Drámai demográfiai viszonyok fenyegetnek: tízezrek hagyják el Szerbiát

Publikálás dátuma
2019.06.20. 11:00
Bevándorláspárti tüntetés Belgrádban.
Fotó: Talha Ozturk / AFP/Anadolu Agency
A kormány győzelmi jelentései ellenére a helyzet csak rosszabbodik.
Egyre súlyosabb helyzet alakul ki Szerbiában a szakképzett munkaerő elvándorlása miatt. Évente 50 és 70 ezer közé tehető az országot elhagyó orvosok, ápolók, szakmunkások száma, akiket tárt karokkal várnak Ausztriában, Skandináviában. A helyzet pedig a kormányzat saját munkájáról szóló dicshimnuszai ellenére sem javul. Egy néhány hónapja készült felmérés szerint a szerb polgárok egyötöde kíván búcsút inteni hazájának. Főleg a fiatalok képzelik el jövőjüket valamelyik külföldi országban. A 18-29 év közöttiek harmada akarja elhagyni Szerbiát. A Think-Tank Srbija kutatóintézet tanulmánya szerint a legtöbben, 41 százalék, az alacsony életszínvonalat, 36 százalék pedig a jobb fizetést jelölte meg okként. Bár közismert, hogy már csak történelmi okok miatt is mennyire szoros Belgrád és Moszkva viszonya, a megkérdezettek 85 százaléka nyugatra vándorolna, mindössze két százalékuk Oroszországba. A diaszpórában élők 92 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jobban élnek kint, mint Szerbiában, 41 százalékuk nem is kíván hazatérni. Mindez azért is érdekes, mert az Aleksandar Vucic által fémjelzett vezetés rendre azt sulykolja, hogy rengeteget javult az életszínvonal, Belgrád a balkáni térség valóságos kis tigrise, hiszen tavaly 4,3 százalékkal gyarapodott a GDP. Mindez szépen hangzik ugyan, de a szomszédos Montenegróban árnyalatnyival magasabb volt ennél. A gazdaság továbbra sem áll stabil lábakon, az emelkedés főleg annak köszönhető, hogy tavaly kedvező volt az időjárás, így a mezőgazdaság az átlagosnál jobban teljesített. Emellett az áramtermelés gondoskodott a kedvező adatokról. Csakhogy a befektetések elmaradnak. Ennek számos oka van. Például az, hogy az országot megmérgezte a korrupció. S ez ellen senki sem tesz semmit. Másrészt a mostani vezetés számára különösen fontos, hogy megőrizze kiemelt szerepét a gazdaságban, s célzottan támogasson bizonyos projekteket, illetve a kormányzat – s természetesen maga Vucic – az emberek jótevőjeként léphessen fel. „Vucicnak az az érdeke, hogy őt tekintsék a legfőbb befektetőnek” – vélekedett a Der Standard osztrák lap hasábjain Vladimir Gligorov közgazdász, a délkelet-európai országok szakértője. Az Európai Bizottság legutóbbi, nemrégiben nyilvánosságra hozott országjelentésében nem is állított ki jó bizonyítványt Belgrádról. A dokumentum megállapította, hogy továbbra is túlzottan nagy az állam szerepe a gazdaságban, a magánszektor azonban alulfejlett, s a jogállamiság és az igazságos versenyhelyzet hiánya miatt e tekintetben nem is várható változás. Akadnak azért jó irányba tett lépések. Gordana Tabakovic, a jegybank elnöke hétpontos tervvel állt elő, amely egyebek mellett strukturális reformokat is javasol. Vladimir Gligorov azonban kételkedik abban, hogy meg is lesz a kellő politikai akarat a tervezett intézkedések végrehajtásához. A koalíció pártjai, a Szerb Haladó Párt (SNS), valamint a Szerb Szocialista Párt (SPS) ugyanis továbbra is egyfajta játékszerüknek kívánják tekinteni az állam vagyonát. Csakhogy ilyen hozzáállás mellett nehéz elképzelni az életszínvonal emelését, ami elengedhetetlen már csak azért is, mert a szerb GDP az EU átlagának 37 százaléka, így megállíthatatlannak tűnik az elvándorlás. Sem Vucic, sem Tabakovic nem ellenezné a rendkívül alacsony bérek emelését, ez azonban növelné a kereskedelmi deficitet, az államkassza hiányát. Az elképzelések között szerepel a társasági adó csökkentése is. Ezektől a tervektől azonban nem lehet csodát várni, így Szerbia továbbra is Európa elátkozott állama marad.

