Orbánék megint nem engedik nyilvánosságra hozni az Európa Tanács korrupciós jelentését

Publikálás dátuma
2019.06.25. 13:47
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A magyar kormány nem adott magyarázatot a dokumentum visszatartására.
Magyarország ismét kimaradt az Európa Tanács éves korrupciós helyzetet vizsgáló jelentéséből, mert a kormány nem járult hozzá a Magyarországról szóló rész publikálásához - írja az Euronews. Az Európa Tanács “Államok a Korrupció Ellen” (GRECO) nevű ügynöksége évente teszi közzé jelentéseit.    A 2018-as jelentés volt a negyedik ilyen dokumentum. A Magyarországról szóló része elkészült ugyan, de annak közzétételét nem engedélyezte a kormány. A kormány már tavaly is meggátolta a 2017-es dokumentum közzétételét.
“Nagyon nehéz Magyarországról beszélni, mert nem akarják megjelentetni a riportot. Ezért nem beszélhetünk a tényekről”

– mondta a szervezet vezetője, Marin Mrčela.

  “De annyit elmondhatok, hogy Magyarország ellen is eljárás indult a nem megfelelő értékek miatt.“ A szervezet a saját szabályzata értelmében csak akkor teheti közzé a dokumentumot, ha azt az érintett állam jóváhagyta. A 2018-as GRECO jelentés kiemelten foglalkozik a korrupció megelőzésével a parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek esetében. A portál megkérdezte, hogy a magyar kormány adott-e magyarázatot a dokumentum visszatartására.
“Nem adtak. És ez nagyon kiábrándító. Csak egy ilyen példa volt Magyarországon kívül, amely még ennél is komolyabb: az az ország nem tagja az Európa Tanácsnak, de a GRECO-nak igen: Fehéroroszország. Ők semmihez nem járultak hozzá. Magyarország két korábbi jelentés közzétételét jóváhagyta, de a 2017-es körhöz még hiányzik az engedély. Szerintem ez nem a jó szándék jele“

– tette hozzá Marin Mrčela.

Ennek ellenére a szervezet ajánlásokat tett a magyarországi parlamenti képviselők, bírák és ügyészek átláthatóságára vonatkozóan.  
"Amit tudunk a GRECO-jelentésről, az alapján ez a jelentés meglehetősen kritikus a magyarországi korrupciós viszonyokat illetően. És vélhetőleg éppen ez a magyarázata annak, hogy nem járult hozzá a jelentés nyilvánosságra hozatalához. Ez egyértelmű beismerése annak, hogy Magyarországon súlyos rendszerszintű korrupció veszélyezteti a közpénzeket és ezen belül kiemelten az európai uniós forrásokat. És a kormány ahelyett, hogy fellépne a korrupcióval szemben, megpróbálja a rossz híreket betiltani, vagy titokban tartani. “

- mondta Jávor Benedek EP-képviselő a következőket a jelentés visszatartásáról.

Szerző

Ezt sem látták előre: tovább drágult a washingtoni magyar nagykövetség felújítása

Publikálás dátuma
2019.06.25. 11:49

Fotó: Google Street View
Igaz, ezúttal csak szerény 60 millióval kérnek többet a munkáért. A beruházás értéke lassan megközelíti a 4,5 milliárd forintot.
Előre nem látható körülmények - ezzel az aranyat érő fordulattal indokolja az uniós közbeszerzési értesítő, hogy 59,6 millió forinttal drágult az új washingtoni magyar nagykövetség komplett felújítási munkája. Ezúttal a műszaki ellenőrök díja emelkedett, a tendert tandemben megnyerő ÓBUDA-ÚJLAK Zrt. és 3E International Beruházás-szervező Kft. így már 179,2 millióért végzi munkáját. 
Korábban viszont a kivitelező Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt. emelt árat. A Napi.hu írta meg, hogy a diplomáciai ingatlanokat sorra felújító vállalat eredetileg 3 milliárd 794 millió forintért vállalta a munkát, „előre nem látható körülmények”- elsősorban azbesztmentesítési pótmunkák – miatt azonban  4 milliárd 397 millió forintra tornászták fel az árat, szerződésmódosítás keretében.
Nagyon hasonló volt a felállás a moszkvai magyar nagykövetség esetében is: itt szintén a Mega Logistic a kivitelező, és a műszaki ellenőri feladatokat pedig az ÓBUDA-ÚJLAK- 3E International-fogat vállalta el; az „orosz meló” értéke már meghaladja a 6 milliárd forintot is.

