Üdvrivalgással fogadták az európai liberálisok a május végi európai parlamenti választási eredményt. Nem is csoda, hiszen az ALDE frakciója majdnem negyven hellyel bővül az előző EP-hez képest, jelentősen nő a pártcsalád politikai befolyása, mert nélküle aligha választják majd meg az Európai Bizottság következő elnökét, illetve más fontos posztok elosztásába is beleszólhat. „Európa visszatért, a részvétel jelentősen nőtt, történelmi pillanat ez” – közölte az első eredmények közlése után Guy Verhofstadt, a liberálisok frakcióvezetője. Az ALDE pártcsaládja vált a mérleg nyelvévé. Liberális politikusok kerülhetnek kiemelt tisztségekbe, amire még sosem volt példa az Európai Parlament, illetve az Európai Unió történetében. A pártcsalád számára a legnagyobb nyereség az volt, hogy Emmanuel Macron listája, a Renaissance nem sokkal az EP választás előtt a pártcsaládot biztosította támogatásáról. Ám a francia elnök nagyon megkérheti ennek az árát. Macron ugyanis hatalmi ambícióinak egy nem is csekély részét az európai színtéren éli ki, vállalva például a folyamatos konfrontációt Németországgal. A fő gond nem is az, hogy nem támogatja a spitzenkandidat-szisztémát, s azt, hogy a választáson a legtöbb mandátumot szerzett Európai Néppárt listavezetője, Manfred Weber legyen a következő bizottsági elnök. Inkább az aggasztó az EU jövője szempontjából, hogy komoly tartalmi különbségek merültek fel Berlin és Párizs uniós reformelképzelései között, így megbicsaklott az Unió stabilitását biztosító német-francia tengely.
A liberálisok számára komoly fejtörést okoz a Macron-kérdés megoldása. A Renaissance 21 képviselőt delegálhat a frakcióba, néhány mandátum híján a képviselők egyötödét, ami azt jelenti, hogy a francia mandátumszerzők nagyon is fontos posztokra pályáznak. Csakhogy itt van az egyik bökkenő. Miközben Macron Margarethe Vestagert támogatja a Bizottság elnöki tisztségébe, magának Vershoftadtnak is komoly ambíciói vannak, az Európai Parlament elnöke kíván lenni. Csakhogy amennyiben teljesülne az óhaja, akkor kizárt, hogy liberális politikus bármilyen más fontos poszthoz jusson. Így nem kell különösebb jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy lesznek még heves viták a volt belga miniszterelnök és a jelenlegi francia elnök között.
Ez csak az egyik gond. A másik, hogy a liberális frakció az egyik legkevésbé homogén. A német szabaddemokrata FDP például erőteljesen jobbra áll, úgyszólván jobboldalibb a német uniópártoknál is. Ugyanez mondható el a spanyol Ciudadanosról is, amely az áprilisi parlamenti választás előtt a konzervatív Néppárttal, a jobboldali Vox-szal akart szövetségre lépni a voksolást követően. Az északi, valamint a németalföldi liberálisok nevezhetőek a klasszikus liberális politikai erőknek. A brit liberális demokraták, akik ki tudja, meddig maradnak a frakcióban, a második Brexit-népszavazás követelése, s a kilépés elutasítása révén váltak népszerűvé Nagy-Britanniában. A kakukktojás a cseh Ano, Andrej Babis miniszterelnök pártja. A tömörülés jelenléte komoly tehertételt jelent az ALDE számára a Babissal szembeni korrupciós vádak miatt. Bár az előző EP-ben a párt képviselői nagyon is konstruktív politikát folytattak, amennyiben a cseh miniszterelnök nem tudja tisztázni magát a vádak alól, márpedig erre mind csekélyebb az esély, a liberálisok felfüggeszthetik az ANO tagságát.
Gondot jelent továbbá az is, hogy a liberális pártok programjai sem feltétlenül egyeznek, ami arra vezethető vissza, hogy egyes liberális tömörülések inkább a bal-, mások viszont inkább a jobboldalhoz kötődnek. Macron például európai minimálbér bevezetéséért száll síkra, amiről a német FDP hallani sem akar. Bizonyos tekintetben ráadásul a Renaissance programja inkább a Zöldekéhez hasonlít, hiszen kiemelt szerepet szán a klímavédelemnek.
Macron szövetségének belépője nem volt túl szerencsés. A Renaissance nem is annyira titkolt célja az volt, hogy a liberális frakciót a francia szövetség listavezetője, Nathalie Loiseau irányítsa. Az előző francia Európa-ügyi miniszter a belga Le Soir tudósítása szerint nem túl nagy szerénységgel kezdte meg a munkát. Egy nem a nyilvánosságnak szánt off the record tájékoztatója során elmondta, teljesen új vezetési stílust, új karaktert és új vezetőséget képzel el a pártcsalád számára és az epicentruma nem az északi államokra korlátozódik. Loiseau tagadta az elhangzottakat, mint mondta, a francia képviselők szerények és kompromisszumra készek. A liberális frakcióba egy sor olyan személyiség ül be, akiknek eddig nem volt közük a politikához – tette hozzá. Bár a belga lap három óra múltán le is vette a cikket honlapjáról, a szerző, a veterán brüsszeli újságíró, Jurek Kuckiewicz azt állította, minden úgy hangzott el, ahogy leírta. Abban mindenesetre már a franciák akarata kerekedett felül, hogy új neve legyen a frakciónak, amely a „Megújítani Európát” névre keresztelték. A liberális kifejezés ugyanis Franciaországban nagyon rosszul cseng, a szívtelen ultrakapitalizmus szinonimája.
Hogy ki lesz végül a liberálisok frakcióvezetője, ez a képviselőcsoport keddi ülésén dől majd el, Loiseau a botrány hatására kiszállt. Így a svéd Frederick Federley és a holland Sophie in’t Veld vált a legesélyesebbé.
A liberálisoknál az első számú feladat, hogy közös nevezőre hozzák a képviselőket. Ha ez nem sikerülne, feltételezések szerint az EP-ben végül akár két frakciót alkothatnak majd, egy baloldali jellegűt, illetve egy jobbközép képviselőcsoportot, ez utóbbihoz tartozna az FDP, vagy Mark Rutte holland miniszterelnök pártja, a VVD.
Erre azonban vélhetően nem kerül sor, hiszen a liberális pártok sosem álltak ilyen lehetőség előtt, komolyan befolyásolhatják az EU intézményrendszerét. Egyebek mellett gyorsabb döntéshozatalt, kevesebb uniós biztosi posztot követelnek, több olyan határozatot az Európai Tanácsban, amely csak egyszerű többséget igényel, illetve több pénzt az innovációra.