Fiatalok a nemzet védelméért - egyelőre önkéntes alapon

Publikálás dátuma
2019.06.20. 10:30

Fotó: SYLVAIN LEFEVRE / AFP/Hans Lucas
Franciaországban a hét elején kétezer fiatal lépett a „nemzet szolgálatába”. Jellegzetes egyenruhát kaptak két kokárdával, tekintélyt parancsoló uniformisuk is megkülönbözteti őket kortársaiktól. Az országban 1997 vége óta nem létezik kötelező sorkatonai szolgálat. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök még a 2017-es kampányban úgy vélte, hogy ezzel a nemzeti összetartozás értésének egy fontos eleme szűnt meg. Ha nem is a sorkatonaság visszaállításával próbálkozik a francia államfő, de egy hasonló kezdeményezéssel, amelynek az Általános Nemzeti Szolgálat (SNU) nevet adták. Egyelőre még csak önkéntes 15 és 16 éves fiatalok csatlakoznak hozzá, néhány év múlva azonban mindez kötelező lesz az ilyen korú ifjak számára. Macron eredetileg azt tervezte, hogy a fiatalok egy éven át állhatnak a nemzet szolgálatában, anyagi okok miatt azonban a SNU időtartama egyelőre mindössze egy hónap. Ez idő alatt két hétig egy közösségi otthonban laknak, majd két héten át közhasznú tevékenységet folytatnak egy egyesületnél, a rendőrségnél, a tűzoltóságnál, vagy a hadseregnél. A rendszer jelenleg tesztüzemben zajlik, minden régió kétezer fiatal számára tette lehetővé a szolgálatot. Szociális munkások, tanárok, tisztviselők felügyelik őket. Szigorú napirend szerint élnek, reggel hétkor kelnek, nyolckor zászlófelvonás következik, miközben eléneklik a himnuszt, a Marseillaise-t. A kormányzat szerint széleskörű programot biztosítanak a fiatalok számára, elsajátíthatják például az elsősegély fortélyait, illetve megtanulhatják, mi a teendő terrortámadás esetén, így katasztrófahelyzetben is bevethetővé válnak. Tervezik például tömegbaleset, illetve nukleáris baleset szimulációját is, megtanítják nekik, ilyen helyzetben mit kell tenniük. Hírek szerint nagy a túljelentkezés, a 2000 helyre 5000-en pályáznak. Ami kellemetlenül érintheti a fiatalokat: okostelefonjukat alig használhatják. A szolgálat személyenként 2000 euróba kerül. Jövőre 40 ezer fiatal teljesíthet szolgálatot. Teljesen kötelezővé 2026-ban teszik. Franciaországban némi nosztalgiával emlegetik a kötelező katonai szolgálatot, amit még a francia forradalom idején vezettek be. A helyiek úgy vélték: a nemzet felelősséggel tartozik saját védelméért, ezért a sorkatonai szolgálat egyfajta nemzeti kötelesség. A kötelező katonai szolgálat eltörlését bő húsz éve mintegy 60 százalék ellenezte.
Témák
Franciaország