Nincsenek cukorból

 Az Átlátszó 2013-ban arról írt, hogy a Mega-Logistic annak az eredetileg terménykereskedelemmel foglalkozó Galla Invest Kft.-nek az átalakulásával jött létre, amely felbukkant a volt kisgazda államtitkár, Szabadi Béla büntetőügyében is. A Galla Invest Kft. az első Orbán-kormány idején Szabadi utasítására áron alul vásárolhatott a földművelési minisztérium tulajdonában lévő Tartalékgazdálkodási Kht. stratégiai élelmiszerkészletéből több tízezer tonna lisztet és cukrot. Az akkori tulajdonos-ügyvezetőt, Lóki Gézát a perben a bíróság okirat-hamisításért elítélte. Ez azonban egyáltalán nem akadályozza meg az állami intézményeket abban, hogy később is további megbízásokkal lássák el a Lóki család érdekeltségeit.  

Szerző

Már nem nyomoz rendőrség a bagóért bérelt budavári ingatlanok után

Publikálás dátuma
2019.06.25. 11:31

Fotó: Google Street View
Alig 14 ezer forintért bérelt a Várban lakást egy Garancsi-féle vállalkozás. A rendőrség közel két év után jött rá, hogy nincs itt semmi látnivaló.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BRFK a Garancsi-féle cég Úri utcában bérelt önkormányzati ingatlanja ügyében – tudta meg a Népszava. Emlékezetes, 2017 júliusában az akkor még kormánykritikusnak számító Magyar Nemzet írta meg, hogy az Orbánt is reptető nagyvállalkozó, Garancsi István érdekeltségben álló CD Hungary Zrt. szinte fillérekért, 13800 forintért bérelt egy 45 méteres Úri utcai lakást a budavári önkormányzattól, egy másik, 340 négyzetméteres ingatlanért pedig havi 220 ezret fizettek a a kerületnek (Az esetről akkor lapunk is beszámolt.)
Az ügyet Veres Dávid önkormányzati képviselő tárta fel, és feljelentés tett a gyanúsan olcsón bérelt lakások miatt. Ahogy a hvg.hu később megírta, a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztálya 2017 augusztusában hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást a feljelentés kapcsán, az esetet pedig egy már folyamatban lévő eljáráshoz csapták. A nyomozás határideje eredetileg tavaly április 27-e lett volna, de az nyomozás egyre csak húzódott. Lapunk 2018 decemberében rákérdezett az fejleményekre , de a rendőrség akkor még a folyamatban lévő vizsgálat miatt nem adott ki információkat. Idén május végi érdeklődésünkre aztán elismerték, hogy a BRFK döntést hozott, de annak tartalmát még nem kapta meg minden értesített – ezért nem ismerhettük meg mi sem.

Nyomoznak és bérelnek

Harmadik próbálkozásunkra derült ki végül, hogy a BRFK május elején megszüntette eljárását. Indoklásként a a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 398. § (1) bekezdés c) pontját említették – vagyis azt, hogy „a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.” A döntés azt is jelentheti, hogy az eljárásban összevont másik ügyben sem találtak bűncselekményre utaló nyomot, erre azonban nem tért ki a rendőrségi válasz.
Kérdés, hogy ennek kiderítése miért tartott közel két évig. Az sem mellékes szempont, hogy a CD Hungary Zrt. bérleti ügyében vizsgálódó BRFK legalább két ingatlant bérel más Garancsi-közeli vállalkozásoktól: az érthetetlenül magas bérleti díj ellenére ragaszkodnak a kispesti bűnjelraktárhoz, és a kormányközeli nagyvállalkozó egyik cége biztosítja nekik a Kopaszi-gáton álló rendőrőrs épületét is. 
Szerző