürdő közegészségügyi-higiénés, valamint esztétikai szempontokkal indokolta, de a hatóság arra jutott, hogy a sztómával élő emberek a napjainkban rendelkezésre álló, szagokat át nem eresztő, könnyen kezelhető, kisméretű, a bőrön jól rögzülő sztómaeszközök, illetve a megfelelő bőrápolási termékek használatával, a szükséges információk és a sztóma mindennapi kezelésében szerzett gyakorlat birtokában lényegében teljes életet élhetnek. Ezen túl, a hatóság figyelembe vette a kérelmező háziorvosának a nyilatkozatát arról, hogy a kérelmező tájékozott
a sztómaviseléssel kapcsolatban és felelősségteljesen kezeli, a sztómazsákot, illetve a fürdőzéshez kifejezetten ajánlott, nagyobb biztonságot jelentő sztómadugót.

Az agárdi fürdő azzal érvelt, hogy a vendég utcai ruhában fürdött, noha a fehér póló kifejezetten a többi vendég komfortérzetét volt hivatott szolgálni, vagyis a sztómadugót takarta el. A hatóság megállapította, hogy a fürdőt üzemeltető cég a kérelmezővel szemben egészségi állapota miatt megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A  fürdő 300 ezer forint bírságot kapott. 
A fürdőt üzemeltető ezek után a hatóság döntésének a felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Törvényszéktől, az erre irányuló keresetet a Törvényszék elutasította.

Szerző
Frissítve: 2019.06.09. 12:08

Baleset miatt nem jár a vonat Vásárosnamény és Záhony között

Publikálás dátuma
2019.06.09. 09:44
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Személyvonattal ütközött össze egy autó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvarsánynál vasárnap reggel. Záhony és Vásárosnamény között szünetel a vasúti forgalom. Az autóban utazók közül egy ember könnyebben megsérült, a vonat tizenöt utasa sértetlen maradt - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A Mávinform azt közölte, hogy a helyszínelés ideje alatt Vásárosnamény és Záhony között szünetel a forgalom, "pótlóbuszok forgalomba állításán dolgozik a vasúttársaság". A Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon egy-másfél órás késésekre kell számítani. 
Szerző
Témák
vonat baleset

A Fidesz ragaszkodik hozzá, hogy az ő döntésük lesz, maradnak-e a Néppártban

Publikálás dátuma
2019.06.09. 08:45

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Legalábbis Hidvéghi Balázs szerint.
A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között - mondta az MTI tudósítása szerint Hidvéghi Balázs, a kormánypárt frissen megválasztott európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádióban. (Ez nagyjából olyan lehet, mint a néppárti tagságuk felfüggesztése, amiről az összes szereplő közül csak a Fidesz tudja úgy, hogy az ő döntésük volt.) A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, az Európai Néppárt "se hús, se hal, balfelé mozduló politikája" gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát "jobboldalra kellene vinni". Hidvéghi Balázs szerint a néppártban" őszinte elismerés" övezi a Fidesz-KDNP választási eredményét, sokan pedig reményüket fejezték ki, hogy a magyar kormánypártok maradnak az Európai Néppártban. A politikus ezzel összefüggésben megerősítette, a néppárti tagság nem önmagáért való céljuk, valódi szándékuk ugyanis, hogy a "magyaroktól kapott felhatalmazást" tettekre váltsák. Úgy fogalmazott: a magyarok arra szavaztak óriási többséggel, hogy álljunk ki a bevándorlás ellen, a nemzetek Európája koncepciót képviseljük, ragaszkodjunk a magyar nemzeti szuverenitáshoz és "szembemenjünk azzal a rossz brüsszeli politikával, amely az elmúlt években meggyengítette Európát".       Hidvéghi Balázs azt is megmagyarázta, miért szavazták meg a fideszesek Manfred Webert frakcióvezetőnek. Azt mondta, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelölése "nem igazi választás" volt, hanem azon a szokáson alapuló automatizmus, amely szerint a legnagyobb nemzeti csoport megkapja ezt a pozíciót, ha kéri. Mindenesetre fenntartják véleményüket, hogy Weber nem alkalmas jelölt az Európai Bizottság élére, mert "megsértette a magyarokat". (Azt a kommunikációs igazgató nem részletezte, mivel, úgyhogy csak arra gondolhatunk hogy Weber korábban közölte: ha csak a Fidesz szavazataival lehet bizottsági elnök, akkor inkább nem akar az lenni.)
Témák
Fidesz EPP Néppárt