Boris Johnson;

2019-06-22 08:36:45

Boris Johnson lesz jó eséllyel Nagy-Britannia következő miniszterelnöke, de rendőrt hívtak rá, olyan hangosan vitatkozott a barátnőjével

A politikus házából péntek hajnalban sikolyok és csapkodás hallatszott.

Péntek hajnalban riasztották a rendőröket Boris Johnson otthonához, miután a szomszédok csapkodásra, hangos veszekedésre és női sikolyokra lettek figyelmesek – írja a Guardian cikke alapján az Index.

Johnson barátnője Carrie Symonds állítólag azt kiabálta, hogy „tűnj innen”. A szomszéd az esetről hangfelvételt is készített, amit megmutatott a lap újságírójának. Ezen az is hallható, hogy

A bejelentést tevő szomszéd állítása szerint annak is fültanúja volt, amikor Johhnson végigöntötte borral a kanapét vörösborral, majd a nő fejéhez vágta, hogy „téged aztán nem érdekel semmi, mert elkényeztetett vagy. Téged semmi nem érdekel, a pénz se és más sem”. Ezek után pedig egy hatalmas csattanás hallatszott. A szomszéd ekkor aggódni kezdett a nő testi épsége miatt, így háromszor is bekopogott Jonsonékhoz, de mivel senki nem nyitott ajtót, tárcsázta a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök azonban mindent rendben találtak, ezért elhagyták a helyszínt intézkedés nélkül.    

Amúgy Boris Johnson a legesélyesebb a Theresa May lemondásával megüresedett tory pártelnöki, ezzel pedig a miniszterelnöki poszt betöltésére. Miután az utód kiválasztásának ötfordulós folyamatában a Konzervatív Párt parlamenti frakciója két jelöltre szűkítette a jelentkezők listáját, végül a 160 ezer párttag szavazata dönt Johnson és Jeremy Hunt külügyminiszter között. Utóbbi maga is elismerte, hogy nem esélyes, már az is meglepetés volt, hogy ő lett a második a frakciószavazáson. Így nagyon nagy eséllyel Boris Johnson lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.