oknyomozó újságírás;

Házi őrizetbe került a furcsa körülmények között elfogott orosz oknyomozó újságíró

Ivan Golunovot kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel vádolják.

Házi őrizetbe került szombaton Ivan Golunov orosz oknyomozó újságíró, akit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe az orosz hatóságok. Az újságírónak meg kellett jelennie a bíróságon, ahol tagadta az ellene felhozott vádakat.

Azt mondta, semmilyen kábítószerrel kapcsolatos visszaélést nem követett el, és kész segíteni a nyomozást.

A bíróság döntése értelmében augusztus 7-ig lesz házi őrizetben. Az AP amerikai hírügynökség szerint az újságíró könnyek között nyilatkozott a sajtónak a vádlottak számára kialakított cellában a bíróságon.

Golunovot bírósági meghallgatása előtt kórházba kellett vinni, de a hatóságok nem közölték, hogy miért.

Az Agora nevű jogvédő civil szervezet viszont úgy tudja, hogy agyrázkódása és bordatörése van. A Meduza nevű hírportál, melynek Golunov is a munkatársa, arról számolt be, hogy az újságírót valószínűleg megverték, miután őrizetbe vették.

A rendőrség azt állítja, hogy 4 gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában.

Sok újságíró viszont azt gondolja, hogy a hatóságok így próbálják elhallgattatni kollégájukat, aki legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt.

Ivan Kolpakov, a Meduza szerkesztője az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Golunov ez utóbbi miatt fenyegetéseket is kapott.