ukrán;Hableány;

2019-06-13 14:23:46

Kisétált a börtönből az ukrán hajóskapitány

A védelem egyelőre még nem mondja, hogy milyen szakértőket vet be.

Arcát papírral takarta, a kérdésekre nem válaszolt és azonnal beszállt egy fekete mikrobuszba, és elhajtott – így hagyta el a fővárosi büntetés végrehajtás Nagy Ignác utcai épületét Jurij C. ukrán hajóskapitány, akit az eddig 25 áldozatot követelő két héttel ezelőtti dunai tömegszerencsétlenség okozásával gyanúsítanak.

Mint írtuk, a Fővárosi Törvényszék szerdán döntött arról, hogy a hajóskapitány 15 millió forintos óvadék megfizetése után szabadon bocsátható. Ezenkívül a bíróság úgy rendelkezett, hogy a kapitány a főváros területét nem hagyhatja el, testére elektronikus nyomkövetőt szereltek, illetve heti kétszer személyesen jelentkeznie kell a nyomozó hatóságnál.

Bár úgy tűnt, a kapitány már szerdán szabadulhat, ám mint kiderült, a 15 milliós óvadék átutalása egy napot csúszott, így végül csütörtökön érkezett meg a hatóság számlájára - ekkor hagyhatta el a börtönt.

Miután Jurij C. nem válaszolt a kérdésekre, a börtön kapujában védője, Tóth M. Gábor ügyvéd – egyben Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke – tartott rövid sajtótájékoztatót.

A védőügyvéd nem akart az ügy érdemi részéről nyilatkozni, azaz arról, hogy a kapitány pontosan mit látott és tett a végzetes estén. Azt viszont hangsúlyozta, hogy védence szerint nem vétett olyan szakmai szabályt, ami miatt a borzalmas eseményt megtörtént.

Védence hogylétéről ismételt sajtóérdeklődésre annyit mondott: „mivel jelen volt a tragédiánál, rendkívüli módon hatással vannak rá az események, akkor is, ha végül az ő felelősségét végül nem fogják megállapítani".

Lapunk kérdését szintén hárította, így nem részletezte, ki fizette ki a védencéért a 15 millió forintos óvadékot, és arról sem beszélt, hogy védői megbízását az ukrán kapitánytól vagy az őt alkalmazó Viking Cruises hajótársaságtól kapta -e.

Arra a kérdésünkre, hogy a védelem alkalmaz-e saját szakértőket, Tóth M. Gábor úgy fogalmazott: „majd elválik”. Az ügyvéd ugyanakkor leszögezte: „nyilvánvalóan a védelemnek van lehetősége arra, hogy szakértőt vonjon be az ügybe. Mivel ez az ügy alapvetően a szakértők munkáján fog múlni, úgy logikus arra gondolni, hogy védelem és a terhelt is a szakértői kérdést előtérbe helyezi” - fogalmazott az ügyvéd.

Arról egyelőre a védelem nem kapott tájékoztatást, hogy mikorra születhetnek meg az előzetes szakértői állásfoglalások az ügyben. Az ügyvéd elmondta: az eltelt napokban ő is jelen volt a Hableány kiemelésénél, a Viking Sigyn szállodahajó átvizsgálásánál, illetve a Csepeli szabad-kikötőben a roncs átkutatásánál.

Szerinte megalapozatlanok azok az ügyvédi felvetések, miszerint a rendőrség idő előtt engedte el Budapestről a balesetben részes Viking Sigyn szállodahajót, illetve, hogy felmerül a hatóságok bűnpártolásának a kérdése. Utóbbit a balesetben elhunyt matróz családját képviselő Magyar György vetette fel a sajtóban. Tóth M. Gábor védő úgy fogalmazott: ezt nem akarja minősíteni: „aki jogászként ismeri a törvényeket az tudja, hogy ez a vélemény mennyire megalapozott".

Szerinte pont annyira, mintha azt mondaná valaki, hogy a védence szökést követett el azzal, hogy óvadék fejében elhagyhatta a büntetés végrehajtás épületét. A védőügyvéd elmondta, hogy személyesen jelen volt a hajó hatósági szemléjénél. Szerinte az esetleg fennmaradó kérdéseket a napokban megejtett pótszemlén tisztázták.

Az ügy várható befejezéséről úgy fogalmazott: ködszurkálás lenne azt találgatni, hogy mikorra születhet valamilyen eredmény. „Valamennyi érintett fél érdeke, hogy a hatóságok minél gyorsabban végére járjanak.” "Ám" – mint leszögezte - "még azt sem tudjuk mondani, hogy mi a gyakorlat ilyen ügyekben, mivel ilyen hajóbaleset hosszú évtizedek óta nem történt Magyarországon".