Csodaszarvas

Lássuk be, annyi mindennel foglalkozhatna Kásler miniszter, ami még sokkal drágább lenne, mint Levédia és Etelköz titkainak fürkészése. S ha arra gondolunk, hogy a derék tárcavezető hobbija lehetne akár a sarkkutatás vagy a Holdra-szállás is, igazán elégedetten dőlhetünk hátra: szaros évi 1,2 milliárdból, plusz egy-két múzeum ki lesz elégítve a miniszteri becsvágy. Több is veszett Vereckénél. 
Persze most csapkodnánk is a tarsolylemezünkkel, hogy itt van ez az orvosprofesszor, a minisztériuma felel a magyar egészségügyért, oktatásért, kultúráért, amely területeken ha belefognánk a bajok sorolásába, a lovunkkal együtt halnánk éhen, mire befejeznénk, már készülhetne is a tetszetős halomsír. És valóban, feltehető úgy is a kérdés, hogy vajon nem kéne-e azonnal lemondania egy tárcavezetőnek, amikor kiderül, hogy hótt komolyan száz embert készül felvenni 650 ezer forintos fizetéssel a Magyarságkutató Intézetbe, miközben a még nem emigrált utolsó traumatológusokkal huzakszik az éhbérük megemelésén, vagy az ugyancsak őhozzá tartozó nemzeti könyvtárban harmadannyi sincs a diplomás alkalmazottak bére.
De persze nálunk ilyen dilemma nincs, és ha Kásler még elég ideig tárcavezető marad, lesz itt Magyar Eredet Múzeuma meg Hun-Magyar Múzeum is, ne féljenek. S ha esetleg mégsem, baj akkor sincs, hiszen a Természettudományi Múzeum élére már kiszemeltek egy megbízható antropológust a Magyar Törzsi Gyűlésből: ő majd szépen levezényli a pár millió gyűjteményi egység Debrecenbe költöztetését, és nem fog annyit nyafogni, mint az eddigi zoológus. (Aki még hátrafelé nyilazni sem tud, fogadjunk.) 
Na jó, fordítsuk egy kicsit komolyra a szót. Tegye föl a kezét, aki úgy gondolja, hogy a sorozatos kétharmadokkal a magyarok közössége arra is felhatalmazta Orbán Viktor színtársulatát, hogy a "magyarságra" hivatkozva sorban tegyen tönkre nemzeti intézményeket, illetve a közös kulturális örökséget (lásd az UNESCO megjegyzéseit a budapesti világörökségi helyszín ügyében). Nincs jelentkező? Oké, akkor félre a sámándobokat, és tessék végre tisztességesen dolgozni.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.06.25. 09:32

Potenciális renitensek

Az éremnek nyilvánvalóan két oldala van. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a minap támogatásáról biztosította Albánia és Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak mihamarabbi megkezdését, egyúttal kijelentette: szemernyi kétsége sincs azt illetően, hogy a nyugat-balkáni térség helye az Európai Unióban van. Ezen a véleményen van Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság hamarosan leköszönő elnöke is. Bizonyos médiumok azonban máris megnevezték a szóban forgó integrációs folyamat megindításának kerékkötőit is, a dán, francia és holland diplomáciát.
A brüsszeli bürokraták nem alaptalanul vélik úgy, hogy amennyiben elmulasztják a „senki földjén” elhelyezkedő balkáni államok csatlakoztatását az EU-hoz, a szóban forgó térség előbb-utóbb az egyre agresszívabb orosz expanzió áldozatává válik. Márpedig a Krím annexiója, s a kelet-ukrajnai válság kirobbanása után Moszkva további térnyerésének megakadályozása a közös kontinentális külpolitika egyik sarokkövévé vált. Méltányolható azonban a vonakodó európai kormányok álláspontja is.
Az Európai Unió nagy keleti bővítése óta eltelt másfél évtized nem nevezhető egyértelműen sikertörténetnek. Az EU-ba felvett államok gyors demokratizálódásába vetett hit szertefoszlott, az ominózus társadalmak autoriter vezetők utáni vágya időközben feledésre ítélte a szabad világhoz való csatlakozás katartikus élményét. A kelet-közép-európai térség múltba fordulásának folyamata éppen Magyarországon kezdődött a „fülkeforradalommal”. A demokratikus intézmények szisztematikus elfoglalását, illetve súlytalanná tételét a hazánkba áramló uniós támogatások szétosztása követte az Orbán Viktor szűk köréhez tartozó gazdasági szereplők között. Mostanra az az abszurd helyzet alakult ki, hogy az orbáni maffiaállamot úgyszólván Brüsszel finanszírozza a nyugat-európai adófizetők pénzéből. A „magyar modell” aztán követőkre is talált.
Érdemes szemügyre venni, mely országok diplomáciája sürgette közleményben a csatlakozási tárgyalások megkezdését Albániával és Észak-Macedóniával. A volt szocialista tagországok többsége történelmi okokból támogatja a további bővítést. A nyilatkozatot szintén aláíró magyar külügyminiszter azonban az Orbán-kormány reprezentánsaként új szövetségeseket lát e két törékeny balkáni demokráciában. A szélsőjobbos ideológiától újabban megfertőzött osztrák és olasz kabinet vagy Málta korrupciótól fuldokló végrehajtó hatalma szintén az EU politikai kohéziójának gyengítésében érdekelt a potenciális renitensek felvétele révén.
Tusk és Juncker okulhatna a közelmúlt tapasztalataiból, mielőtt elhamarkodott ígéreteket tesz. Az Orbán Viktor vendégszeretetét élvező Nikola Gruevszki az élő bizonyítéka annak, hogy a közélet tisztasága korántsem magától értetődő az integrálni kívánt nyugat-balkáni térségben.
Szerző
Beck Tamás

