Nekik Magyarország az első?

Bizonyára a kedves olvasó is emlékszik az utcai, újságban és interneten is megjelenő hirdetések özönére, ahol a Fidesz azt állította, azt hirdette, hogy számukra Magyarország az első.
Magyarország volt állítólag az első, amikor beszántották a médiát, az Alkotmánybíróságot, amikor szinte minden létező EU által finanszírozott projektet megnyertek, amikor ... de nem folytatom a sort, az olvasók vég nélkül tudják sorolni azokat a disznóságokat, amelyeket úgy próbáltak el „eladni” a magyar népnek, hogy mindezt Magyarország érdekében teszik. 
Magyarország volt az első akkor is, amikor nekiálltak a Közigazgatási Bíróság megszervezésének és a kormány alá rendelésének. Hiába hívta fel a figyelmet az ellenzék, a magyarországi és a nemzetközi civil szervezetek egész sora, hogy a Közigazgatási Bíróság létrehozatala és kormány alá helyezése azt a célt szolgálja, hogy minden olyan perben, amelyben a kormány peres félként vesz részt, rendre a kormány álláspontja érvényesüljön, így az állampolgárok és senki más se kaphasson majd jogvédelmet az állammal szemben. Ezúttal is a „nekünk Magyarország az első” szlogen jegyében. 
Történt, hogy az Orbán-kormány megannyi durva, a demokratikus államműködés alapvető elveit sértő lépése következtében saját pártcsaládja, az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát. Jól emlékszünk, a Fidesz megkísérelte mindezt idehaza oly módon eladni, hogy valójában a Fidesz függesztette fel saját tagságát, ha-ha-ha. Jól emlékszünk arra is, hogy a Fidesz kommunikációja szerint a Fidesz az európai választásokat követően dönti majd el, mi felel meg a legjobban Magyarország érdekeinek: az, hogy a Néppártban marad, vagy pedig az, hogy távozik? Arra, hogy vajon miért érdeke Magyarországnak, hogy a kormánypárt elhagyja az Európai Parlament legnagyobb frakcióját, annyi magyarázatot kaptunk, hogy a Néppárt úgymond a „bevándorláspárti” baloldallal és liberálisokkal működik együtt, míg Magyarország érdeke azt diktálja, hogy a Néppárt a bevándorlás minden elemét elutasító szélsőjobbal szövetkezzék.
A dolgok úgy alakultak, hogy Orbánék, bár messze a remélt aránytól, megnyerték a magyarországi választást, és csúfos vereséget szenvedtek Európában. És... csodák csodája ... mi történt? Magától Gulyás Gergelytől tudjuk, hogy „azt hiszem, jobb ott nekünk”, mármint a Néppártban. Gulyás Gergely ennél is tovább ment, nevezetesen ezután mégis „tudnak kooperálni a balközéppel, a zöldekkel és a liberálisokkal”. 
Álljunk meg egy jó polgári szóra! Hogy kerülhetett sor ekkora hátra arcra? 
Hiszen eddig úgy tudtuk, hogy a balközép, a zöldek és a liberálisok az ördögtől valók. Pár napja csak, hogy Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója és frissen megválasztott európai parlamenti képviselője így fogalmazott: „Az Európai Néppárt se hús, se hal, balfelé mozduló politikája gyengülést hozott, míg a magyarok arra szavaztak óriási többséggel, hogy álljunk ki a bevándorlás ellen, a nemzetek Európája koncepciót képviseljük, ragaszkodjunk a magyar nemzeti szuverenitáshoz”. 
Foglaljuk össze az eseményeket. A Fidesz szerint a Néppárt „se hús, se hal”, ragaszkodik a magyaroktól kapott mandátumhoz, és kiáll a bevándorlás ellen, a nemzetek Európája koncepció mellett. Régóta hallgatom ezeket a szövegeket, így már csak azt nem világos, hogy akkor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint miért jobb nekik ott, és miért akarnak kooperálni az állítólagosan bevándorláspárti és a föderális EU mellett kardoskodó balközéppel és liberálisokkal? Miért állt Magyarország érdekében – hiszen nekik úgymond Magyarország az első -, hogy „önként” felfüggesszék tagságukat a Néppártban, és ugyanígy, miért áll Magyarország érdekében, hogy Orbán Viktor – a szerencsétlen Heti Válasz egykori címlapja szerint Európa erős embere – most a térdén csúszva könyörögjön azért, hogy a Néppárt visszavegye tagjai közé? Hogy a csudába képzelhető el az, hogy ugyanazok, akik a „nekünk Magyarország az első” jegyében az Országgyűlés elé terjesztették a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, most visszavonták azt? Vajon a „nekünk Magyarország az első” jegyében terjesztették elő és vonták is vissza? Lehetséges ez?
