egészségügy;főváros;súlyos sérült;sürgősségi;

2019-06-14 06:00:00

Hárman dolgoznak négy helyett - a nyár újabb kihívás elé állítja a megroggyant egészségügyet

Az orvoshiány, a nyári szabadságolás próbára teszik a fővárosi sürgősségi centrumokat. A mentőszolgálat szerint ez nem okoz ellátási problémát.

Csökkentett kapacitással próbálja megoldani a szakhatóság a nyáron a többszörösen sérültek budapesti ellátását. A négy sürgősségi centrumból politraumatizált baleseteseket augusztus végéig egyidejűleg csak három fogad. A negyedik úgynevezett „stand by” -ban üzemel, azaz oda csak akkor vihetnek ilyen beteget, ha a másik három már megtelt. A más jellegű sürgősségi ellátásra szorulókra ez a szabály nem érvényes. Ezzel lényegében 75 százalékra csökken a súlyos sérültek ellátását szolgáló kapacitás a fővárosban. Pedig a statisztikák szerint a balesetek csaknem harmada július, augusztusban történik.

Eredetileg a súlyos traumás sérülteket négy nagy fővárosi centrum valamelyikébe - a Merényibe, a Péterfybe, a Szent Jánosba, vagy a Honvédkórházba - kellene vinniük a mentőknek, attól függően, hogy kinek a területén történt a baleset. Csakhogy néhány hete a Honvédkórház bejelentette, hogy a nyáron 21 napra leállítaná a politraumatizáltak ellátását, mert a hét minden napjára nincs elég orvosuk. Az ilyenek műtéti ellátáshoz ugyanis 2-3 traumatológusra, idegsebészre is szükség lehet a műtőben. Az intenzív ágyak hiányára hivatkozva is gyakoriak az ügyleti lemondások, az ilyen helyzetekben is gyakran a Honvédnak kell állnia a sarat. Az ellátási feszültségek miatt május második hetében az országos tiszti főorvos egyeztető megbeszélésre hívta a főváros sürgősségi centrumainak vezetőit. Itt az a megegyezés született, hogy a Honvédkórház nem állhat le, de hogy tehermentesítik. Ezért a nyár végéig egyidejűleg csak három centrum fogadja majd politraumatizált baleseteseket, így mindegyikük minden negyedik napon pihenőt kap. Ez utóbbiak területi betegeit pedig a többiek látják el.

Az Országos Mentőszolgálat beutalási rendjét ennek megfelelően át is írták. Az elmúlt két hétben már eszerint osztották el a betegeket. Ám június 13-án újabb egyeztetésre hívta a szakhatóság az érintett vezetőket. Erre a megbeszélésre utóbb volt aki úgy emlékezett, hogy ott nem történt semmi különös, mások viszont azt mondták, óriási vita volt. Információink szerint - kicsit szigorítottak az alig két hete működő rendszeren, az éppen pihenőt tartó centrumnak a jövőben úgynevezett készenléti ügyeletet kell ellátnia. Azaz orvosainak készenlétben kell állniuk, és ha megtelnek a súlyos sérültekkel az éppen szolgálatban lévők, akkor be kell menniük dolgozni.

Arra, a kérdésünkre, hogy a új helyzetből ebből adódott-e bármilyen ellátási feszültség az OMSZ sajtóosztálya azt válaszolta:  politraumatizált sérültből fővárosban átlagosan napi 1-5 van, és szerintük az új rendszer sem hosszabb várakozást, sem ellátási nehézséget nem eredményez, továbbá az általános traumatológiai ellátást (amely ezután is az eddig szokásos ügyeleti rendben zajlik) sem befolyásolja.