Migránsok

Napok óta harsogják a médiumokban, hogy kötelező személyesen bemutatni magamat és adataimat a bankjaimnál, különben kizárnak a pénzforgalomból. Nosza, gyerünk hát. Az egyik bankomnál, a korábban kitűnő és remekül szolgáltató, ám mára már a Sokszoros Milliárdos által lenyúlt és jócskán lehervadt pénzintézetben több mint két (jól tetszett érteni, igen, kettő!) órát kellett várnom a háromperces ügyintézésre. Nem meglepő, hiszen a sokak által látogatott, különlegesen forgalmas fiókban a nyolc munkahelyből hat üres volt, csupán kettőnél ült banki alkalmazott. Nincs munkaerő, nem kapnak jelentkezőt a kilépettek helyett – mondogatták egymás között sorstársaim.
Végre-végre végezvén, bánatomban, és mert már dél is jócskán elmúlt, bementem egy frissen sülteket áruló étkezdébe. A kiszolgáló helyiség mögött, üveggel elzárva, a konyhában három férfi ügyködött. Két magyar és egy éjfekete bőrű ember. Egyébként ő volt a szakács, a másik kettő kisegítő munkákat végzett. Amíg várakoztam, barátságosan integetve köszöntöttük egymást a szakáccsal. Elkészült a frissen sült, hozzá a nagy adag saláta. Hozzáláttam. Mindkettő remek volt! Kitűnően fűszerezett és nagyszerűen elkészített étkek. Amikor távoztam, ismét barátságosan integettünk egymásnak: egy vendég és a szakács. Egy fekete és egy fehér magyar.
Rendszeresen járok egy magánorvosi rendelőintézetbe. Minden évben kötelező náluk a hasi ultrahang. A műszernél a doktor kedvesen köszönt, persze én is. Van-e panaszom, kérdi szép magyar nyelven. Már miért ne kérdezné magyarul? Mert a doktor is Szomáliából jött, bő harminc éve, hogy itt végezze az egyetemet. És itt maradt egy szép magyar lány kedvéért, aki azóta a felesége, három gyermekének édesanyja.
Nyilván még számos hasonló történetet lehetne elmondani. Nálunk megtelepedett bevándorlókról, mai undok szóhasználattal: migránsokról. E két férfi történetesen messzi Afrikából. Akik hasznos polgáraink. Vajon működne-e a gyorsétterem szakács nélkül? Ahová érdemes vissza-visszatérni, mert olyan kiválóan készíti az étkeket. Vajon lenne-e orvos a diagnosztikai készülék mellett, miközben honfitárs doktoraink sorra hagynak el minket? Aki ráadásul nagyon szép magyarsággal kommunikál a páciensekkel.
Kérdéseim csupán szónoki kérdések. Nagyon egyszerű rájuk a válasz.