A rejtvény feloldása kézenfekvő. Nem Magyarország, hanem kizárólag a Fidesz hatalmi szempontjait szolgálta a törvényjavaslat benyújtása, mert ezáltal tervezte kormányzásának áldozatait megfosztani a jogi jóvátétel esélyétől. Bár Magyarország érdekeit szolgálta volna, hogy a törvényjavaslatot visszavonták, de sajnos más okból tették. Jelesül azért, hogy a Néppárt visszavegye a Fideszt tagjai sorába. Ennek érdekében immár készen áll olyan erőkkel is kooperálni, amelyeket korábban bevándorláspártiaknak, a nemzeti érdekek elárulójának tartott. Nocsak, vajon találkoztunk olyan hírekkel a magyarországi vagy a nemzetközi sajtóban, amelyek arra utaltak volna, hogy a középbal, a liberálisok vagy a zöldek a Fidesz által kulcskérdésnek minősülő politikájukon változtattak volna? Nem, nem találkoztunk, ugyanis a liberálisok és a zöldek ugyanott vannak, ugyanazt képviselik, mint amikor a legdurvább támadásoknak voltak kitéve a Fidesz részéről.
Ám ha sem a balközép, sem a liberálisok, sem a zöldek nem változtak, akkor mire véljük a Fidesz pálfordulását, hogy mégis készek a kooperációra? A válasz egyszerű és kézenfekvő. Ha a Néppárt tagjai akarnak maradni, akkor ennek az az ára, hogy elfogadják a Néppárt politikáját. A Néppárt láthatólag nem tűri a bíróság bedarálását, nem hajlandó az EU sírásóival – Salvini, Le Pen – egyezkedni. Ha a Fidesz élvezni akarja a néppárti tagság előnyeit, akkor – szokása szerint ideiglenesen - fel kell hagynia eddigi hazugságra épülő politikájával, és együtt kell működnie a balközéppel, fel kell hagynia a bíróság további züllesztésével, és el kell állnia a közigazgatási bíróság általa tervezett létrehozatalával. Mint látjuk, a Fidesz, élén Európa „erős emberével”, térdre ereszkedve, a küszöb alá csúszva mindent megtesz, hogy a Néppárt igényeinek megfeleljen.
De kinek is áll érdekében, hogy a Fidesz a Néppárt tagja maradjon? Önt, kedves olvasó, talán érdekli, hol ül a Fidesz, valamelyik frakcióban vagy függetlenként? Bizonyára érdekében áll magas parlamenti pozíciókat élvező képviselőknek, Szájer Józsefnek, Járóka Líviának és másoknak, ám őket a felfüggesztéskor sem kérdezték meg, ezúttal sem fogják megkérdezni. Van valaki, akinek a személyes ambíciói és gigantikus egója fogja meghatározni, mit akarjon egy nagy kormánypárt. Igen, Orbán Viktornak a személyes érdeke, hogy a Fidesz a Néppártban maradjon, mert e nélkül nem tud részt venni a legnagyobb politikai család megbeszélésein, nem tud virítani világhírességek között, magányosan kell készülődnie a Tanács üléseire, nem tud többé úgy tenni, mint aki éppen Európa átalakítására készül.
Láthattuk, hogy a közigazgatási bíróságok megtervezése kizárólag a Fidesz nyomorult érdeke volt. Ugyanígy nem más, mint önös érdeke hajtotta a Fideszt, amikor visszavonta a törvényjavaslatot. A Fidesz szánalmas érdeke volt, hogy a balközép pártjait első számú ellenségnek kiáltotta ki, ám amint saját érdekei úgy kívánták, a velük való kooperáció összes akadálya seperc alatt el is hárult. A világrengető politika megváltozásának okairól az a Magyarország, amely állítólag az első nekik, még egy nyúlfarknyi indokolást sem érdemelt ki a Fidesztől.
Nem is csoda. Az európai választás előtt meghirdetett fideszes politikának sem volt semmi köze a „nekünk Magyarország az első” szép szövegéhez. Az elhibázott és elbukott politika mostani indokolás nélküli korrekciója, az elvtelen gerinc nélküli törleszkedés pontosan mutatja, hogy a valódi mozgatórugó akkor is és most is, Magyarország helyett kizárólag a Fidesz és Orbán Viktor személyes érdekeit szolgálta. A „nekünk Magyarország az első” szlogent ideje kicserélni a „nekünk a Fidesz az első” szlogenre.
De miket is beszélek! 2014-ben a Magyarországot elöntő összes Fidesz-plakáton az utolsó őszinte megszólalásuk volt olvasható. Ez pedig így hangzott: „Csak a Fidesz!”.
