Holtpontra jutott az EU vezető tisztségviselőinek megválasztása, mert több irányból is támadás érte a csúcsjelölti rendszert, és az is biztos, hogy Weber bajban van. A politikusnak nincs politikai karizmája, hiányzik a kormányzati tapasztalata, emellett a Néppárton belül elidegenítette magától a középen, illetve baloldalon álló erőket, miután túlságosan is sokáig a tekintélyelvű Orbán Viktor pártján állt. Ráadásul a mostani csúcsértekezlet előtt a szocialisták és a liberálisok is jelezték, hogy nem támogatják. Ez pedig igencsak szűkítette az esélyeit. A csütörtök esti vacsorán 11 állam- és kormányfő ellenezte a megválasztását, amire Merkel dühösen úgy válaszolt, hogy akkor a másik két vetélytársat, Timmermanst és Vestagert is ki kell zárni a küzdelemből. Egyébiránt az EPP akarata ellenére nem futhat be senki sem.
Csakhogy amíg nincs meg, hogy ki a Bizottság elnöke, addig igencsak nehéz határozni a másik 4 fontos posztról. Mindazonáltal Weber még nem teljesen került ki a küzdelemből, de a kilátásai nem túl rózsásak. A jelek szerint ezt még a kancellár is belátja. Így elképzelhető, hogy az alig egy hét múlva esedékes újabb csúcson alternatív neveket dob be. Ilyen pl. Barnier. Ugyanakkor a holtpont azt tükrözi, hogy Európa az eddigieknél megosztottabb, a korábbinál jelentősebb választóvonalak vannak a tagállamok, illetve a pártok között, ideértve az EP-t is. A helyzet jellemzésére a cikk is idézi az ír kormányfőt, aki szerint most egyszerűbb volna pápát választani, mint az EU vezetőit.
Magyarország és Lengyelország pénzt kér azért, hogy megszavazza a közös uniós klímacélt. Morawiecki miniszterelnök azt hangoztatta Varsóban, hogy senki se akarja a lengyel gazdaság kontójára leszorítani a széndioxid-kibocsátást, mivel a szén továbbra is kulcsszerepet tölt be az ország energiatermelésében.
A magyar kormány hasonlóképpen érvelt, rámutatva, hogy ha 2050-re semleges lenne a nettó kibocsátás, az igencsak nagy terhet róna a magyar iparra. Ezért előbb azt akarja látni, hogy az EU mekkora támogatást ad az ipar korszerűsítésére. Orbán Viktor kijelentette, hogy mindenek előtt meg kell tudni, mekkora összeget hajlandó Brüsszel letenni az asztalra.
A lap arra figyelmeztet: Magyarország, Lengyelország, Csehország és Észtország számára bumerángként üthet vissza, hogy megtorpedózták a 2050-ig megfogalmazott közös klímacélt. Úgy tűnik, hogy ezek a kormányok nem vesznek tudomást az egész földrészen végighullámzó klímatüntetésekről, a zöldek előretöréséről. Sőt, a lengyel miniszterelnök arról beszélt, hogy megvédték az érdekeiket, és hogy országának jelentős kompenzációt kell kapnia. Ám kérdéses, hogy beválik-e a zsarolás az EU nagy többségével szemben.
Egyrészt ugyanis főleg az energiaügyekben többségi alapon szoktak dönteni, tehát bőven és állandóan leszavazhatják őket, amikor az ősszel megkezdődnek a tárgyalások a nulla nettó kibocsátást célzó törvényekről. Azon felül megszívhatják a következő költségvetésről zajló egyeztetéseken is, miután ott igencsak előtérbe kerül a klímapolitika.
Magyarország és Lengyelország már egyébként is eljátszotta a nyugati adófizetők rokonszenvét, amikor figyelmen kívül hagyja az alapértékeket és aláássa a jogállamot. Berlinnek és Párizsnak kinyilvánított célja, hogy a demokratikus normák betartásától tegye függővé a brüsszeli támogatásokat. Itt ugyan egyhangúan kell meghozni a döntést, de a négy ország maga alatt vágja a fát, figyelembe véve, hogy mennyire rá van szorulva a milliárdokra.
Keleten a helyzet változatlan – mutat rá az elemzés az uniós klímadöntés kudarca után. Vagyis ezek az államok erősnek tűnnek, amikor a nemzeti ügyekről van szó, de baj van, amikor valamilyen közös veszély kerül terítékre, mint például a klímaváltozás. Azt akarják, hogy elfogadják őket, közben pedig másodrangú polgároknak érzik magukat Európában.
