Kinek jut eszébe 35 fokban tortaversenyt rendezni, ráadásul szabad téren? – dohogok magamban, miközben az Abádszalók felé vezető hepehupákon manőverezek az aszfaltrepedések között. Mert értem én, hogy a Tisza-tó Tortája Gasztrofesztivál immár ötödik éve pünkösdi fesztivál, a pünkösd meg ugye mozgó ünnep, szóval, eshet akár május közepére is, de azért sanszos, hogy ilyen tájt már meleg van, ami nem kifejezetten kedvez a habos, vajas cukrászati remekeknek. Mindegy, a helyszín legalább egy strand, így a közeli Tisza-tó, ha a süteményeket nem is, de a közönséget mindenképp hűtheti.
Csakhogy a strand zárva, mikor megérkezem. Egy pillanatra el is bizonytalanodom, vajon jókor, jó helyre jöttem-e, de aztán a kerítés túloldalán felbukkanó biztonsági ember nagyon kedvesen megnyugtat, és a pár száz méterrel odébb lévő Füzes Kempingbe kalauzol. „Az esőzések keresztülhúzták a számításokat – magyarázza –, nem tudtunk megnyitni, nem lett kész az új rendezvénytér sem. Talán majd június végén. De addig a torták megromlanának” – kacsint rám kajánul.
A kemping körül, hiába nézem, nem látok egyetlen táblát vagy molinót sem, ami a gasztrofesztivált hirdetné, ám a bejáratnál promóciós termékeket osztogató, piros-sárga lányok már gyanússá teszik, hogy jó helyen járok. Nem parti telek ugyan, amit a tűző nap miatt picit bánok, de három lépés után nyilvánvalóvá válik: víz egyszer itt is lesz. A sütemények királynője vagy királya felé vezető koronázási útvonalon tejszínhabos díszőrség helyett építési törmelékek, gégecsövek és fémhulladékok tisztelegnek – az átadás előtt álló, új tanuszoda építésének afféle mementói. Erről tábla is tanúskodik: a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló tanuszoda beruházás, kormánytámogatással. A befejezés időpontja 2017 szeptembere (a hónap már átragasztva). Mondjuk, sokszor esett azóta. Végül is, mindegy ez is, az édességek szempontjából tökéletesen irreleváns, mikor milyen út vezet feléjük, csak hát az elvárásaim csapdájába esve kicsit illőbb felhajtást képzeltem. Mégiscsak pünkösdi tortakirály(nő)-választáson vagyunk.
Tortamustra titokban
A királyi ebédlő, egyben „trónterem” – több ipari légkondicionálóval hűtött sátor – aztán gyorsan korrigálja a bizonytalan kimenetelű kezdeti élményeket. Az asztalokon farönk tálcákon ékeskednek a látványosabbnál látványosabb, rendkívül kreatív torta- és házisüti-kreálmányok – otthon sültek, a kóstolóra már teljes pompájukban érkeztek az ország legkülönfélébb pontjairól. Volt, amelyiket több mint 300 km-ről kocsikáztatták a mustrára. „Közel 100 édességgel neveztek – meséli Kupai Kinga, az egyik szervező – Pomáztól Nyírbátorig, de jöttek olyan településről is, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Itt van például ez a Röjtökmuzsaly…” A zsűrizés, vagyis a kóstolás titokban zajlik ugyan, de amíg nem bukkannak fel az ízek szakavatott és előkelő ítészei (többek között olimpiai és világbajnok mestercukrászok, elismert gasztronómusok és az otthoni sütés-főzés népszerűsítőjéből márkanévvé lett Mautner Zsófi), addig a közönség is legeltetheti a szemét – és csorgathatja a nyálát – a csodás tortakülönlegességeken. Utólag már látom, itt kellett volna alaposan megjegyezni, melyik a habos málnás, melyik a sulyommal megbolondított, melyik a levendulás, a szilvás gombócos vagy a rétestorta, mert miután kikerültek a zsűri kezei közül és odafértem a kóstolókat kínáló asztalhoz, már csak romjaikban emlékeztettek egykor volt önmagukra. Kupai Kingától azt is megtudtuk, hogy ezen a versenyen a torta maga a nevezési díj, melyet minden induló felajánl a közönségnek kóstolásra. Bevallom, picit aggódtam, mi marad belőlük, ha a hűtött sátorból kikerülnek a 30 fokos kóstolótérbe, de 300 forintos kóstolójegy ide vagy oda, nem nagyon volt idejük megromlani. Lényegében majd’ mindet pillanatok alatt felfalták – a legmindenhatóbb sütiosztó néni még egy 6 éves forma kisfiú szívére is ráfanyalodott, aki átfúrva magát a süteményre várakozók kordonján, udvariasan elnézést kérve, de mégiscsak kóstolójegy nélkül próbált hozzájutni egy, ahogy ő mondta, bármilyenakármilyen tortához. – „Egyem a pici szivit! – sajnálkozott a néni. – Ezt nem lehet, ilyet nem lehet!”
Szerintem nem tudom
Teszek egy utolsó kísérletet, hátha találok a romok között valami igazi különlegességet, de hamar kiderül, itt már minden zsákbamacska, és csak a színekben és a megérzéseimben bízhatok. Kérdésemre ugyanis, hogy vajon milyen ízű az a zöld habos, a pöttyös pandás, a hattyús vagy az a piros-fehér rombuszos, ami látszatra sült kárászos, rendre a tétova véleményből határozott állásfoglalásba faroló válasz érkezik: szerintem nem tudom. Irdatlan a meleg, mire végre döntök, melyik legyen, már csak az íze kedvéért harapok bele az amúgy igazán mennyei meggyespite-tortába. Közben a színpadon – az eredményhirdetések közötti szünetben – az X-Faktor felfedezett Stolen Beat húzza – a 15 éves énekes, Buzás Bence teljes átéléssel énekli, áthangszerelt és szövegileg is kiegészített verzióban, hogy „te nem érzed ezt a kínt…”, meg hogy „szóba se jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika”. Hát épp ez az!