Szerző
Eörsi Mátyás
Frissítve: 2019.06.18. 10:12

Állambácsi

Az állam én vagyok. Én is. Meg a többiek. Mi, mindannyian. Mégis, immár kilencedik éve az a felállás, mintha az állam már nem én lennék. Hanem csak azok, akik helyeslik a jelenlegi irányt, akik jónak tartják mindazt, ami itt történik mostanság, akik visszaépítették azt, amit egyszer már sikerült lebontani.
Talán ezért is torzult el a jelenlegi hatalom értéktelen rendje abba az irányba, hogy Kubához, Venezuelához, vagy éppen Kínához hasonlóan nálunk is az legyen a politikai alapfelállás, hogy az állam majd gondoskodik rólunk, helyettünk, nekünk még csak gondolkodnunk sem kell. És akik beálltak a sorba, hagyták, hogy a tudatuk hiánya legyen a mérce, azok irányítanak minket, még gondolkodókat.
Hiába határozza meg a lét a tudatot, ha nincs mire hatni. Kiüresített térben minden értelem értelmetlenné válik. Talán emiatt is vannak értelmetlen döntések, értelmezhetetlen eredményekkel. Talán ide vezethető vissza mindaz, ami ma egyre többeknek már teljességgel idegen, elfogadhatatlan, amit egyre többen már elutasítanak.
Valószínűleg mindenkinek elemi vágya, hogy anyagilag biztonságban éljen. Naivitás ugyanakkor azt hinni, hogy az állambácsi tényleg gondoskodni fog rólunk. Valójában csak magunkra számíthatunk.
Éppen ezért szakítani kell azzal az attitűddel, amely mélyen beidegződött a társadalom többségének tudatába! Főleg, ha minderre még politikai hatalmat is építenek. Tudniillik azt, hogy az „állambácsi biztonságot nyújt", és megúszhatod a versenyt! Hogy az állambácsi majd gondoskodik rólad. Hogy az állambácsit becsapni nem kell félnetek, úgysem ellenőriznek mindenkit, mindenhol.! Hogy az állambácsit mindenkor meg lehet, sőt meg is kell fejni. Lehet érzékelni, hogy a konzervatívok éppen ezekre a kommunista hagyományra építenek.
Orbán is éppen az ilyen nosztalgiákra próbál bazírozni, hogy szavazatokat gyűjtsön. És nemhogy demagóg módon épít erre a beidegződésre, hanem a félelemre, a megfélemlítésre játszva manipulál, befolyásol, érdekeltté teszi mindazokat, akik az állam működésének a normalitását lennének hivatottak biztosítani. Ezért is torz és deformált ez az egész jelenlegi rendszer. De ha a Kádár-korszaktól örökölt mentalitástól nemhogy nem tudnak, de nem is akarnak elszakadni, akkor ez a szakítás azontúl, hogy szükségszerű, iszonyúan nehéz is. Ezért új struktúra helyett ezt alkalmazták mint könnyebb megoldást. Átvéve természetesen ennek minden elemét, beleértve a teljes és totális központosítást és az államosítást. Minden és mindenki egy embertől függjön.
Csakhogy ez nagyon veszélyes. Ugyanis a függők irányíthatók, manipulálhatók, befolyásolhatók, kényszeríthetők. Gazdasági és politikai téren egyaránt.

 Aminek következtében az objektív, tárgyilagos mérlegelések hiányán alapuló döntések torz eredményeket képeznek. Ha nincs önálló döntési jog és lehetőség, akkor tényleg csak marionettbábuk vagyunk mindannyian. És szalutálunk egy despota minden, a realitásoktól is elrugaszkodott ámokfutásához. Egyre többet teszünk be abba a közös zsákba, amelyiken egyre nagyobb lyuk tátong. És minél több folyik bele, annál több folyik ki belőle. Viszont az eredménye, de még a látszata is a nullával vetekszik. 
Mindez csak egyre jó: a még mindig elvakultakkal elhiteti, hogy milyen jó is, ha az állam nemcsak gondoskodik rólad, de gondolkodik is helyetted. Talán ezért is van az, hogy a politikusok jobban szeretik, ha sokat vonnak el, a visszaosztásnál pedig ők diktálhatnak.
Hogy egy példával is érzékeltessem mindezt: az is közrejátszott az magánnyugdíjvagyon állami ellopásában, hogy ennek az állambácsinak nagyon nem tetszett az öngondoskodás, az önálló takarékoskodás. Ez szembement az állambácsi majd gondoskodik rólad ígérettel. A magánnyugdíjak viszont, a nyugdíjas halála után, az örökösöket gazdagították volna. De ha ez a pénz is az állami nyugdíjkasszát növeli, akkor az az állam feneketlen bugyrában landol, ismeretlen felhasználási céllal. A mi pénzünk, mégsem szólhatunk bele a felhasználásába. Mint ahogy a magánynyugdíjak átszivattyúzása után is sok mindenre felhasználták azt az összeget, csak nem arra, ami a rendeltetése volt. Jellemző példája ez annak, hogy mekkora értékkülönbség van az állami és/vagy az öngondoskodás között. 
