gyilkosság;

2019-06-19 16:02:20

Letartóztatják az áldozatát megverő, megkötöző és felgyújtó testvérpárt

Az egyik dánszentmiklósi gyanúsított ügyvédje ugyan fellebbezett, de a döntés így is végrehajtható.

Szerdán elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság annak a két férfinak a letartóztatását, akiket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével és bűnpártolás bűntettével gyanúsít, írja közleményében a bíróság. A múlt szombaton történt gyilkosság gyanúsítottjai testvérek, egyikük Dánszentmiklóson egy házban lakott a sértettel. A gyanúsított és a sértett is alkalmi munkákból élt, mindketten rendszeresen és sokat ittak. Köztük korábban komoly nézeteltérés nem volt.

Szombaton a gyanúsítottak ballagási ünnepségre voltak hivatalosak, ahova P. A. gyanúsított már a délutáni órákban megérkezett élettársával. P. A. az ünnepségen szeszes italt fogyasztott annak ellenére, hogy epilepsziájára rendszeresen gyógyszert kellett szednie. 21 óra körüli időben kerékpárral megérkezett P. Zs. gyanúsított is, már ittas állapotban. Itt

Testvére, P. A. gyanúsított erre dühös lett, és ketten elindultak a házhoz. A sértett, mire a gyanúsítottak megérkeztek, már az ágyában feküdt. P. A. az ágyból a földre rántotta és ütlegelni kezdte ököllel, főként a fején és közben szidalmazta. A bántalmazástól a sértett már a szobában védekezésre képtelen állapotba került. A gyanúsított kivonszolta a magatehetetlen áldozatot az udvarra, ahol kezeit, lábát és a fejét egy bálamadzaggal egy fához kötözte, majd tovább folytatta a bántalmazását kézzel és lábbal. P. Zs. gyanúsított ezt tétlenül végignézte, testvérét nem akadályozta meg a sértett bántalmazásában és segítséget sem kért. Ezt követően mindkét gyanúsított visszament a ballagási ünnepségre, ahol a résztvevők látták, hogy P. A. gyanúsított keze és ruházata véres, sőt a gyanúsított el is mondta, hogy megverte áldozatát és a fához kikötötte.

P. Zs. gyanúsított lakhelyére visszatérve észlelte, hogy a sértett semmilyen életjelet nem ad. Úgy hagyta őt, lefeküdt aludni, másnap elment dolgozni. A testvérek kora délután vágták csak le a fáról a holttestet, arra különböző éghető anyagot tettek és meggyújtották azokat. A szomszéd később átmentek a tűz miatt, észrevették az összeégett testet és hívták a rendőröket.

A tényállás alapján P. A. megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntettével; míg P. Zs. megalapozottan gyanúsítható emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettével. Megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének vagy elrejtőznének, illetve megnehezítenék a nyomozást. A bíróság az ügyészi indítványt megvizsgálta és azzal egyetértett, ezért elrendelte a gyanúsítottak legfeljebb egy hónapos letartóztatását. A döntés ellen a két gyanúsított és az I. r. gyanúsított védője fellebbezéssel élt, a II. r. gyanúsított védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn. A döntés így nem végleges, de végrehajtható.