Kicsit távolabb a színpadtól versenyen kívüli réteseket árul Marika: Hájasné Házi Rétesei, mákos, meggyes, mákos-meggyes – hirdeti fennen a lobogó molinó. Előkerül egy oklevél is. Bár nem itt és nem most, de Hájasné is nyert már olyat: idén áprilisban, a Tápiósági Rétessütő Fesztiválon harmadik helyezést szerzett hagyományos édes rétes kategóriában. Marika a titkot is megsúgja: a tészta is hájas, nem is akármilyen: mangalica, úgy ám! Tőle balra Baranyi József sajtos és köményes tallérjai bizonyítják, hogy bár az amatőr sütés a gasztroforradalom és a séfhierarchia ellenére is még mindig inkább az asszonyok sportja (összesen két férfi induló nevezett – másikuk a városok tortái versenyben szerzett harmadik helyet Fegyverneknek), azért a férfi, ha sütésre adja a fejét, igazán odateszi magát. Gyula is arany minősítést kapott a tallérokért, örült neki, de nem lepte meg igazán. Tavaly egy csilis sós kiflivel nyert ugyanitt aranyat, azt mondja, amíg a vadászatnál volt gépkocsivezető, nem nagyon volt ideje ilyesmire, ám amióta nyugdíjas, szívesen süt-főz a családnak. Elég jó benne.
Volt benne macska is
Közben kezdődik az eredményhirdetés – a TortArt kategória (többnyire ehetetlen, de szépséges cukorszobrok) harmadik helyezettje „egy erdei gyümölcsös csoda, amiben macska is volt” – él a képzavarral az eseményt konferáló Vágó Piros, akit a grillázs kategória ezüst-, illetve aranyérmesének, Kovács Imrénének is sikerült picit behúznia a csőbe. A civilben a Polgármesteri Hivatalban dolgozó asszony biztosra ment, és két tortával is nevezett egy olyan kategóriában, amelyben rajta kívül nem volt más induló. Amúgy nem szorult trükközésre: abszolút fölénnyel ő nyerte a házi sütemények versenyét is egy mennyei mézes-bélessel, és az ő keze munkája Abádszalók tortája is, melyet személyesen Balogh Gyula polgármester szelt meg és osztott szét a jelenlévők között. A tikkasztó meleg ellenére itt sürög egész délután: részt vesz a munkában, tisztességgel ellátja a házigazdai teendőket és közben nem lehet nem látni, milyen büszke rá, hogy 5 év alatt mennyire kinőtte magát Abádszalók helyi kis tortafesztiválja. Óriási megtiszteltetés, ha valakinek kimondják a színpadon a nevét, egyre többen merészkednek elő a kínálósátor árnyékából: csak úgy repkednek a győztes háziasszonyok a betonplaccon. Egy hölgy zavartan magyarázza, hogy ő csak átvenni jött az ezüst minősítést Eta pogácsájáért, nem az övé a dicsőség, ő nem is Eta: „nagynéném receptje, édesanyám csinálta, engem csak küldtek…” – mondja pironkodva. Szőnyi Szilvia is nehezen találja a köszönő szavakat, de őt a győzelem mámorította meg. A 23 éves tiszaderzsi lány nemcsak aranyminősítést szerzett, de Somlói revolúció nevű piskótakölteménye megkapta a Tisza-tó Tortája címet is. „Nem tudom, hogy sikerült” – hüppögi a meglepetéstől és a boldogságtól szó szerint levegő után kapkodva. Bár a televíziós cukrászversenyek már több bogarat is elültettek a fejében, és otthon, a családnak szokott is kísérletezni, de soha nem indult még versenyen, és ezt a tortát is erre a megmérettetésre készítette el először. A 2014-es ország tortája ihlette, de vitt azért bele némi rafinériát is. A diós piskótába például egy picivel több grillázst darált, és a rá került narancszselé is olyan plusz, amitől a már ismert somlói revolúció Szőnyi Szilvi-s ízt kapott. Úgy tudta mondani, olyan átéléssel és szenvedéllyel, mikor és milyen sorrendben kerül rá a piskótára a narancszselé, illetve a fekete- és fehércsoki-mousse, hogy esküszöm, kedvem támadt megsütni, de aztán gondolatban beelőzött a karcagi Ferdinánd kalács. Kifelé jövet, a receptfalon akadt meg rajta a szemem – utoljára a nagymamám sütött ilyet, csak ő „a tekercsnek” becézte. Akárhogy is indult ez a nap, ez a sütemény a receptfalon végérvényesen megfőzött. Vagy inkább megsütött, mondhatnám, csak az megint a tűző napra emlékeztetne, amiről végre, hála az egyre családiasabb hangulatnak, sikerült megfeledkeznem. Vagy inkább úgy nézni rá, mint ahogy az eseményt záró koncerten Janicsák Veca énekelte: „Szeretek élni, csak ez a lényeg, szeretek égni, ugye, megérted?!” Ha másnak nem is, nézőpontnak tökéletes ez a refrén.