Sötét fellegek az Öböl felett

Publikálás dátuma
2019.06.20. 10:00
Ügyeltek arra, hogy a tankerhajókon jelentős, de ne végzetes kárt okozzanak
Fotó: ISNA / AFP
Nem fenyeget háború Teherán és Washington között, bár sok következetesség nincs e tekintetben sem Donald Trump politikájában.
Fagypontra került az Egyesült Államok és Irán amúgy sem éppen szívélyes viszonya, miután múlt csütörtökön közvetlenül a Hormuzi-szorosban két hajón történt robbantás. Az Egyesült Államok Iránt tette felelőssé a szabotázsakcióért csakúgy, mint a májusi, négy tankerrel szemben elkövetett támadásért. Később Nagy-Britannia, majd Szaúd-Arábia is a perzsa államot vádolta az akcióval, tegnap már Angela Merkel német kancellár is úgy nyilatkozott, erős bizonyítékok utalnak arra, hogy Teherán a felelős, az Európai Unió viszont nem akart elhamarkodott következtetéseket levonni. A mostani válság rámutatott arra, mily mértékben csökkent az Egyesült Államok hitelessége azóta, hogy Donald Trump az ország elnöke. Bár az amerikaiak bemutatottak néhány homályos, nehezen kivehető felvételt, amely állítólag azt bizonyítja, hogy az iráni Forradalmi Gárda tagjai szerelnek le egy fel nem robbant aknát egy hajó oldaláról, hogy így semmisítsék meg a bizonyítékot, perdöntőnek semmiképpen sem nevezhető a videó. Később újabb két felvételt tettek közzé, ám ezek sem teremtettek egyértelmű helyzetet. A világban valójában sokan kételkednek az ilyen amerikai bizonyítékokban, s nem csak a Trump adminisztráció színre lépése óta. Sokakban ma is élénken élnek a képsorok, amikor Colin Powell egykori külügyminiszter műholdfelvételeket bemutatva azt bizonygatta, tömegpusztító fegyverei vannak Iraknak. 2003-ban meg is indították a támadást az ország ellen, ám az amerikai vádak nem bizonyultak valósnak. A perzsa állam is pontosan tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államok hitelessége már nem a régi, így elvben vissza is élhetett ezzel a támadások során, arra gondolván: sokan nem adnak majd hitelt az amerikaiaknak, így a közvélemény még inkább Washington ellen fordul.  Az eldurvuló konfliktusban most mindenki azt találgatja, fajulhat-e akár háborúig is a viszály? Donald Trump fellépésében ugyanaz a következetlenség tapasztalható, mint bármely más kérdésben. Hol fenyeget, hol visszahőköl. Azt követően, hogy John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó május elején katonai támadással fenyegette meg a perzsa államot, még az elnök is Irán végéről beszélt, és látványosan az Perzsa (Arab)-öbölbe vezényelte az egyébként is oda tartó Abraham Lincoln repülőgéphordozót, valamint B-52-es stratégiai bombázókat, és Patriot légvédelmi rendszert. Később békülékenyebbnek mutatkozott, kilátásba helyezte, hogy egyszer akár egy asztalhoz ülhet a teheráni vezetőkkel úgy, mint Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral. Május végén még azt is hozzátette, nem törekszik az iráni rezsim megdöntésére. Amikor múlt pénteken az előző napi szabotázsról ejtett szót, arra a kérdésre, milyen további lépéseket tervez, homályosan csak annyit mondott, „majd meglátjuk”. Kivárásra játszott, semmi jelét sem adta annak, hogy háborút akarna. Eltelt néhány nap, hétfőn Trump megint bekeményített, közölte, ezer katonát vezényel a Közel-Keletre, amely persze háborúhoz édes kevés, de üzenete egyértelmű. Közben Teherán is minden eszközzel feszíti a húrt, hogy nyomást gyakoroljon az amerikaiakra, és azon országokra - köztük az Európai Unióra - melyek még kitartanak a 2015-ben tető alá hozott atomalku mellett. A minap például azt ígérték, napokon belül átléphetik az egyezményben szabott határt, és a megengedettnél több enyhén dúsított uránt halmozhatnak fel. Trump a fenyegető retorika dacára aligha akar háborút. Az amerikai elnök kedden már úgy foglalt állást, csak akkor tart elképzelhetőnek egy támadást, ha a perzsa állam nukleáris fegyverhez juthatna, erre azonban kevés az esély. Egyúttal a Time magazinnak adott interjújában már csökkenteni is próbálta a konfliktus jelentőségét, megjegyezvén: a Perzsa (Arab)-öböl térsége valójában nem is annyira fontos Washington számára, a múlt csütörtöki támadások pedig „nagyon csekély jelentőségűek” voltak. Az Egyesült Államok márciusban 1,1 millió hordó nyersolajat és finomított olajterméket importált az Öböl-térségéből, ami a teljes olajimport 12,5 százaléka. Az ezredfordulón ez az arány még elérte a 25 százalékot. Gazdasági szempontból tehát valóban csökkent ugyan a térség szerepe az Egyesült Államok számára, ám egy esetleges konfliktus az egekbe vinné az olaj árát, ami semmiképpen sem állna az amerikaiak érdekében. Ráadásul az újraválasztásában reménykedő Trumpnak nem érné meg belemenni egy kétes eredményű háborúba, amelynek vélhetően csak vesztesei lennének. Valójában az amerikai adminisztrációban a keményvonalas, katonai beavatkozást sürgető John Bolton a kisebbséghez tartozik, még Mike Pompeo külügyminiszter sem áll mögötte. Bolton befolyása azonban az utóbbi időben jelentősen csökkent, keményvonalas politikája már Trumpnak is sok, így egyes feltételezések szerint meg vannak számlálva a napjai a Fehér Házban. Hogy akkor mégis ki állhatott az akciók mögött? Természetesen nem zárható ki Teherán, vagy legalábbis a közvetlenül az ajatollah alá tartozó Forradalmi Gárda szerepe. Ennek azért is van jelentősége, mert a Forradalmi Gárdát az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja számon, márpedig egy terrorszervezet elleni támadáshoz nem kell a törvényhozás felhatalmazása... Egyes feltételezések szerint Irán így óhajtja jelezni: nem tűri, hogy a Hormuzi-szoros ügyében ujjat húzzanak vele, próbálja zavarkeltéssel fokozni a feszültséget a térsében. Más vélekedések szerint az Egyesült Államok ellen kívánja hangolni a közvéleményt. Ám olyan feltételezések is napvilágot láttak, melyek szerint más szereplők állhatnak az akció mögött. Teherán tagadja, hogy bármi köze lenne a szabotázsakciókhoz, azt állítja, ellenségei rendezték meg a támadásokat, hogy befeketítsék őket.