De ők maguk jelentik a legfőbb akadályt, hogy elismerjék őket. Kormányaik nem annyira partnernek, mint inkább az európai eszme sírásóinak tűnnek a földrész középső részén. A nemzeti érdekekre hivatkoznak, az uniós apparátus ellen heccelik a lakosságukat. Ám mossák kezeiket, ha együtt kellene megoldani olyan súlyos gondot, mint a légkör védelme. A magyarok, a lengyelek, a csehek és az észtek pénzügyi támogatást követelnek, és nem állnak elő konkrét javaslatokkal. De ha azt szeretnék, hogy komolyan vegyék őket, akkor ki kell venniük részüket a jövő alakításából, ahelyett, hogy elrejtőznének hazai hatalmuk hátsó udvaraiban.
Az unió vajpuhán körvonalazta, hogy 2050-ig nullára kell levinni a nettó széndioxid-kibocsátást, de a mostani csúcson még ebben sem tudtak megállapodni a részvevők. A magyar, a lengyel és a cseh kormány keményen elutasított minden kötelezettségvállalást. Lehet, hogy ezek az államok tényleg jobban függnek a széntől az energiatermelésben, mint a nyugati partnerek. Ám a fenyegető klímaváltozás miatt erre nem lehet hitelt érdemlően hivatkozni.
A mostani kudarcból három tanulságot lehet levonni:
1. nő a szakadék a Kelet és Nyugat között,
2. A nemzeti érdekek egyre gyakrabban betesznek a közös cselekvésnek,
3. Egyes országokat láthatólag immár nem érdekli, hogy több százezer fiatal tüntet a klímavédelem érdekében – az európai választások már megvoltak.
FAZ
A konzervatív lap elsietettnek tartja az unió klímapolitikáját, miután bekövetkezett az, amit várni lehetett: a magyarok, a lengyelek, a csehek és az észtek nem hajlandók ennyire hosszú távú célok mellett elkötelezni magukat. Hiszen a klímasemlegesség nem csekélység, főleg ha azt nézzük, hogy az egykori éltanuló, Németország mit szenved, hogy legalább a rövid távú célokat el tudja érni.
Lehet, hogy a „mindig többet”-jelszó megdobogtatja a pénteki tüntetések részvevőinek a szívét, de ésszerű volna előbb olyan utakat keresni belátható célok kitűzéséhez, amelyek nem terhelik meg túlságosan is az embereket és a gazdaságot. Utána már sokkal könnyebb lesz a következő lépés.
A német külügyminiszter úgy látja, hogy a CDU-politikus, Lübcke meggyilkolása után betelt a pohár: határozottan fel kell lépni a szélsőjobbos terrorizmus ellen. Felhívásában Maas emlékeztet arra, hogy már eddig is érkeztek a figyelmeztető jelek, hiszen idáig is követtek el merényleteket az áldozatok politikai meggyőződése miatt. Így nem lehet becsukni a szemet, mert Németország a terrorral küzd. 12 ezer polgáráról tudni, hogy az ilyen eszmék szolgálatában kész az erőszakra, közülük 450-en alámerültek. Hogy ők mekkora veszélyt jelentenek, ahhoz elég felidézni Christchurch, Utoya vagy Pittsburgh emlékét. Végzetes lehet, ha bárki elfordítja a fejét a jelenség láttán. De néven kell nevezni a szélsőjobbos terrorizmust, itt már nem egyes esetekről vagy ámokfutókról van szó.
A terror az terror, azon nincs mit szépíteni. És semmiféle erőszakot nem lehet igazolni. Mindenkinek cselekednie kell, éspedig a gyökerénél megragadva a problémát. A szakemberek jó ideje figyelmeztetnek arra, hogy a gyűlölet és uszítás lenyomja az erőszakküszöböt. Hogy a durva nyelvezet előbb-utóbb brutális cselekményekbe fordul át. Hogy a radikálisok idővel fegyverre cserélik a számítógép billentyűzetét. De a demokratáknak világosan meg kell mondaniuk, hogy eddig és ne tovább. A közönyösség a demokrácia végét jelenti. A demokráciának védekeznie kell. Meg kell mutatni, hogy a demokraták többen vannak, mint a jobbos radikálisok, az antiszemiták és a megosztók. Egyetlen millimétert sem szabad átengedni a szabadság ellenségeinek!
Soros György az eddiginél több időt akar Bécsben tölteni, miután a CEU nagy része is odaköltözik, hiszen többé-kevésbé elüldözték Budapestről. Ezt maga az érintett jelentette be, amikor átvette a Schumpeter Társaság díját az osztrák Nemzeti Bank elnökétől.
Az is Ausztriához köti, hogy londoni egyetemi tanulmányai során sorsdöntő hatást gyakorolt rá Karl Popper a nyílt társadalom elméletével. Mint mondta, éppen ennek alapján hozta létre a Nyílt Társadalom Alapítványokat. A laudáció kiemelte, hogy a befektető nem csupán jelentős összegeket áldoz, hanem személyesen is cselekszik emberekért és szervezetekért. Az elismerést egyébként már megkapta a néhai Kohl kancellár, valamint Draghi, az EKB mostani elnöke is.
