Lezárták a Liszt Ferenc repülőteret, több mint egy óráig nem fogadott gépeket Ferihegy

Publikálás dátuma
2019.06.19. 19:33
Illusztráció
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Április óta csak egy futópálya üzemel, szerda este pedig még az sem. Állítólag a 17 milliárdos NER-luxusrepülő is várakozni kényszerült.
Rendkívüli javítási munkákat végeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályáján, ezért le kellett zárni a repteret. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója korábban úgy nyilatkozott, nagyjából egy órás munkáról van szó, és
előreláthatólag 20 óráig egyetlen gép sem tud leszállni a repülőtéren.

A határidőt tudták tartani, valamivel este 8 előtt már újra fogadott járatokat a reptér. A 24.hu egyébként állítja:
a leszállásra várakozó gépek között az OE-LEM lajstromjelű Bombardier, a 17 milliárdos NER-luxusrepülő is feltűnt.

A futópálya betonszerkezete egy ponton meglazult, az elváló betondarab pedig kilyukasztotta a Wizz Air Stockholmból 18.20 órakor érkező Airbus A321-esének kerekét - mondta el az MTI-nek a HungaroControl külkapcsolati és kommunikációs vezetője.
28 gép várakozik a repülőtéren a felszállásra, tíz pedig a környező repülőtereken szállt le.

A reptéren április közepétől csak egy futópálya üzemel, mert a 3,7 kilométer hosszú 2-es futópálya északnyugati (13L jelű) végéhez tartozó műszeres leszállító rendszert korszerűbbre cserélik. A 2-es pályát csütörtökön fogják átadni.
Szerző
Frissítve: 2019.06.19. 21:30

Durva adatok: még mindig nem lehet megélni a minimálbérből

Publikálás dátuma
2019.06.19. 18:41

Egy pár két gyerekkel 275 ezer forintot kellett elköltsön a legalapvetőbb szükségletekre. A Policy Agenda nyilvánosságra hozta a 2018-as előzetes létminimum adatokat.
A jelentős béremelések ellenére még mindig nem érte el az egy főre számított létminimum értékét a hazai nettó minimálbér, pedig ez volt a szakszervezetek egyik legfontosabb célkitűzése az előző kormányzati ciklus végére. Szerdán hozta nyilvánosságra a Policy Agenda a 2018-as előzetes létminimum adatokat, s a számításokból az derül ki: egy aktív, egyedül élő felnőtt szerényen nettó 94 820 forintból tudott megélni tavaly. Ez azt jelenti, hogy ha csak a 91 770 forintos minimálbért kereste meg, minden hónapban le kellett mondania valamilyen alapvető kiadásról, vagy pár ezer forintot máshonnan kellett szereznie és egy fillért nem tudott félretenni. Egy pár két gyerekkel minimálisan 274 978 forintot kellett elköltsön a legalapvetőbb szükségletekre, egy nyugdíjasnak pedig ehhez 85 338 forintra volt szüksége havonta. A Policy Agenda 2016 óta végzi el a számítást szakszervezeti felkérésre, a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) támogatásával, nem véletlen tehát, hogy a cég igazgatója az adatokat a német szociáldemokrata alapítvány szervezésében megtartott Bérfelzárkózás Magyarországon című konferencián ismertette. Kiss Ambrus a Policy Agenda igazgatója hangsúlyozta, hogy nem jutottak hozzá minden szükséges adathoz, mert a KSH egy fontos felmérés eredményeit idén először csak az év végén adja ki. (A most kiszámított létminimum adatok még pontosabbak lehettek volna, ha KSH átad minden adatot.) Ahogyan ma megírtuk, ezt a kutatók szakmai alapon kifogásolják, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Kordás László pedig politikai hibának tartja, hogy a kormány egy központi hivatala az eddigi gyakorlattal szakítva csak az őszi bértárgyalások után hajlandó tájékoztatni a munkavállalók képviselőit a dolgozók helyzetét jellemző adatokról. A KSH lapunknak küldött levelében visszautasítja, hogy akadályozná a bértárgyalásokhoz szükséges információk elérését, s arra hivatkozik, hogy idén megújították a „feldolgozási folyamatot”, emiatt csak 2019. november-decemberben publikálják a háztartások kiadásainak 2018-ra vonatkozó adatait, majd hozzátették, hogy havonta közreadják az átlagkeresetek alakulását. Az érdekvédők bizalma azonban már megkopott az ilyen feldolgozott adatokkal kapcsolatban, Kiss Ambrus pedig a konferencián kitért arra is, hogy nem az átlag, hanem a medián bér, a tényleges középérték mutatja meg a valós bérhelyzetet, ám ezt az adatot a statisztikusok csak minden ötödik évben közlik.