Ki kivel van?

Az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségese a térségben Szaúd-Arábia. A szunnita muszlim királyság legnagyobb riválisa a síita Irán, így a térségbeli konfliktusokban rendre az ellentétes oldalon kötnek ki. Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg egy minap megjelent interjúban úgy fogalmazott, nem akarnak háborút Iránnal, de készek megvédeni érdekeiket. Az ellenségem ellensége a barátom alapon egy frontra került Szaúd-Arábiával Izrael is. A zsidó állam a kezdetektől fogva ellenezte az atomalku megkötését, ám minden szembenállás dacára Izraelnek is a stabilitás az érdeke. Irán sincs azonban szövetségesek nélkül. Nyugalomra intett a perzsa állammal jó viszonyt ápoló Oroszország, valamint Törökország is, utóbbi NATO-tagként érdekes helyzetbe kerülne egy fegyveres konfliktus esetén. Teherán építhet még Szíriára, valamint a síitákra, például a libanoni Hezbollahra, a jemeni húszikra, vagy egyes iraki milíciákra. (L.D.)

Ománi halászok a Hormuzi-szorosnál
Fotó: MARWAN NAAMANI

Hormuzi-szoros: az olaj ütőere

Megsérült néhány hajó, de még csak el sem süllyedtek, és még csak sebesültek sincsenek, mégis miért olyan fontos néhány szabotázsakció? - merülhet fel a kérdés. Ez esetben valójában nem is az a lényeges, hogy mi történt, hanem, hogy hol? A rejtélyes támadásokat ugyanis a Hormuzi-szorosban követték el. A Hormuzi-szoros egy legszűkebb pontján mindössze 33 kilométer széles tengeri átjáró, amely összeköti a Perzsa (Arab)-öbölt az Ománi-öböllel, azaz kijáratot jelent az óceánra. Sőt, a hajózható rész még ennél is szűkebb: mindkét irányba alig 3 km-es „sávot” használhatnak a tankerek. Tengeren más út nincs, márpedig a térség olaj – és gázszállításának jelentős része még mindig a vízen történik. Becslések szerint a világ olajforgalmának hatoda és cseppfolyós gáz (LNG) forgalmának harmada itt halad át. Ha a Hormuzi-szoros lezárják, akkor az nem csak az Öböl-menti államokat érintené érzékenyen, de az egész világgazdaságot. Már a szabotázsakciók hírére is 4 százalékot emelkedett az olaj ára, (és sokszorosára nőtt a tankerek biztosítási költsége), egy komolyabb konfliktus az egész piacot megrengetné. A szoros lezárása ráadásul méretei miatt viszonylag egyszerű. Az áthaladó hajók közlekedése kiszámítható, így könnyű megtámadni őket, legyen szó akár aknákról, ahogy az a legutóbbi esetekben történt, akár torpedókról, sőt szárazföldi csapásról. Irán már többször fenyegetőzött is azzal, hogy a konfliktus kiszélesedése esetén kész lezárni a Hormuzi-szorost, csakhogy ezt nyilván a térség többi szereplője sem hagyná szó nélkül. Hogy ez ne történhessen meg, azért elsősorban a Bahreinben állomásozó amerikai Ötödik Flotta felel, amely azonnal beavatkozna. A kérdés most éppen az, hogy mi van, ha a szoros hajózhatóságát nem egy megsemmisíthető blokáddal akadályoznák meg, hanem különféle „partizánakciókkal”, kiszámíthatatlan, beazonosíthatatlan csapásokkal? Könnyen lehet, hogy most ebből kaptunk ízelítőt. Nem példátlan egyébként, hogy a stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros szerepet kap egy konfliktusban. A '80-as években az iraki-iráni háborúban például a két szemben álló sereg gyakran próbálta akadályozni egymás olajszállítását. Emlékezetes az az 1988-as tragédia is, mikor egy amerikai hadihajó lelőtt egy iráni utasszállítót 290 emberrel fedélzetén a szoros felett, mert tévedésből rosszul, harci gépként azonosította a gépet. - László Dávid