;

évforduló;

- A méltatlanul elfeledett kormányfő

A drámai sorsú miniszterelnökről, Nagy Ferencről emlékeztek meg szombaton a politikus szülőfalujában, a Baranya megyei Bissén.

A volt kormányfő 1979 június 12-én az Egyesült Államokban, 75 esztendősen hunyt el. Halálának 40. évfordulója adott alkalmat arra, hogy Bissén összegyűljenek tisztelői Nagy Ferenc egykori portája előtt. Alig harmincan voltak. Az ünnepség egyik szónoka, Apáti István, a Jobbikból kivált, független parlamenti képviselő okkal mondta, hogy hazánk méltatlanul elfeledett személyisége Nagy Ferenc. Az országgyűlés tárgyalt a múlt héten, de nem idézték meg a kerek évfordulón az ország felemelkedéséért sokat tevő, morálisan támadhatatlan politikust.

Nagy Ferenc református parasztcsaládból származott, szülei 15 holdas birtokán kitanulta ősei mesterségét. Hat osztályt végzett, ám művelte magát, és mindössze 19 éves volt, amikor ünnepi beszédet mondott az első világháború helyi áldozatainak emlékműavatásán. 1930-ban – Tildy Zoltánnal - megszervezte a Független Kisgazdapártot, aminek 15 éven át a főtitkára volt. Háborúellenessége miatt 1944-ben a Gestapo letartóztatta. 1945-ben részt vett pártja újjászervezésében, s tagja lett a törvényhozásnak. Előbb újjáépítési miniszterré, majd 1946 februárjában miniszterelnökké választották. Az általa irányított kormány megfékezte a történelem addigi legsúlyosabb inflációját. Sikeres volt az ország gazdaságának talpra állítása, és hazánkban egy korszerű demokrácia volt születőben. Utóbbit szovjet nyomásra a kommunista párt eltaposta.

Nagy Ferenc 1947-ben emigrálni kényszerült, és többé nem térhetet haza. Amerikában kiadták emlékiratait, az ezért kapott pénzből farmot vásárolt Herndon városában. Gazdálkodott, később egyetemeken adott elő, és az USA megbízásából nemzetközi missziókat vállalt.

A Tenkes-hegy északi lejtőjén meghúzódó Bissén a kilencvenes években még találkoztam többekkel, akiknek személyes élményük volt Nagy Ferencről, vagy felmenőik elmondásából ismerték a politikus sorsát. A tanúk az elmúlt húsz évben meghaltak, így a bisseiek Nagy Ferencről őrzött emlékei elhalványultak, elenyésztek. Ezért hadd idézzem a régiek szavait. Lőrincz Lajos, az apjától hallott történetbe avatott be, amikor elmondta, hogy Nagy Ferenc anyját hogyan ölték meg:

– Az édesanyja és a napszámosuk, Józsi bekocsizott a pécsi piacra. Csudaszép deres lovaik voltak, és két orosz katona el akarta capcarázni ezeket a jószágokat. A Józsi nem hagyta magát. Amikor a szekér visszaindult Bissére, egy tank eredt utánuk. A Csontos csárdáig követte őket, és ott a tank az ágyúcsövével lesodorta Nagy Ferenc édesanyját, azután átment rajta.

Vajda Ernőné gyereklány volt a tragédia idején:

– Juli néni holttestéért szekérrel ment el az édesapám. Fej nélkül hozta haza. Amikor Sztálin értesült az esetről, tudakolta, miképpen enyhíthetné Nagy Ferenc fájdalmát. Nagy Ferenc önmagának semmit sem kért, avégett emelt szót, hogy két falubelijét, Dávid Árpádot és Bánfi Sándort engedjék haza Szibériából. Sztálin teljesítette a kérést.

A kisgazdák 2001-ben 91 esztendősen elhunyt elnöke, Vörös Vince a Pécs melletti Bakonyán élt, és mély barátság kötötte Nagy Ferenchez. Ő a kormányfő emigrálásáról így beszélt:

– 1947 májusban Svájcba utazott. Előtte hivatalos levelet írt a Szovjetunióba, hogy a letartóztatott kisgazda politikust, Kovács Bélát az oroszok engedjék haza, hadd tisztázza magát a magyar hatóságok előtt a kémkedés vádja alól. Válaszul az oroszok olyan jegyzéket küldtek a magyar kormányhoz, hogy Kovács Béla Szovjetunióban tett vallomása szerint Nagy Ferenc is részt vett a köztársaság elleni összeesküvésben. Rákosi telefonon követelte Nagy Ferenctől, hogy azonnal jöjjön haza Svájcból. Gyöngyösi János kisgazda külügyminiszter azonban azt ajánlotta neki, emigráljon. Nagy Ferenc felesége és lánya is kint volt Svájcban, a nagyobbik fia Amerikában tanult. Ám ötéves kisfia Bissén volt a nagyapjával. Nagy Ferenc azt kérte, hogy a kisfiát hozzák utána. Rákosiék teljesítették kérését, és amikor Lacika megérkezett Svájcba, a miniszterelnök végképp eldöntötte: nem tér vissza. Június 2-án lemondott posztjáról. Rákosiék megbélyegezték, hogy hazaáruló. Rákenték, hogy állampénzeket tulajdonított el. Pedig üres zsebbel ment el, a svájci magyar nagykövet, Gordon Ferenc adott neki kölcsön, és egy Svájcban élő magyar származású, zsidó üzletember, Montelló György támogatásának köszönhetően utazhatott el Amerikába a családjával.

A bisseiek sosem hitték el, hogy Nagy Ferenc áruló lett. Vörös Vince a hetvenes években folyamatosan levelezett Nagy Ferenccel. Vörös - halála előtt két évvel - így emlékezett arra az időre:

– A leveleinket felbontották. Nekem nem volt már féltenivalóm, portás voltam. Ő úgy látta, Magyarországnak nincs esélye kiszabadulni az oroszok karmai közül. 1979-ben feltört benne a vágy, hogy hazajöhessen.

Az MSZMP-vezetők nem ellenezték a tervét, mivel egy évvel korábban pártolta a koronaékszerek hazaszállítását Amerikából Magyarországra. Bissén gyorsan elterjedt, hogy Nagy Ferenc hazalátogat, és nagyon várták őt. Két héttel a hazatérése előtt szívrohamot kapott. A hírt elsőként a Szabad Európa osztotta meg. Herndonban temették el június 16-án. A család kérésére Vörös Vince elintézte, hogy három baranyai faluban, ahol Nagynak rokonai éltek, szólaljon meg a harang. Lőrinc Lajos erre így emlékezett:

– Akkortájt Bissén az apámmal felváltva húztuk a harangot. A Feri bácsiért, azt hiszem, én húztam. Vagy talán az apám? Nem is tudom... Ám az biztos, hogy szólt érte a harang. Többször is.

Kovács Zoltán, újságíró, a Pécsi Csorba Győző Könyvtár helyismereti gyűjteményének szaktanácsadója részt vett a szombati ünnepségen, és elmondta, hogy szeptemberben Amerikába utazik, ahol igyekszik összegyűjteni a Nagy Ferenc után maradt dokumentumokat. Találkozik a kormányfő Herndonban született ikerlányaival, több unokájával, dédunokájával. Beszélgetéseiről dokumentumanyagot forgat, ami alapja lehet egy Nagy Ferencről szóló filmnek.

Tolnát, Baranyát, Bács-Kiskunt és Pestet sem kímélte a szélsőséges időjárás. Zuhogott a jég és autók merültek el többé-kevésbé az utcákon hömpölygő sárban.