A létminimum értékek és a minimálbér alakulása

év / létminimum / 1 főre nettó minimálbér
2015 / 88 016 / 68 775 2016 / 88 619 / 73 815 2017 / 90 450 / 84 778 2018 / 94 820 / 91 770
forrás: Népszava gyűjtés 

Villámárvizet hozott a szerdai vihar több megyében is (videó)

Publikálás dátuma
2019.06.19. 18:24
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava
Több megyében, Hevesben, Somogyban, Veszprémben és Jász-Nagykun-Szolnokban is gondot okozott a felhőszakadás szerdán
Villámárvizet okozott a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék szerdán Nagyvisnyón, ahol utcákat öntött el és házakat, melléképületeket is veszélyeztetett a víz - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Egy órán belül tíz riasztás érkezett a katasztrófavédelem szerint. A településre a nap folyamán eddig több mint 20 alkalommal vonultak a tűzoltók. Házakból, pincékből, garázsokból kellett kiszivattyúzniuk a betört vizet. Az érintett ingatlanok egyike sem vált lakhatatlanná. A vihart követően hömpölygő víz miatt a rendőrök átmenetileg lezárták a Nagyvisnyót Dédestapolcsánnyal összekötő utat. A forgalomkorlátozást már feloldották, de az úttestre került hordalék még mindig okozhat problémát.
Rövid időn belül tíz káresethez riasztották a tűzoltókat a Somogy megyei Fonyódon is, ahol ugyancsak pincéket, udvarokat és lakásokat öntött el a sok csapadék. A Szent István utcában, egy garázsban egy méter magasan állt az esővíz. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók szivattyúval dolgoztak a kár felszámolásán. A Hunyadi János utcában
egy hivatalból érkezett riasztás, hogy az ablakon betört a víz, és iratokat, dokumentumokat veszélyeztet.

A marcali hivatásos tűzoltók vonulás közben egy vízben elakadt járművet is kiszabadítottak, a 7-es főút városi szakaszán térdig ér a víz.
Három fővel a fedélzetén a part menti kövek közé sodródott egy kishajó a Veszprém megyei Ábrahámhegyen. A tűzoltók kötelek segítségével a hajót visszavontatták a vízre.
Iszonyatos vihar tombolt Jász-Nagykun-Szolnok megyében is, írja a szoljon.hu. Szolnokon például több utca is járhatatlanná vált a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadéktól. A csatornákból szerda este ömlik a víz, a Rákóczi út, a Meder utca és a Gábor Áron tér környékén térdig áll az esővíz. A Széchenyi körút kapujában
az aluljáró teljesen megtelt vízzel, az ott lévő autók elmerültek, azokat egészen a tetejükig ellepte az ár.

A szolnoki Gárdonyi Géza utcát szintén elárasztotta a víz, de elöntött utcákról tudni a Tallinn városrészben, és még Kunszentmártonban is.
A tűzoltók és katasztrófavédelmi egységek országszerte folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán, majd indulnak a következő káresemény helyszínére. A viharkárok lassan mindennaposak: vasárnap Tolnát, Baranyát, Bács-Kiskunt és Pestetverte végig egy vihar, hétfőn Borsodban negyven, Szabolcsban közel harminc hívást kaptak a tűzoltók, kedden pedig Csongrádban adott bőven munkát a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint országszerte felhőszakadás veszélye miatt továbbra is első- és másodfokú, míg zivatarveszély miatt elsőfokú riasztások vannak érvényben.

A szobi vonalon egy vágányon elindult a közlekedés

A szobi vasútvonalon egy vágányon elindult a közlekedés a viharos időjárás okozta fennakadások után - közölte a Mávinform szerda este. Szob és Nagymaros között kijavították a biztosítóberendezési hibát. Nagymaros és Verőce között is eltávolították a vasúti pályára dőlt fát, így újra mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok. Korábban a Mávinform azt is közölte, hogy Aszód és Galgamácsa között a nagy mennyiségű eső több helyen elmosta a vasúti pályát, ezért ezen a szakaszon huzamosabb ideig szünetel a vonatforgalom.

Frissítve: 2019.06.19. 22:14