állatkínzás;teknős;

2019-06-16 15:16:19

Megszólalt az állatkerti teknős agyoncsapásával gyanúsított nő

Mikor kisétált az előzetes tárgyalásról, még szatyorral takarta az arcát, aztán mikor elment ügyvédje, névvel nyilatkozott az újságíróknak arról, hogy azért akart figyelmet, hogy ne kelljen prostituálódnia.

"Fel akartam hívni magamra a figyelmet, hogy ne kelljen koldulnom, prostituálódnom" - nyilatkozta az index.hu-nak az a nő, aki a gyanú szerint egy kockakővel összetört egy görögteknőst a budapesti állatkertben. A nem nyilvános előzetes tárgyalását követően beszélt magáról röviden, miután ügyvédje magára hagyta.

"Börtönbe akart kerülni?" - kérdezték az újságírók. "Nem, nem akartam, hát, lehet, hogy biztonságosabb" - hangzott a válasz. A másfél órás tárgyalás után még egy szatyorral takarta el arcát, de pár perccel később már nevét is vállalta.

"Nem kaptam segítséget, ugyanúgy ki lettem csapva az utcára" - folytatta a nő. Elmondása szerint van családja, a rokonoknak otthonuk, munkájuk is van, de ő "más utat járt". Azt mondta, a családja "helyén fogja kezelni" a történteket.

"Megvannak, elmehetek?" - kérdezte végül, aztán elsétált. Az index.hu azt írja, nem tűnt úgy, hogy teljes mértékig tudatában van szavainak, így mégsem nevezik őt nevén. A tárgyalás folytatása októberben várható, a fiatal nő szabad lábon védekezhet.