Az egyközpontúság, a személyi kultusz, a hatalomkoncentráció - nem lévén igazi, valós kontrollja - rengeteg pénzt emészt fel. Jóval többet a kelleténél. A mohóság, a hozzá nem értés, a realitások hiánya nem ismer határokat. 
Tudom, hogy a működéshez pénz kell, Tisztában vagyok vele, hogy pénz nélkül elhal az állam. De az enyém meg felkopik.
Szerző
Ferincz Jenő

Média és hatalom

Mondják, hogy az alkohol oldja a gátlásokat, az ember annak hatása alatt őszintén kimond olyanokat is, amiket józanul nem tenne. Ennek a közismert igazságnak lett áldozata Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár is, amikor kifejezte vágyát egy Orbánéhoz hasonlító médiapiaci térfoglalásra, és ezért cserébe jól fizető állami megrendeléseket ígért. Az eset érdekes párhuzamok végiggondolására indít.
A volt alkancellár szerény volt: nem rögtön egy egész médiabirodalmat, csupán egy – igaz, fajsúlyos – lapot, a Kronen Zeitungot szeretett volna szárnyai alá venni. Ez is elég volt azonban ahhoz, hogy belebukjon nemcsak ő, hanem az egész osztrák kormány. Ilyesmi nálunk szóba sem jöhet. A NER szilárdan áll talapzatán, nyilván fel sem merülhet egy hasonló barter gyanúja sem. 
Csak a véletlen műve lehet, hogy a hazai nyomtatott sajtó többségét, közte az összes vidéki napilapot magáénak tudó és a Népszabadságot kivégző Mediaworks annak a Mészáros Lőrincnek a tulajdonában kötött ki, akinek más érdekeltségeihez özönlenek a jól fizető állami megrendelések. Feltehetően annak az önzetlen felajánlásnak sincs köze ezekhez az állami megrendelésekhez, amelynek révén az egész portfólió Mészárostól ingyenesen a Fidesz média-gólemének, a Közép-Európai Média- és Sajtó Alapítványnak (KESMA) a tulajdonába került. Nyilván ugyanez az önzetlenség indította a többi NER-lovagot is hasonló felajánlásokra. 
Amiről Strache csak álmodozott, az nálunk már rég megvalósult, méghozzá ugyanannak a készséges „üzletembernek” Heinrich Pecinának az áldásos közreműködésével, akit Strache is emlegetett, és aki „kéznél volt” akkor is, amikor a Médiahatóság a Ringier és az Axel-Springer cégek fúziójának megakadályozásával lehetetlenítette el, hogy a Népszabadság tőkeerős befektetőhöz kerüljön. A Médiahatóság akkor a sokszínű tájékoztatást látta veszélyben forogni. A csaknem ötszáz médiumot magába nyelő KESMA esetében ilyen veszély nyilván nincs, igaz, hogy ennek a kínosan védhető álláspontnak a képviseletétől Orbán Viktor megszabadította a Médiahatóságot azzal, hogy az ügyet nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította. 
Mindezekből (is) látszik a mi demokráciánk fölénye a dekadens nyugati demokráciákkal szemben: amíg az utóbbiaknál egy sokkal kisebb jelentőségű ügyből kormányválság lehet, ez nálunk nem fordulhat elő.
Nemrégiben pár napot egy tündéri őrségi falu színvonalas szállodájában töltöttem. A hotelban a szlovén és osztrák tv-csatornák mellett a négy „közszolgálati” magyar csatorna, a tv2 és az RTL volt fogható. Eredmény: 5:1 a Fidesz javára. Korábbi utazások tapasztalataiból tudom, hogy a magyar vidékre másutt is ez a jellemző. Nem kell sokat kutatni annak az okát, hogy a magyar vidéken miért elsöprő a Fidesz támogatottsága, szemben a nagyobb városokkal, ahol szélesebbek a tömegtájékoztatási lehetőségek. 
A Mérték Médiaelemző Műhelynek a 2017. évi bevételek alapján végzett kutatása szerint a kormánypárt részesedése a média hír- és közéleti szegmenséből 77,8 százalék. Ez az az „ellenszél”, amelyben Orbán Viktor kénytelen dolgozni. Végtelen a példák sora, amelyek az bizonyítják, hogy akié a média, azé a hatalom, és ez az összefüggés fordítva pláne igaz. Nálunk már régen az utóbbi fázisnál tartunk. Persze mindebben semmi új nincs. Egy Goebbels nevű illető erre már régen rájött.
Szerző
Hajdú Miklós