Kilencezer éve is túlzsúfolva éltek a városi emberek

Már a kilencezer éve élt, első nagy mezőgazdasági közösségek lakói is megtapasztalták a modern városok problémáit – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a mai Törökország területén lévő Catalhöyük ősi romjait tanulmányozva.

Catalhöyüköt, a mai Törökország déli, középső részét i.e. 7100 és 5950 között lakták. Az először 1958-ban feltárt terület 13 hektárnyi, a feltárt rétegek 21 méter mélyre nyúlnak és 1150 év folyamatos emberi jelenlétéről árulkodnak. A település kezdetben csak néhány vályogházból állt a kutatók által korai periódusnak nevezett időszakban, a középső szakaszban – i.e 6700-6500-ban – érte el fejlődése csúcsát, majd a késői periódusban gyorsan hanyatlott, és i.e 5950-ben elnéptelenedett.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban a francia, török, amerikai, svájci, brit és kanadai bioarcheológusok arról számoltak be, hogy 25 éven át tanulmányozták a városban talált ősi emberi maradványokat, azt vizsgálva, hogyan tértek át a vadászó, gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra épült, nem vándorló életmódra.

A város lakóinak mindig a mezőgazdaság volt a fő tevékenysége, ezt a térségben talált emberi csontok szénizotópos vizsgálata állapította meg. Lakóinak étrendje búzára, rozsra és zabra épült, és a juh volt a fő háziasított állat étrendjükben.

A lábszárcsontok elemzése kimutatta, hogy a késő periódus emberei jóval többet mentek, mint a korai kor lakosai. Ez azt jelentette, hogy a földművelést és a legeltetést távolabb kellett végezniük valószínűleg a környezet állapotának rosszabbá válása és a klímaváltozás miatt – tette hozzá.

Korábbi kutatások úgy vélték, hogy a közel-keleti térség klímája abban az időszakban szárazabbá vált, ezért a gazdálkodást megnehezítette. Azt is kiderítették a szakemberek, hogy sok fertőzéssel kellett megbirkózniuk a lakóknak, a túlzsúfoltság és a rossz higiéniai miatt. A maradványok egyharmadán mutatták ki a fertőzés jeleit a csontokon.

A település fejlődése csúcspontján a házakat szorosan egymás mellé építették, a lakók a háztetőkhöz épített létrákon jutottak be otthonaikba. A túlzsúfoltság hozzájárulhatott az erőszak magas szintjéhez. 93 megvizsgált koponyából 25 mutatta begyógyult törések nyomait. 12 többször esett erőszak áldozatául. Az áldozatok több mint fele nő volt, és koponyájuk hátsó részét érte ütés, ami azt jelzi, hogy nem is láthatták támadójukat. Egyre több koponyasérülést fedeztünk fel a középső periódusból, amikor a népesség a legtöbb volt – magyarázta a professzor.

Az emberek többségét a házaik padlójába ásott gödrökbe temették el. A fogmaradványokból kiderült, hogy az egy háztartásban élők nem voltak rokonok.